#Belföld

0 komment

A magyar Eximbanktól kapott egymilliárd eurónyi hitel volt a téma az északmacedón parlamentben

A Magyarországtól kapott hitel felhasználása, valamint Orbán Viktorhoz és Aleksandar Vucichoz fűződő kapcsolatai miatt bírálta Hrisztijan Mickoszki északmacedón miniszterelnököt Venko Filipcse ellenzéki pártvezető pénteken a parlamentben. A kormányfő visszautasította a vádakat, és a számvevőszék jelentésére hivatkozva védelmébe vette a hitel felhasználását.
0 komment

Három gyulai képviselő nem támogatta, hogy emléktáblát állítsanak Krasznahorkai Lászlónak volt iskolájánál

Levélben fordultak a gyulai önkormányzathoz Krasznahorkai László Nobel-díjas író egykori gimnáziumi osztálytársai, hogy alma materük, az Erkel Ferenc Gimnázium épületének főbejáratánál emléktáblát helyezhessenek el. A költségeket állják, a szükséges engedélyeket beszerezték. Ám három képviselő, köztük a kulturális bizottság elnöke nem járult hozzá az emléktábla kihelyezéséhez, ami ettől függetlenül megtörténik.
0 komment

Nyomozást rendelt el a NAV a Déli Körvasút 338 milliárdos ügyében

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetései csalás gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatósága a Déli Körvasút második ütemének kivitelezése kapcsán. A nyomozást a Közlekedési és Beruházási Minisztérium feljelentése nyomán indították meg október 19-én. A gyanú szerint a projekt 338 milliárdos kivitelezését elnyerő, Mészáros Lőrinchez köthető V-Híd Zrt. összejátszhatott egy tervezőcéggel, ami miatt az Európai Unió mintegy 320 milliárd…
0 komment

Tizenegy évvel a Colectiv-tragédia után is tettekkel tartozik Románia

A kormányülés elején Niculescu rámutatott, a tragédia 11 éve okoz fájdalmat az áldozatok családtagjainak és barátainak, és sok túlélő ma is viseli a tragikus éjszaka nyomait. „Az áldozatoknak és hozzátartozóiknak nemcsak tisztelettel és együttérzéssel, hanem tettekkel is tartozunk” – fogalmazott. A miniszterelnök elismerte, hogy Romániában még sok a tennivaló ezen a téren, de történtek előrelépések. Emlékeztetett, hogy a súlyos égési sérültek kezelésére szánt temesvári és marosvásárhelyi…
0 komment

Megmentette társát a haláltól Xénia, aki első magyar nőként jutott fel a 6814 méter magas csúcsra

Önmagában már az is óriási teljesítmény, hogy Sántha Xénia első magyar nőként feljutott a 6814 méter magas Ama Dablam nevű csúcsra, azonban ezt talán még el is homályosítja kicsit, hogy út közben a társa segítségével megmentette egy holland sportembernek az életét. A halál szélén álló hegymászóra saját sátrukban bukkantak rá.

Bejelentkezés vagy regisztráció