#Belföld

0 komment

Elfogadták az Ady líceum bérleti szerződésének meghosszabbítását

Nagyvárad havonta 8.100 eurót fizet az elmúlt négy év alatt felújított épületegyüttesért, amelyben közel ezer diák tanul. Az épületek korszerűsítése egy eredetileg 64,5 millió lej értékűre jóváhagyott kormányzati projekt keretében valósult meg. A határozatot – amelyben jóváhagyták a bérleti szerződést – a Nemzeti Liberális Párt (PNL), az RMDSZ, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői támogatták. A dokumentáció szerint az önkormányzat havonta…
0 komment

A magyar Eximbanktól kapott egymilliárd eurónyi hitel volt a téma az északmacedón parlamentben

A Magyarországtól kapott hitel felhasználása, valamint Orbán Viktorhoz és Aleksandar Vucichoz fűződő kapcsolatai miatt bírálta Hrisztijan Mickoszki északmacedón miniszterelnököt Venko Filipcse ellenzéki pártvezető pénteken a parlamentben. A kormányfő visszautasította a vádakat, és a számvevőszék jelentésére hivatkozva védelmébe vette a hitel felhasználását.
0 komment

Három gyulai képviselő nem támogatta, hogy emléktáblát állítsanak Krasznahorkai Lászlónak volt iskolájánál

Levélben fordultak a gyulai önkormányzathoz Krasznahorkai László Nobel-díjas író egykori gimnáziumi osztálytársai, hogy alma materük, az Erkel Ferenc Gimnázium épületének főbejáratánál emléktáblát helyezhessenek el. A költségeket állják, a szükséges engedélyeket beszerezték. Ám három képviselő, köztük a kulturális bizottság elnöke nem járult hozzá az emléktábla kihelyezéséhez, ami ettől függetlenül megtörténik.
0 komment

Nyomozást rendelt el a NAV a Déli Körvasút 338 milliárdos ügyében

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetései csalás gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatósága a Déli Körvasút második ütemének kivitelezése kapcsán. A nyomozást a Közlekedési és Beruházási Minisztérium feljelentése nyomán indították meg október 19-én. A gyanú szerint a projekt 338 milliárdos kivitelezését elnyerő, Mészáros Lőrinchez köthető V-Híd Zrt. összejátszhatott egy tervezőcéggel, ami miatt az Európai Unió mintegy 320 milliárd…

Bejelentkezés vagy regisztráció