#Belföld
Az egészségügyi minisztérium adatait feldolgozó graphs.ro platform szerint szeptemberben Bihar megyében 539 beteg válaszolt a hálapénzkéréssel kapcsolatos kérdésre, közülük 31-en jelezték, hogy szeretnék bejelenteni, ha az egészségügyi személyzet pénzt vagy más juttatást kért tőlük.
Augusztusban még 530 válaszadóból 24-en jelölték meg ezt a lehetőséget, így az igenlő válaszok aránya egyetlen hónap alatt 4,5 százalékról 5,8 százalékra emelkedett.
A változás azért is figyelemre méltó, mert…
Már csak egy hétig lehet csatlakozni a támogatók közösségéhez!
A Puskás Akadémia "meglehetősen megtévesztőnek" nevezte azt a tao-térképet, melyben a Miniszterelnökség a társasági adóból (tao) származó sporttámogatások adatait és kedvezményezettjeit foglalta össze.
Katona Tamás szerint fontos fordulatot jelenthet a magyar gazdaságpolitikában a Tisza-kormány első önálló költségvetése. A közgazdász úgy látja, a tervek a korábbi, a magasabb jövedelműeknek kedvező adózási rendszer átalakítása, a költségvetési hiány csökkentése és a versenygazdaság helyreállítása felé mutatnak. A Matolcsy Györgyöt érintő büntetőeljárásról azt mondta, az nem veszélyezteti a gazdaság működését, a korrupció visszaszorítását célzó intézkedések viszont javíthatják Magyarország…
A Bosch budapesti fejlesztőközpontjának hősokk-kamráiban másodpercek alatt vált a fagy pokoli hőségre, miközben ipari rázógépek évtizednyi kátyús aszfaltot sűrítenek néhány kíméletlen órába. A Bosch húszezer négyzetméteres műszeres bázisán orvosi CT-vel és akusztikus kamerákkal leplezik le a mikrorepedéseket, garantálva a műholdak, önvezető autók és orvostechnikai eszközök hibátlan működését. A globális színvonalú laboratóriumi kapacitás és mérnöki szaktudás immár külső innovátorok és…
Pósfai Gábor jelentette be. A belügyminiszter beszélt arról is, hogy mennyien tértek vissza eddig a rendőrséghez, hogy átalakítanák a rendőrök feladatkörét, illetve hogy átvilágítás zajlik a Pegasus-üggyel kapcsolatban is.
Elfogadhatatlannak tartja Lucian Mușat kijelentéseit Tudor Duică, szerinte az AUR-képviselő megalapozatlan „ellenséggyártásának” súlyos következményei lehetnek.
Kúria
Dátum
2026. október 29.
kuriasajto2
2026. 10. 29., cs – 13:45
A Deák Ferenc-díj Testület egyhangú döntésével a bírói hivatásrend 2026. évi Deák Ferenc-díját a Kúria volt általános és polgári szakági elnökhelyettesének, Böszörményiné dr. Kovács Katalin tanácselnök asszonynak ítélte. Az elismerést dr. Varga Zs. András, a Kúria elnöke adta át a 2026. október 28. napján, a Kúria Dísztermében rendezett ünnepségen.
A Deák Ferenc emlékét megőrző szakmai…
Jelentősen könnyebb lesz mostantól a jegyérvényesítés a Budapesti Közlekedési Központ felszíni járatain – ígéri a közlekedési társaság, hozzátéve, hogy emelkednek egyes pótdíjtételek.
A problémák között említették: „a képviselők mandátumkorlátozását, egypárti köztársasági elnök kinevezésének folyamatát, de a Meta beavatkozását is a magyarországi választásokba”.
Nemény András bírálta az Élő Környezetért Felelős Minisztériumot.
Illegális lakásfoglalók jelentek meg a területen, de nem is az illetékes önkormányzat lépett: a XIII. kerület drasztikus lépéssel oldotta meg az elviselhetetlenség felé haladó helyzetet.
Büntetőeljárás indult egy Dâmbovița megyei község alpolgármestere ellen, aki a gyanú szerint évek óta engedély és szakképesítés nélkül végzett állatorvosi tevékenységet.
Jelentős kényelmi fejlesztést vezet be a Budapesti Közlekedési Központ a felszíni közösségi közlekedésben: október második felétől fokozatosan minden autóbusz, trolibusz, villamos és HÉV belső terében QR-kódos matricákat helyeznek ki. Az újításnak köszönhetően a mobiljegyet használók a felszállást követően közvetlenül a jármű utasterében is beolvashatják a digitális jegyüket.
Kolozsváron, Nagybányán, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában találkozhat a közönség Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértővel, aki november 3–6. között mutatja be Ködben rajzolt térképek. Geopolitikai jelentések egy széteső világrendből című legújabb kötetét.
Budapesti Zsaruk Podcast -
Az online és telefonos csalók egyre kifinomultabb módszerekkel próbálnak megtéveszteni, és sokszor egészen hétköznapi élethelyzeteket használnak ki. De vajon hogyan változtak a csalási módszerek az elmúlt években, és milyen szerepet játszik mindebben a mesterséges intelligencia?
Mai adásunkban Kardos Ferenccel, a Magyar Bankszövetség kommunikációs vezetőjével, a KiberPajzs szakértőjével beszélgetünk arról, hogyan ismerhetjük fel a gyanús helyzeteket, miként…
Sikeresen befejeződött a rákosrendezői, egykori MÁV-ingatlanok romosítása és szerkezeti elbontása, miután a XIII. kerületi önkormányzat a saját költségvetéséből, lefolytatott közbeszerzési eljárás keretében hiánytalanul teljesítette a korábban tett vállalását. A terület átadás-átvételi dokumentációját 2026. október 29-én hivatalosan is aláírták, így a birtokjog visszaszállt a tulajdonosokra.
Hivatalosan is társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány azt a törvényjavaslatot, amely munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A kezdeményezést a Tisza Párt három parlamenti képviselője terjesztette be azzal a céllal, hogy a módosítás már idén életbe léphessen. A tervezet szerint a szenteste pihenőnap lenne, amelyet december 12-én, szombaton kellene ledolgozni. A lakossági véleményezésre december 5-ig nyílik lehetőség, miután a korábban indított szakszervezeti népszavazási kísérlet…
Nem ez volt az ígéret – állítják.
A Dunaszerdahelyi járás tizenhat településén lesz új a polgármester az október 24-i választás után.