#Belföld
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen, aki elnézte a lehajtás során a sávokat, és szabálytalanul akart visszafordulni, így okozva balesetet.
Ügyészség
A bíróság elítélte a vádlottat és segítőit, az ügyészség súlyosításért fellebbezett és bűnügyi felügyeletet is indítványozott.
Az RMDSZ most ellenzékbe vonul, de közben hat hónapos formális megállapodást kötött Luca Niculescu miniszterelnökkel a bizalmatlansági indítványok elutasításáról, cserébe az önkormányzati forrásokért és az oktatási államtitkári szék megtartásáért.
Sorin Grindeanu szerint az összevonások kötelező jellegűek lennének, és az lenne az ideális, ha már idén döntenének róla, hogy a jövő évi költségvetést ezek alapján határoznák meg.
Nicușor Dan államfő fél év türelmet kért a vitatott ügyészségi kinevezések után, de azóta sem értékelte a főügyészek munkáját. A G4Media megtette helyette.
Egyetlen El Clásico-belépő piaci ára a repülővel és a barcelonai szállással kiegészülve akár a többszöröse is lehet Marossárpatak RMDSZ-es polgármestere havi nettó illetményének.
Idén több mint 60 általános iskolát jelöltek „Az ország legjobb iskolája” díjra. A kezdeményezéssel azokra az iskolákra hívná fel a figyelmet az Együttnevelés Szövetség, amelyek eredményesen nevelik együtt a különböző társadalmi és etnikai hátterű gyerekeket.
Nyolc polgármester írt alá egy nyilatkozatot, ami szerint a főpolgármester túl nagy árat fizet azért, hogy „előkészítetlenül improvizált, átgondolatlan ötletek miatt” felforduljon a város élete.
A vámhivatal költségvetési csalás és pénzmosás gyanújával nyomoz, a bűnszervezet irányítói a Szijjártó-féle külüggyel is szerződtek.
Vitézy szerint 2029-ig az út elér majd a román határig.
Azt állítja, minden szabályt betartott. Fizetett neki a biztosító, 250 ezer forintot kapott a roller forgalmazójától, de úgy érzi, nem térítették meg az összes kárt, amit az eset okozott.
Szabadság
Hat kolozsvári sürgősségi orvos vett részt a múlt héten a Bihar megyei Vársonkolyos (Șuncuiuș) térségében szervezett alpesi barlangászati technikai és hegyimentő-orvosi képzésen. A felkészítés célja, hogy az orvosok csatlakozhassanak a Kolozs megyei hegyi és barlangi mentőcsapatához.
Szabadság
Ahhoz, hogy csökkenjen a legforgalmasabb kolozsvári utcákon a zajszint, ki kellene tiltani a személygépkocsikat. Sajnos, a nemrég felújított villamossínek sem hozták meg a várt és beharangozott eredményt, a Ferenc József / Horea úton több lakos is panaszkodott a zaj miatt. A vonatok zajszennyezéséért a vasúttársaság, míg a repülőgépekéért a repülőtér a felelős. A kolozsvári zajszintet nem mérések, hanem számítások alapján határozzák meg – ezek voltak annak a közvitának a legfontosabb…
Szabadság
A Com’ON School Kolozsvár 2026-ban is folytatódik: a programban 15 kolozsvári iskola több mint 2700 diákja vesz részt közvetlenül. Az idei kiadás 106 hatodik és hetedik osztályt von be a folyamatba, ezzel a Com’ON Kolozsvár részeként eddig megvalósított egyik legnagyobb iskolai részvételi program. A diákok saját iskolai tapasztalataikból indulnak ki, felismerik, min lehetne változtatni, ötleteket fogalmaznak meg, közösen továbbfejlesztik azokat, majd szavazással döntenek arról, melyik…
A taxisofőr Miklós betört a rendőrként dolgozó Andrea lakásába, ahol értékek helyett valami egészen másra vadászott. A bírósági tárgyaláson kiderült – több fotónak és videónak köszönhetően –, hogy az áldozat fehérneműit szemelte ki magának. És hogy ki szemelte ki magának a fehéprneműket, ki volt a tettes, és hogy került a drog a rendőrnőhöz? Most kiderül.
Homolya Sándort többször is felszólította a Bírónő, hogy üljön a tanúk padjára, és válaszoljon a kérdéseire. Amikor kiderült, hogy drogot találtak az áldozat lakásán – aki évekig együtt dolgozott a férfival a rendőrségen –, mindenki rögtön Andrea bűnösségére gondolhatott volna. Azonban sokkal több intrika bújt meg a háttérben, amire nemcsak videófelvételek, de gyanús üzenetváltások is felhívták a figyelmet.
Elfelejtett PIN-kód, fán szaladgáló mókus, műszempilla-eltávolítás vagy éppen taxinak használt mentőautó – ilyen indokokkal is kértek már segítséget Magyarországon. A 112-es központi segélyhívóra évente mintegy ötmillió hívás érkezik, amelyek közül a riportban ismertetett adatok szerint négymillió nem indokolja a készenléti szervek beavatkozását. Az Országos Mentőszolgálat arra figyelmeztet, hogy az indokolatlan riasztások értékes időt és erőforrásokat vonhatnak el azoktól, akiknek az élete…
Jelentős nemzetközi szakmai elismerést ért el a Diverzum, a rangos európai technológiai és üzleti hírportál, a Sifted rangsorában bekerült Európa 250 leggyorsabban növekvő startupja közé, a DACH & CEE régiós listán pedig a kiemelkedő 42. helyet szerezte meg.
Kedden a kormány bejelentette, hogy a mai nappal, 2026. október 27-ével megszűnik az alig több mint egy éve létező Otthon Start Program. Bár a szándékot már egy hete hétfőn nyilvánosságra hozták, a piacon szinte mindenki arra számított, hogy az év végéig még biztosított lesz az átmenet, és sokan abban bíztak, hogy a december végéig beadott Otthon Start hitelkérelmeket még januárban elbírálják a bankok. A kedden megjelent kormányrendelet értelmében azonban október 28-tól már a szigorított…
Magyarország az egyetlen olyan európai uniós tagállam, ahol a sürgősségi fogamzásgátló tabletta kizárólag orvosi vényre érhető el. Bár a piacon már 72 és 120 órás készítmények is léteznek, a hazai szabályozás miatt a nőknek orvosi konzultációt kell szerezniük a recept felíratásához, ami jelentősen megnehezíti az időben történő bevételt. Krauth Barbara szülész-nőgyógyász szerint a felelősségteljes magatartáshoz hozzátartozna, hogy egy szexuális együttlét során történt baleset után az érintettek…