#Belföld
Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
+3 hasonló
Az elhunyt szeretteinkkel való találkozás reményéről, az értük mondott ima és emlékük őrzésének fontosságáról beszélt halottak napján Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a Kossuth rádió vasárnapi műsorában.
+3 hasonló
Közel 29 ezer négyzetméteren rendezik az állomási előtereket, új parkolóhelyeket és kerékpártárolókat alakítanak ki.
+3 hasonló
Pásztor Bálint, a VMSZ vezetője posztolt közös fotót a volt miniszterelnökkel. Közben Vucicot saját pártja szeretné újra elnöknek.
+3 hasonló
Angele Merkel volt német kancellár azt javasolta, hogy a következő német elnök nő legyen. Németország következő elnökét januárban választják meg, miután a jelenlegi államfő, Frank-Walter Steinmeier két kitöltött ciklus után már nem indulhat újra a tisztségért.
+3 hasonló
Egyik napról a másikra szüntette meg a Tisza-kormány az Orbán-kormány által bevezetett Otthon Start programot.
+3 hasonló
Az időjárási körülmények miatt lezárták a 67C jelzésű országút Rânca és Obârșia Lotrului közötti szakaszát.
+3 hasonló
A romániaiak 78 százaléka szerint rossz irányba halad az ország, és mindössze 16 százalékuk vélekedik úgy, hogy jó irányba tart – derül ki az Avangarde közvélemény-kutató intézet október 21. és 26. között végzett felméréséből.
+3 hasonló
Három gyermek vesztette életét közúti balesetben Hmelnickij megyében.Tovább »
+3 hasonló
A Telex friss tényfeltáró cikke szerint milliárdos vagyonkezelő alapítványok hálózata köti össze Seszták Miklós volt miniszter régi üzleti körét a családjával.
+3 hasonló
A miniszterelnök a Fidesz és a Mi Hazánk alkalmazottjának nevezte az ügyvédet.
+3 hasonló
Az elnök behatolt az Alkotmánybíróságra. Tuszakodásra került sor, felvétel is készült
+3 hasonló
ORFK Kommunikációs Szolgálat
2026. 10. 31., szo - 00:40
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Azt azonban nem támogatták elegen, hogy a XIII. kerület visszakapja a Margit-szigetet, és Baranyi Krisztina parkolós javaslata sem ment át.
+3 hasonló
Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az 1500-nál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel – írja az Agerpres.
A Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatóján a tárcavezető elmondta, hogy a nap folyamán egyeztetnek a Romániai Községek Szövetségének (ACoR) vezetőivel az 1500-nál kevesebb lakosú 429 település önkéntes összevonásáról. A miniszter…
+3 hasonló
A Magyar Építész Kamara fegyelmi tanácsa új eljárást rendelt el Taraczky Dániel ügyében.
+3 hasonló
Januártól már csak digitális autópálya-matricák lesznek.
+3 hasonló
A három gyermek csütörtökön ment el az Oláhbaksa (Bocșa) községhez tartozó Szilágyballa faluból.
+3 hasonló
A 2010-es összefoglalók után a Tisza-kormány most a 2011-es kormányülések dokumentumait is nyilvánosságra hozta, melyekből az Alaptörvény elfogadásának háttere is megismerhető.