#Belföld

0 komment

A megfigyelés rendszere: így működött a Securitate a kommunizmus utolsó éveiben

Igen aktív az Állambiztonsági Levéltárat Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), amely időről időre érdekes, releváns dokumentumokat és azokhoz kapcsolódó rövid elemzéseket közöl a romániai kommunista rendszerről, annak működéséről, mindennapjairól. Ezek közül emeljük ki most azt az összeállítást, amelyből kiderül, mennyien dolgoztak a Securitate kötelékében a kommunista rendszer utolsó éveiben. Az apparátus teljes létszámát két, 1988. szeptember 24-én keltezett táblázat alapján lehetett…
0 komment

Ilyen telefon volt Az Árulók kísérőműsorában: Magyarországra is megérkezett a HONOR Magic V6 (x)

A HONOR Magic V6 már Magyarországon is elérhető, és nemcsak a hajlítható kialakításával próbál kitűnni a mezőnyből. A gyártó az ultravékony házat, a nagy akkumulátort, az AI-funkciókat és az Apple-eszközökkel való együttműködést emeli ki. A készülék Az Árulók kísérőműsorából is ismerős lehet, a specifikációi alapján pedig a prémium kategóriában indul versenybe. A HONOR szerint azoknak is érdekes lehet, akik sokat utaznak, nagy kijelzőn dolgoznának, és több platform között mozognak.
0 komment

Gyereknap novemberben: fagyit, parfümöt, mindent is elvitt a boltokból egy felnőtt férfi – Videón a zsákmányolás

Nem igazán lehetett azzal vádolni a 34 éves abonyi férfit, hogy túlságosan válogatós lett volna, legalábbis a gyanú szerint a boltok kínálatából szinte bármi felkeltette az érdeklődését. Édességek, alkoholos italok, parfümök, mosószerek, kerékpárok, elektromos szerszámok, de még sertészsír, darált hús és több száz doboz jégkrém is szerepelt a zsákmányai között.
0 komment

Harmadik gyermeke szenved súlyos betegségben Adriennek - egyikük elhunyt, Lili gyógyíthatatlan: „Imádkozunk, ne vigye el őt is a halál”

Kegyetlen játékot űz a sors egy sokgyermekes édesanyával, akinek a családján most már biztosan átok ül! Korábban, még 2015-ben meghalt a másfél éves kisfia egy betegségben, tavalyelőtt kiújult a tízesztendős fiánál a leukémia, és bár az akkor hatéves húgának köszönhetően, aki a donorja volt, meggyógyult, most újabb csapás érte őket. Szeptemberben kiderült, hogy a négyesztendős lányát, Lilit olyan súlyos agydaganat támadta meg, amivel az országban mindössze kilencen harcolnak. Az orvosok szerint…
0 komment

Ezért indultak el a Gripenek a bombafenyegetést jelző Wizz Air-járathoz - mikor kaphat tűzparancsot a vadászpilóta?

Bombafenyegetés miatt szakította meg útját a Londonból indult, Szófiába tartó Wizz Air-járat, amely Budapesten hajtott végre kényszerleszállást. A NATO légvédelmi készenléti szolgálata ALPHA-riasztást rendelt el, a Magyar Honvédség Gripenjei pedig a levegőbe emelkedtek, hogy biztosítsák az utasszállító leszállását. A vadászgép pilótája ilyenkor rádión vagy kézjelekkel utasíthatja a polgári gép személyzetét, amelynek követnie kell azokat. Ha a pilóta nem engedelmeskedik, végszükség esetén akár…

Bejelentkezés vagy regisztráció