#Belföld

0 komment

Németh Miklós volt kormányfő állítja, hogy látta, olvasta Orbán Viktor ügynöki jelentéseit

A rendszerváltás előtti utolsó kormány miniszterelnöke az erről készített feljegyzését átadta a történeti levéltárnak. Egyebek mellett ez derül ki Panyi Szabolcs Barátság, extrákkal című, hamarosan megjelenő könyvéből, amiről Friderikusz Sándorral beszélgetett. Panyi megkeresésére Havasi Bertalan sajtófőnök azt írta: Orbán Viktort a kommunista titkosszolgálatok megfigyelték, nem beszervezték.
+9 hasonló
0 komment

Vizsgálják Pócs János országgyűlési szavazásának körülményeit

A videófelvételek és a jegyzőkönyvek áttekintésével megvizsgálják Pócs János fideszes országgyűlési képviselő keddi szavazásának körülményeit – mondta Hallerné Nagy Anikó, az Országgyűlés alelnöke a házbizottság keddi, rendkívüli ülése után. Pócs János a azt mondta: a szavazás „utolsó pillanatában” ért oda a szavazógéphez és nyomott gombot, ezért lehet, hogy a gép ezt már nem érzékelte.
+8 hasonló
0 komment

Molnár Áron visszavágott a filmjüket leállító cégnek – „Gyáván megfutamodnak, hazudnak”

Tíz nappal a forgatás előtt szállt ki a Vertigo Média a Loupe Színházi Társulás Becsapódás című filmjének gyártásából. A cég szerint a produkció nem volt megfelelően előkészítve, a színészek nem tudták biztosan a szöveget, és a próbákra sem jutott elegendő idő. Molnár Áron élesen reagált a vádakra.
+8 hasonló
0 komment

Őrizetbe vették a szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét, Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté – jelentette a szerb sajtó nyomán az MTI.
+8 hasonló
0 komment

Átalakuló közmédia: megszűnik az egyik rádió, ekkor hallgathatod utoljára

A Független Közmédia Testület jóváhagyásával megszűnik a Nemzeti Sportrádió. A Kossuth Rádió hallgatói továbbra is naponta kapnak sporthíreket. Mi történt? A Független Közmédia Testület jóváhagyásával megszűnik a Nemzeti Sportrádió, ugyanakkor a Kossuth Rádió hallgatói továbbra is naponta kapnak sporthíreket, közölte pénteken a Forbes.hu-val a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. sajtó és marketing irodája. Kontextus. […]
+8 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció