#Belföld
Szorosabb együttműködés jöhet a Fővárosi Önkormányzat és a budapesti egyetemek között
Nyomozást rendelt el az adóhatóság a Déli Körvasút ügyében
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt.
Rendkívüli hír: Péterffy Attila bejelentette, hogy kezdeményezn fogja Lipics Zsolt színházigazgató visszahívását
Rendkívüli bejelentés olvasható a pécsi önkormányzat által fenntartott Pécsma.hu által, Péterffy Attilával készített interjúban. A pécsi önkormányzati lap cikkében jelentette be ugyanis azt Pécs polgármestere, hogy a pécsi közgyűlés előtt (vélhetően november 12-én) kezdeményezni fogja Lipics Zsolt, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatójának visszahívását. A Pécsma egyik kérdésében ara mutattak rá, hogy ugyan egy ideje már […]
Colectiv-tragédia: „tettekkel is tartozunk az áldozatoknak”
A kormányfő emlékeztetett, hogy a súlyos égési sérültek kezelésére szánt temesvári és marosvásárhelyi központ már megépült, és hamarosan megkezdheti működését.
Eurostat: EU-szinten csökkent, Romániában rekordmértékben nőtt az áram és a gáz ára
A villamosenergia-árak a romániai háztartások számára a legmagasabbak.
+1 hasonló
Új minisztérium létrehozását követeli a Mi Hazánk
Önálló munkaügyi minisztérium létrehozását sürgette pénteki budapesti sajtótájékoztatóján a Mi Hazánk Mozgalom szakpolitikusa.
Három férfit vettek őrizetbe Székelyudvarhelyen egy 18 éves fiatal bántalmazása miatt
Őrizetbe vettek három székelyudvarhelyi férfit 24 órára október 29-én, miután a rendőrség azzal gyanúsítja őket, hogy bántalmaztak 18 éves fiatalt.
+2 hasonló
Újabb három hónapig korlátozza a gázolaj drágulását a kormány
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken bejelentette, a kormány pénteki ülésén újabb három hónappal meghosszabbítja a gázolaj drágulását korlátozó intézkedések hatályát.
„Van képük azt a szót kiejteni, hogy hatástanulmány? Röhej!” – a Tisza frakcióvezetője nekiment a Fidesznek
Megjött a válasz a Tesco brit központjából: ezt lehet most tudni a magyarországi lánc sorsáról
cccdfvdv
Vállalja a rá eső felelősséget a bicskei gyermekotthonban történtek ügyében Csomós Miklós
A korábbi főpolgármester-helyettes a parlamenti vizsgálóbizottság ülésén elismerte, hogy néhány embernek jobban utána kellett volna nézni.
Kiderítették, mi okozta a tüzet, melyben két kisgyermek veszítette életét
A szerda esti tűzvészt, amelyben két kisgyermek – egy 2 és egy 4 éves testvérpár – életét vesztette füstmérgezésben, valószínűleg egy fűtésre használt elektromos melegítőkészülék által kibocsátott hő okozta.
Tűz ütött ki egy budapesti kórházban – megszólalt az intézmény
Kigyulladt egy konnektor a sebészeten.
+2 hasonló
Jámbor András kritikával illette a magyar-amerikai megállapodást a szélsőbaloldali terrorizmussal kapcsolatban
Egyúttal arra kérte a kormányt, vizsgálja ki, hogy volt-e politikai befolyásolás a magyarországi antifasiszta támadások ügyében.
Ellopták a Bugatti vezérének autóját, mert a kocsiban hagyta a kulcsot – videó
A tolvaj egyébként egy állásajánlat miatt érkezett a céghez, de inkább elvitt egy kocsit.
Vitézy Dávid: A válaszadók 72 százaléka támogatja az átlagsebesség-mérés bevezetését
Több mint 300 ezren töltötték ki a kérdőívet az átlagsebesség-mérés bevezetéséről.
Közeli videón, ahogy az olasz békefenntartók helikoptere a földbe csapódik Boszniában
A szerencsétlenségben négyen vesztették életüket.
Vasárnap véget ér az őszi vakáció – Mikor lesz a következő szünidő?
Egy hét vakáció után november 2-án, hétfőn a diákok visszatérnek az iskolapadokba, folytatódik a tanítás.
Enyhén csökkent a munkanélküliség, de a fiatalok körében továbbra is magas az arány
A fiatalok (15–24 év közöttiek) körében továbbra is magas, 30,8 százalékos munkanélküliséget regisztráltak.