#Belföld
A HONOR Magic V6 már Magyarországon is elérhető, és nemcsak a hajlítható kialakításával próbál kitűnni a mezőnyből. A gyártó az ultravékony házat, a nagy akkumulátort, az AI-funkciókat és az Apple-eszközökkel való együttműködést emeli ki. A készülék Az Árulók kísérőműsorából is ismerős lehet, a specifikációi alapján pedig a prémium kategóriában indul versenybe. A HONOR szerint azoknak is érdekes lehet, akik sokat utaznak, nagy kijelzőn dolgoznának, és több platform között mozognak.
Átalakítást hajtanak végre az MBH Banknál a hatékonyabb működés érdekében, átalakul a pénzintézet felsővezetése is - közölte a hitelintézet hétfőn az MTI-vel közleményben.
A Republikon Intézet stratégiai igazgatójával elemeztük a Fókuszcsoport Magyar Péterrel készült interjúját.
Nem igazán lehetett azzal vádolni a 34 éves abonyi férfit, hogy túlságosan válogatós lett volna, legalábbis a gyanú szerint a boltok kínálatából szinte bármi felkeltette az érdeklődését. Édességek, alkoholos italok, parfümök, mosószerek, kerékpárok, elektromos szerszámok, de még sertészsír, darált hús és több száz doboz jégkrém is szerepelt a zsákmányai között.
ATV
Aki mostanában lépett be az OTP mobilbankjába, ezzel a bejelentéssel találkozhatott.
A pénz nem minden. Kivéve, ha van belőle elég. Akkor például repülni is könnyebb.
Kegyetlen játékot űz a sors egy sokgyermekes édesanyával, akinek a családján most már biztosan átok ül! Korábban, még 2015-ben meghalt a másfél éves kisfia egy betegségben, tavalyelőtt kiújult a tízesztendős fiánál a leukémia, és bár az akkor hatéves húgának köszönhetően, aki a donorja volt, meggyógyult, most újabb csapás érte őket. Szeptemberben kiderült, hogy a négyesztendős lányát, Lilit olyan súlyos agydaganat támadta meg, amivel az országban mindössze kilencen harcolnak. Az orvosok szerint…
Sepsiszentgyörgyön nem állt meg a rendőrök jelzésére, végül Rétyen állították meg a részegen, jogosítvány nélkül vezető kiskorú fiút, akit házi őrizetbe helyeztek.
Korábban a POT és az SOS Románia pártok sorait erősítették, most átálltak a PSD-hez.
Kik járhatnak rosszul a Tisza-kormány 2027-es költségvetésével?
A párt ezért beadvánnyal fordul a parlament összeférhetetlenségi bizottságához.
Összesen száz korszerű hulladékgyűjtő szigetet helyeztek el a Zilah hatvanhét pontján, elsősorban a tömbháznegyedekben.
A korábbi nyugdíjígéreteknek csak egy része teljesül jövőre.
Máthé Zsuzsa azt próbálta elmondani, hogy milyen ügy miatt mentették fel a férjét, de erre rászólt Forsthoffer Ágnes házelnök, aki még Magyar Péter is kiigazította.
A legtöbb tárgyból viszont javult a diákok teljesítménye.
Bombafenyegetés miatt szakította meg útját a Londonból indult, Szófiába tartó Wizz Air-járat, amely Budapesten hajtott végre kényszerleszállást. A NATO légvédelmi készenléti szolgálata ALPHA-riasztást rendelt el, a Magyar Honvédség Gripenjei pedig a levegőbe emelkedtek, hogy biztosítsák az utasszállító leszállását. A vadászgép pilótája ilyenkor rádión vagy kézjelekkel utasíthatja a polgári gép személyzetét, amelynek követnie kell azokat. Ha a pilóta nem engedelmeskedik, végszükség esetén akár…
Rengeteg gyerek került fejsérüléssel kórházba
Lesz, ahol hat-nyolcórás áramszünetekkel kell számolni a héten.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) egyszerű indítványt fog benyújtani Alexandru Nazare pénzügyminiszter ellen. Mircea Abrudean szenátusi elnök kijelentette, a PNL az ellenzéki szerep látszatáért nem fog olyan lépéseket tenni, amelyek nem hoznak semmiféle eredményt.
Természettudományból egyöntetű a javulás, digitális kultúrából az 5. évfolyam eredménye 25 ponttal csökkent.