#Belföld
A magyarországi azbesztszennyezést először Bozsokon fedezték fel, melyről kiderült, hogy az itt felhasznált kőzúzalék határ menti ausztriai bányákból került az országba. Jelenleg mintegy 250 település lehet érintett, a mentesítés céljára a kormány 3 milliárdos alapot hozott létre, de a pályáztatással kapcsolatban Sopron és Szombathely önkormányzata is kritikákat fogalmazott meg.
Hegyi Zsolt szerint ezzel a lépéssel a cégcsoport közelebb kerül a 21. századhoz.
Az új összeghatárok a szlovákiai átlagkereset alakulásához kapcsolódnak.
A kedvezmény a gyermek kétéves koráig, fogyatékossággal élő gyermek esetében hároméves koráig járna, ezt követően pedig havi 650 lejre csökkenne.
Magyar Péter szoros szövetségese javasolta Nagy Imre mellszobrának felállítását.
Napra pontosan 70 éve történt a magyar történelem egyik legfelkavaróbb és legmegosztóbb eseménye. 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után november 7-én szovjet harckocsik fedezetében, frissen hantolt sírok között tért vissza Budapestre Kádár János, az új szovjet bábkormány vezetője. A szándékosan a bolsevik hatalomátvétel 39. évfordulójára időzített napon Csepelen és a pesti külvárosokban még javában ropogtak a fegyverek. Kádár hamarosan véres megtorlásokba kezdett, majd a rendszer…
2025-ben Magyarország a GDP alig 16,7 százalékát költötte szociális ellátásokra és nyugdíjakra, miközben az uniós átlag a bruttó hazai termék 27,5 százaléka volt. Arányaiban ez a harmadik legkisebb arányú ráfordítás a tagállamok között.
A B kategóriás jogosítvánnyal rendelkező autóvezetők a jövőben kézi sebességváltós, A1 kategóriájú motorkerékpárokat is vezethetnek.
És most ezzel mit kezdjek?
A Victoria-palotában rendezett értekezlettel lezárult Románia soros KEK-elnöksége
Sokan abban bízhatnak, hogy a 13. nyugdíj legalább 300 eurós összege minden jogosultnak biztosított. A szabályozás azonban tartalmaz egy fontos kivételt.
A módosítások többek között a támfal, a vízelvezetés, a közvilágítás és az irányítóépület kialakítását érintik.
Okosdrónokkal is védi a vasúti területeket a MÁV, a mesterséges intelligencia is segít a betolakodók felismerésében
Ha van valami, amire ez az ország felkészült, az egy „országos forráskritikai gyakorlat”.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Hamis herceg zaklatja a magyar arisztokráciát. Volt akit meg is fenyegetett, lelkileg tönkretett. Csalás miatt két elfogatóparancs is érvényben van a magát főnemesnek kiadó szélhámos ellen, aki az igazi magyar nemesek élő leszármazottjait rendkívül kellemetlen helyzetbe hozta. Nem csak a rendőrség, Pallavicini Zita grófnő is szeretné megtalálni őt.
1950. november 7-én adták át a forgalomnak az Árpád hidat, amely ma Budapest egyik legfontosabb dunai átkelője. A hely története azonban jóval régebbre nyúlik vissza: már a római korban is híd állt a környéken, az építkezés során pedig olyan leletekre és természeti kincsre bukkantak, amelyek ma is részei Budapestnek.
A baleset egy egyenes szakaszon történt. A sofőrt a mentők kórházba szállították.
Galántán 172 szavazat döntött, Vágsellyén hetven százalék fölötti eredménnyel nyert a kihívó.
Bejelentést még nem tettek, de a vállalati közlések alapján a HalfPrice után újabb lengyel márkásdiszkont-lánc érkezhet Magyarországra a jövőben.