#Belföld
Egy kicsit.
A cseh-magyar közös kormányülés után tartott sajtótájékoztatót Magyar Péter és Andrej Babis. Az is szóba jött, hogy Donald Trump állítólag szívesen látná Orbán Viktort az ENSZ főtitkáraként.
A magyar lakásvásárlók jelentős része évtizedekre eladósodik, miközben még így sem tud az igényeinek megfelelő otthonhoz jutni. Egy friss, országos reprezentatív kutatás szerint a hitelből vásárlók mindössze 27 százaléka tudta megvenni azt az ingatlant, amelyet eredetileg szeretett volna. Hliniczky Krisztián ingatlanpiaci szakértő a Spirit FM műsorában beszélt az egyre súlyosabb lakhatási problémákról és egy lehetséges alternatíváról.
Idén a diákok számára hosszú, 16 napos téli szünet várható, amely december 19-én, szombaton kezdődik, és 2027. január 3-án, vasárnap ér véget. Az utolsó tanítási nap december 18-án, pénteken lesz, így a tanulók az órák után kezdhetik meg a pihenést. A korai szünet miatt a szülőknek már az ünnepek előtt meg kell oldaniuk a gyerekek felügyeletét.
Vitézy Dávid szerint a közlekedéspolitikai együttműködésnek kiemelt, de nem egyedüli témája volt a visegrádi négyeket összekötő gyorsvasút terve.
Luca Niculescu kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy az egészségügyi rendszer működése kiemelt fontosságú.
+2 hasonló
Magyar Péter közösségi oldalán jelentette be, hogy elindult Prágába, ahol csütörtökön első alkalommal tart kormányközi konzultációt Csehország és Magyarország. A miniszterelnök azt írta, kék Skodájával utazik.
+8 hasonló
ATV
Bírság még nem érkezik, az álagsebességet mérő traffipaxokat azonban már javában tesztelik.
ATV
Év végével kivezeti a kormány a közszolgálati dolgozók évi egymillió forintos otthonteremtési támogatását. Pósfai Gábor belügyminiszter szerint más konstrukcióra van szükség, amely a munkavállalók országon belüli mobilitását is segítheti. A tárcavezető a rendvédelmi bérekről, a rendőri létszámhiányról és a készülő rendészeti csomagról is beszélt.
+9 hasonló
Harminc év története – egy intézmény és egy közösség múltja.
Történelminek nevezte az első cseh-magyar kormányülést Magyar Péter miniszterelnök Prágában; Kanada egyelőre nem kap társult tagságot az Európai Unióban.
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt csütörtök hajnalban Budapest XIX. kerületében, Kispesten. A Budapesti Rendőr-főkapitányság megerősítette: a Nagykőrösi út és a Vas Gereben utca kereszteződésében egy személyautó úttisztító gépnek ütközött. A kocsit vezető 34 éves nő a helyszínen életét vesztette.
+8 hasonló
Mindkét intézet az NNGYK jogutódjaként működik majd.
A Tisza-kormány intézkedéseivel kapcsolatos alkotmányossági aggályait osztotta meg a Fidesz-frakció a Velencei Bizottság Magyarországra látogató delegációjával csütörtökön – tájékoztatott az ellenzéki képviselőcsoport a Facebook-oldalán.
+2 hasonló
A csendőrség hőkamerákkal kutatott bennrekedt túlélők után a vagonok roncsai között.
Teresa Albacete szóvivő elmondta: két darut és más nehézgépeket szállítottak a helyszínre, és elkezdték eltávolítani a fémtörmeléket, leszakadt darabokat, hogy biztonságos legyen a hozzáférés mentőcsapatok számára – írja az MTI.
A nap folyamán kutyás egységekkel vizsgálják át a helyszínt, hogy megtalálják az összes áldozatot.
A csendőrség biztosított a szerencsétlenség helyszínét, miután a balesetet vizsgáló…
+7 hasonló
Régió
Anami
2026. 10. 29., cs - 13:00
Magyar Péter magyar miniszterelnök bejelentése szerint a KRESZ-ben külön járműkategóriát kapnak a motoros rollerek, használatuk pedig alkoholos befolyásoltság alatt tilos lesz.
+4 hasonló
Úttisztítóval ütközött egy személygépkocsi.
Papp Gábor hangsúlyozta, a hatóságok nem foglaltak le készpénzt Sesztáktól.
Halálos baleset történt a XIX. kerületi Nagykőrösi út és a Vas Gereben utca kereszteződésében csütörtök hajnalban – erősítette meg az MTI információit a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Első közös kormányülését tartotta csütörtökön Prágában Csehország és Magyarország. Andrej Babiš cseh és Magyar Péter magyar miniszterelnök a két ország kapcsolatainak fontos mérföldköveként értékelte a találkozót. A felek egyebek mellett a közép-európai együttműködés erősítéséről, a közlekedési infrastruktúra fejlesztéséről, az energiabiztonságról és a migrációról tárgyaltak. Megállapodtak abban is, hogy a következő közös kormányülést jövő tavasszal Budapesten tartják.
+4 hasonló