#Belföld
Munkavégzés lesz az M0-s autóút és az M2 autópálya több pontján november elején, az autósoknak kisebb forgalomkorlátozásokra kell számítaniuk – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
THC-t tartalmazott az elektromos cigaretta.
A Smert és a PS-t csupát hajszál választja el, a Magyar Szövetség nem érné el az öt százalékot.
Telex
Szombaton és vasárnap tilos autóval behajtani a fővárosi temetőkbe az Új köztemető kivételével.
ATV
Magyar Péter csütörtökön elutazik, de hamar vissza is tér Magyarországra, mert pénteken fontos vendéget fogad Budapesten.
Egy volt miniszter neve is felmerült, illetve két, állítólag áltitkosszolga is, akik a Völner-Schadl-ügy után próbálhatták csitítani a továbbra is korrupt rendszer ellen lázadozó végrehajtókat. A fideszes bizottsági tag szerint azonban bárki ki tud találni névtelen titkosszolgálati szereplőkről szóló sztorikat.
A közelmúlt iskolai támadásai után képzéseket is ígér a kormány, a mindennapokban azonban sok múlik a tanárok kezdeményezésén és a szülőkkel való együttműködésen.
Volt, aki egész nap sírt a bejelentés után.
Mintegy 180 millió lej értékű, vissza nem térítendő uniós forrásokból finanszírozott országos programot készít elő az egészségügyi minisztérium.
ATV
Mély fájdalommal tudatta a szomorú hírt Tóth Szabi: 51 éves korában váratlanul elhunyt Győri Balázs, a Sugarloaf egykori basszusgitárosa.
A rendőrség létszámhiányáról és az elöregedett járműparkról beszélt az RTL Híradónak adott exkluzív interjújában Pósfai Gábor belügyminiszter. Elmondta, hogy több ezer rendőrt szeretnének visszacsábítani, és az állomány munkaterheit is csökkentenék.
Hamarosan lejár a haladék is, amit az Országgyűlés azok számára biztosított, akik még mindig a régi típusú, könyvformátumú személyazonosító igazolványt használják, hogy lecseréljék azt. Ennek letelte után viszont már semmilyen körülmények között nem fogják a hatóságok elfogadni a régit.
A Központi Nyomozó Főügyészség válaszolt a megkeresésünkre: tisztázták a lopás gyanúját és Fürcht Pál esetleges kihallgatását is.
Kábítószer birtoklása miatt adtak ki elfogatóparancsot a fiatal ellen.
Magyar Péter után néhány nappal már az osztrák kancellár is vétóval fenyeget: egyre nagyobb az ellenállás az EU következő költségvetésével szemben. Christian Stocker Brüsszelnek üzent: miközben Ausztria spórol, elfogadhatatlannak tartja több ezer új uniós tisztviselő felvételét.
Közúti baleset történt csütörtök reggel a 17-es országúton, Beszterce kijáratánl. Két személygépkocsi ütközött össze, az egyik sérült beszorult a jármű roncsai közé.
Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.
Erősen változékony, igazi őszi időjárásra kell készülnünk a mai nap folyamán: az ország túlnyomó részén közepesen vagy erősen felhős lesz az égbolt. Helyenként záporok és gyenge esők is átvonulhatnak felettünk, míg az északnyugati, nyugati területeken és az északkeleti országrészben fokozatosan megélénkül, napközben pedig néhol meg is erősödik az északias szél.
A veszélyforrást jelentő, tómederben hagyott számtalan karó eltávolítására kezdeményezett társadalmi összefogást a Balatoni Vízi Polgárőr Egyesület az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) konferenciáján Szigligeten.
Sűrű ködre vonatkozó azonnali (nowcasting) figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) csütörtök reggel két megyére.