#belgrád-budapest
444
444
Az újvidéki tragédiára hivatkozva elhalasztották a Szabadka-Belgrád vasútvonal üzembe állítását
December indul meg a közlekedés a vonalon.
444
444
Karácsony véderdőt telepítene a kínai vegyi lerakat helyére
Már szerdán a közgyűlés elé terjeszti a tervet.
444
444
Szél Bernadett pert indított a Külügyminisztérium ellen a Belgrád-Budapest vasút miatt
A kormánynak szerint alkotmányos kötelessége kiadni a hitelszerződést, aminek részleteit 10 évre titkosították.
444
444
82 milliárdot költ a kormány a kínai vasútvonalra a gazdaságvédelmi keretből
Az idénre tervezett 61 milliárd mellett.
444
444
82 milliárdot költ a kormány a kínai vasútvonalra a gazdaságvédelmi keretből
Az idénre tervezett 61 milliárd mellett.
444
444
A Momentum azt követeli, hogy a kormány függessze fel a Budapest-Belgrád vasútvonal építését
Az ellenzéki párt szerint az 590 milliárdos beruházás költségeiből kellene finanszírozni a járvány megfékezését, nem pedig az önkormányzatoktól elvonni 34 milliárdot.

Elhárult az utolsó akadály, jövőre megkezdik a Budapest-Belgrád-Kína vasút építését
Emellett 5000 milliárdot szán közlekedésfejlesztésre 2024-ig a kormány.
444
444
Hadházy szerint a szokásos ár legalább négyszeresébe kerül majd a Belgrád-Budapest vasút kilométere
De a kínai hitel megéri, reagálta Szijjártó.