#bernie sanders
444
444
Biden bajban, Sanders és Buttigieg fej-fej mellett
Bernie Sanders a vártnál szorosabban, de legyőzte Pete Buttigiegt. Joe Biden messze lemaradva csak az ötödik lett, Andrew Yang pedig fel is adta a versenyt.
24.hu
24.hu
Bernie Sanders nyerte a szoros demokrata előválasztás New Hampshire-ben
Szoros küzdelmet hozott a Demokrata Párt előválasztása a kulcsfontosságú New Hampshire államba, több meglepetéssel.
24.hu
24.hu
A lelkes szocializmus vagy az óvatos középút – választ a Demokrata Párt
Majdnem háromszázezer demokrata szavazó vonul az urnákhoz a New Hampshire államban tartott előválasztáson. A tét nagy, szoros verseny várható.
444
444
CNN: 1974-ben azt mondta…, Sanders: Azt is megnézték, hogy mit írtam a harmadikos dolgozatomban?
45 évvel ezelőtti nyilatkozatával szembesítették a veterán szenátort, de még a műsorvezető is nehezen vette komolyan a helyzetet.

Ha így megy tovább, a demokraták simán megnyerik Trumpnak az elnökválasztást
Három szempontból is történelmi jelentőségű volt az első amerikai előválasztás. Minden, amit az iowai kaukusz következményeiről tudni érdemes.
444
444
Másfél nap után is csak részeredmények vannak Iowában, azok szerint Joe Biden leszerepelt
A volt alelnöknek igazán jól jött, hogy az eredmények helyett egy napig az eredmények hiánya volt a téma. Pedig meglepő eredmény született, a jelen állás szerint a legfiatalabb jelölt, Pete Buttigieg nyerhette az első versenyt.

A hivatalos adatok első része alapján Pete Buttigieg vezet az első előválasztáson
Mögötte kapásból Bernie Sanders. Egy nap alatt sem sikerült közzétenni a teljes eredményeket.
24.hu
24.hu
Kínos égés: óriási káosszal indult a demokrata előválasztás, nem tudni, hogy ki nyert
Nem indult jól a Demokrata Párt előválasztása.
444
444
Hillary Clinton szerint senki sem szereti Bernie Sanderst
Hillary Clinton, az amerikai Demokrata Párt 2016-os elnökjelöltje élesen támadta a 2020-ban is elnökjelöltségért küzdő Bernie Sanders vermonti szenátort egy kedden megjelent interjúban. Sanderst "senki nem szereti" - állította Clinton a The Hollywood Reporter című lapnak.Sanders és Clinton 2016-banFotó: JOE RAEDLE/AFP A volt külügyminisztert és a 2016-os elnökválasztások demokrata elnökjelöltjét egy róla készült négyrészes és a Sundance fesztiválon bemutatandó dokumentumfilm-sorozat...
444
444
Hillary Clinton szerint senki sem szereti Bernie Sanderst
A 2016-ban Trumppal szemben vesztő Clinton kevéssel a demokraták első jelölőgyűlése előtt szólalt meg.
24.hu
24.hu
Heves volt a hangulat az előválasztás előtti utolsó demokrata vitán
Bernie Sanders és Elizabeth Warren is nekiment egymásnak.
24.hu
24.hu
Egy évig ütötték, de még mindig Obama volt alelnöke a legesélyesebb demokrata elnökjelölt
Az egy éve tartó kampány után négy esélyes maradt, de a Demokrata Párt két nagy öregjének van a legtöbb sansza arra, hogy megküzdjön Donald Trumppal.
444
444
Izzik az amerikai baloldal: Warren szerint Sanders azt mondta, egy nő nem tudja legyőzni Trumpot
Eddig tartott a béke a progresszív veteránok között. Sanders hazugsággal vádolja Warren stábját.

Trumpnál csak Gerald Ford futott neki népszerűtlenebbül egy választásnak
Ki is kapott végül Jimmy Cartertől. Túl sokat azért nem kell ebbe belelátni, de azzal együtt, hogy egyre nő az impeachment támogatása is, már aggasztó is lehet ez Trumpnak.
24.hu
24.hu
2020 egy dologról fog szólni az Egyesült Államokban: Trump újraválasztásáról
Az amerikaiak többsége bizonyosan a regnáló elnök ellen fog szavazni idén novemberben. De ettől még simán Trump maradhat a Fehér Ház ura.
24.hu
24.hu
Rekord összegű adományt gyűjtött kampányára Bernie Sanders
Több mint ötmillió dollár egyéni és kis összegű adományokból, 1.8 millió dollár pedig 18-20 dolláros felajánlásokból gyűlt össze.