#Bulvár
Megható bejegyzésben emlékezett meg édesanyjáról Rónai Egon: a műsorvezető éppen 25 éve veszítette el az anyukáját, aki mindössze 58 éves volt, amikor elhunyt. A személyes történetből az is kiderül, milyen élet jutott a művészfeleségként élő asszonynak, aki férje karrierjét és családját is minden mást háttérbe szorítva támogatta.
Kulisszatitkok, személyes történetek, könyvbemutató és különleges táncprodukciók várják a közönséget a Magyar Állami Népi Együttes új, Bennünk a múlt című klubestjén. A társulat fennállásának 75. évfordulója alkalmából november 4-én rendhagyó találkozásra várja a nézőket, hogy együtt idézzék fel az elmúlt évtizedek izgalmas pillanatait, és betekintést nyerjenek az együttes alkotói világába és jövőjébe.
A Bihar FC vezetőedzője nagyra értékelte az ellenfél teljesítményét a labdarúgó II. Liga 12. fordulójában rendezett szucsávai találkozó után. A szakember a lelátói hangulatot is méltatta, szerinte a szurkolók biztatása szárnyakat adott a szucsávai játékosoknak.
„A játék dinamikáját, minőségét és a kialakított gólhelyzeteket tekintve az eddigi legerősebb ellenfelünkkel találkoztunk”
– mondta Erik Lincar. Lincar ugyanakkor sajnálta, hogy csapata nem tudta előnnyel zárni az első félidőt. A…
Heidi Klum idén is gondoskodott róla, hogy róla beszéljenek Halloweenkor. Az 53 éves szupermodell gyakorlatilag minden évben megbotránkoztatja az embereket különböző kosztümjeivel. Idén sem volt ez másképp, egy hatalmas, vérző, levágott kéznek öltözött, amely megtévesztésig hasonlított a saját bal kezére. A látványos jelmez elkészítése hónapokig tartott, a felöltésében pedig egy egész csapat segítette.
November 1-je, minden szentek napja a csendes emlékezés ideje. Ilyenkor nemcsak elhunyt szeretteinkről emlékezünk meg, hanem azokról a közismert emberekről is, akik munkájukkal, tehetségükkel és személyiségükkel hagytak nyomot sokakban. A 2026-os év több megrázó búcsút is hozott a magyar sztárvilágban.
Mindenszentek és hallottak napján megemlékezünk azokról, akik már nincsenek közöttünk, de emlékük örökre velünk marad. A temetőkben nyugvó művészek, színészek, zenészek és közéleti személyiségek sírjai ma is őrzik a múlt nagyságait – és emlékeztetnek arra, hogy a maradandó érték az idő múlásával sem halványul el. Körbejártuk a temetőket, hogy megmutathassuk nagyjaink sírhelyét. A képeket mindenszentek előtt készítettük, sok elhunytunk síremlékén már akkor megjelentek az emlékezés virágai,…
Vona Gábor ironikus hangvételű Facebook-bejegyzésben reagált azokra az állítólagos találgatásokra, amelyek szerint fizet Sapkás Piréznek azért, hogy a tartalomgyártó az ő kampányát segítse. A politikus határozottan cáfolta ezt az állítást, és azt írta, az egész történet álhír, amelyet érdemes tisztázni, mielőtt „nemzetközi botránnyá dagadna”.
Több száz ember életét változtathatja meg Varnus Xavér azzal, hogy nemrég megvette Tékes templomát. Az orgonaművész a tervek szerint rendbe teszi a 120 éves épületet, és itt is megrendezi a Mezőlakon, a másik tulajdonában lévő templomépületben már bevált Bach és Shakespeare Fesztivált. Xavér maga mutatta meg a Blikknek, hogyan néz ki az épület, és a helyi polgármesterrel közösen elárulták a terveiket is.
Solére nem volt könnyű helyzetben az X-Faktor mentori székében, de végül neki is összeállt a csapata, így eldőlt kiket visz magával tovább a tehetségkutató versenyben.
Hatalmas izgalmak és könnyfakasztó pillanatok közepette véglegesen összeállt Marics Peti csapata a Megasztárban: lezárult a válogató, így mostanra pontosan tudni, kik jutottak tovább az élő műsor felé vezető úton.
Két rendkívül fiatal versenyző lépett a Megasztár színpadára, és bár a produkció elején még tapintani lehetett a bizonytalanságot, az éneklésükkel végül teljesen megdöbbentették a mentorokat a stúdióban. Az előadás annyira magával ragadó és megható lett, hogy a zsűritagok szemébe könnyek szöktek, és állva ünnepelték a fellépőket.
Néhány nézőből felháborodást váltott ki az X-Faktor szombat esti adása, miután ByeAlex meglepően kíméletlen döntést hozott. A mentor sorra küldte haza a tehetséges énekeseket, miközben a helyei hosszan üresen álltak. A feszültség akkor hágott a tetőfokára, amikor két énekeslányt is elutasított, míg a nézők szerint jóval gyengébb produkciók továbbjuthattak a műsorban.
Súlyos testi sértéssel vádolják a férfit.
Lányokról készült fényképeket és videókazettákat találtak.
Meglepetésre egy szűkebb körben ismert tartalomgyártó, Sapkás Piréz nyerte meg az RTL sikerműsorát, Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban évadát, méghozzá a korábbi luxusfeleség, Vasvári Vivien oldalán. A youtuber a 444-nek egy friss interjúban őszintén vallott arról, milyen súlyos belső dilemmát okozott a politikai hovatartozása miatt számára a szereplés.
asdsadsadsa
Nemrég csodálatos elismerésben részesült Kovács István, Jászai Mari-díjas színész, rendező, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Mivel hatvan éve végzett a színművészetin, gyémántdiplomával ismerték el a pályafutását, amelynek fontos pillanatairól kérdeztük és arról, hogyan tovább.
Molnár Andinak különleges élményben volt része: a táncpedagógus, táncművész közel 15 ezer ember között, két telt házas koncerten tolmácsolt a világhírű hegedűművész André Rieu-nek az MVM Dome-ban. Andi számára igazi mérföldkövet jelentett ez a nem mindennapi lehetőség, amiről lelkesen mesélt a Blikknek. Azt is elárulta, hogyan választották ki éppen őt a feladatra.
A feszültség a tárgyalóteremben is azonnal felszínre tört, amikor Ed Miliband brit külügyminiszter nekiesett orosz kollégájának.
Ki ne ismerné a rocktörténelem egyik legmeghatározóbb, utánozhatatlan hangját, a Deep Purple legendás frontemberét, Ian Gillant, akinek sikolyai és dallamai évtizedek óta generációk vérébe ivódtak? Most azonban megdöbbentő és aggasztó hírek érkeztek a kultikus énekesről: hirtelen fellépő, súlyos egészségügyi vészhelyzet miatt azonnal kórházba kellett szállítani.