#Bulvár

0 komment

Ungváry Krisztián a Kontroll ünnepi műsorában: az ügynökakták nyilvánossága családi meglepetéseket okozhat, botrányt aligha

Az ügynökakták megnyitása nemcsak a besúgók leleplezéséről szól, hanem arról is, hogy az emberek végre megismerhessék saját családjuk múltját – mondta a történész a Kontroll ünnepi műsorában. Azt gondolja, nem kell botrányok sorára számítani, a fennmaradt iratokból viszont sok eddig ismeretlen történet derülhet ki. Szerinte annak idején súlyos tévedés volt a Szabó István melletti értelmiségi kiállás.
0 komment

Vasvári Vivien alig hitte el, hogy megnyerte Az Árulókat: férje sem értette a reakcióját

Az Árulkodók hatodik részéből az is kiderült: Vasvári Vivien a győzelem pillanatában már annyira kimerült volt, hogy szinte fel sem fogta, mi történt vele. Saját bevallása szerint teljesen más emberként jött ki az Az árulók - Gyilkosság a kastélyból. Sapkás Piréznek is komoly mentális terhelést jelentett a játék, az online tartalomgyártó a Kibeszélőben úgy fogalmazott: „a  végére tényleg az agyam zselatinnál változott!". Hogy milyen tervük volt eredetileg Rácz Jenővel a gyilkosoknak, a…
0 komment

Kiszúrták G.w.M kerekét: A rapper előre megjósolta a rongálást

Kulcsár Edina őszintén vallott férje, Varga Márk, azaz G.w.M különleges emberismeretéről a A visszavágó – Kapj el, ha tudsz hajtóvadászata előtt. Az egykori szépségkirálynő szerint a rappernek olyan élesek a megérzései, hogy szinte a gondolatokban és a jövőben is képes olvasni: mint mondta, a zenész akár egyetlen pillantásból megmondja valakiről, mit csinált korábban.
0 komment

Kabir Bedit örökre megsebezte a fia halála - a legenda fájdalmas vallomása - exkluzív interjú

A magyar nézők számára közel ötven évvel ezelőtt vált hatalmas sztárrá Kabir Bedi, amikor hét esztendővel az elkészülte után itthon is bemutatták a Sandokan című sorozatot. Az indiai színész azóta számos világraszóló produkcióban dolgozott, volt a Polipka egyik gonosza, aki James Bondot akarta eltenni láb alól és alakított egy herceget a Gazdagok és szépek című amerikai szappanoperában. Blikknek pedig megannyi kalandról mesélt.
0 komment

„Megtörtént a csoda” – Az esküvőjük után új fejezethez ért Házasság első látásra Juci és Ján élete

A Házasság első látásra negyedik évadának egyik legnagyobb fordulata volt, amikor Páli Juci nemet mondott Lőrincz Jánnak az oltárnál. A történetük azonban nem ért véget a kudarcba fulladt esküvővel: a kapcsolatuk szerelemmé mélyült, a pár pedig hivatalosan is összekötötte az életét.
0 komment

Feltűnt, hogy ez a magyar híresség gyerekként a Szomszédokban szerepelt? Elárulta, mennyi pénzt keresett vele

A legtöbben a Való Világból és zenei karrierje révén ismerik a nevét, arra azonban talán kevesen emlékeznek, hogy már gyerekként feltűnt a legendás Szomszédok című sorozatban. Young G Béci a TV2 Szerencsekerék című műsorában mesélt különleges gyerekkori élményéről, és arról is, mennyit keresett a szerepével.
0 komment

Tony Curtis és George W. Bush is Dobó Katát csodálta a Fehér Házban: áradoztak a szabadságról és a szerelemről

Kereken húsz esztendő telt el azóta, hogy a magyar filmtörténet egyik legkülönlegesebb és legexkluzívabb bemutatójára sor került Washingtonban: 2006 őszén maga az Egyesült Államok elnöke, George W. Bush is megtekintette a Goda Krisztina rendezésében és Andy Vajna produceri munkájával készült Szabadság, szerelem című alkotást.
0 komment

Balogh Edina csak úgy ragyogott menyasszonyként Szabó Simon mellett: "Mi már összeházasodtunk" - videó

Balogh Edina, a Barátok közt egykori színésznője meseszép menyasszonyi ruhában tündökölt, oldalán pedig párja, Szabó Simon állt. A színészpár közös képei egy esküvői magazin címlapfotózásán készültek, és a köztük lévő harmónia szinte tapintható volt. Bár a felvételek láttán sokan titkos esküvőre gyanakodhattak, a valóságban csupán egy romantikus fotózás kedvéért öltöztek menyasszonynak és vőlegénynek, amelynek kulisszái mögé a magazin közösségi oldalán megosztott videó is bepillantást engedett.
0 komment

Nem tudja eladni budapesti otthonát Járai Máté és Kíra? Közel 10 millióval olcsóbban árulják!

Járai Máté és Járai Kíra eladásra kínálták a budapesti lakásukat, ahol 12 éven át éltek. A hírt a szinkronrendező jelentette be a közösségi oldalán pár hete, kiemelve, hogy egy fontos korszak zárul le az életükben, és bár imádták az ingatlant, elérkezettnek látták az időt az eladására. Noha korábban 75 millió forintért hirdették meg, most jóval lejjebb vitték az árát.
0 komment

"A szemem előtt megd.gta a barátnőmet, engem meg az a csávó" - A TV2 sztárja zokogva vallotta be, mit műveltek a szerelmével

Egyre érdekesebb fejlemények történnek A Kísértés villájában és azon kívül a TV2 műsorában. Petra és Máté egy párként érkeztek a szigetre, azonban úgy tűnik, külön fognak távozni. A férfi egyre közelebb került a kísértő Zsófihoz, aki arról számolt be, milyen intim kapcsolat alakult ki köztük a kamerákon kívül titokban. Petrának mindezt Kasza Tibi vetítette le, aki teljesen kiborult, zokogva mesélte el, hogy nem először csalja meg őt Máté.
0 komment

"Takaríts fel magad után" - Gyomorforgató részletek Russell Brand állítólagos szexbotrányáról

Russell Brand ellen jelenleg is bírósági tárgyalás zajlik Londonban, ahol összesen hét rendbeli szexuális bűncselekménnyel vádolják. Az 51 éves brit színész-humorista ellen felhozott vádak között háromrendbeli nemi erőszak, háromrendbeli szexuális zaklatás és egyrendbeli erkölcstelen cselekmény szerepel. Brand minden vádpontban ártatlannak vallotta magát, és azt állítja, hogy minden korábbi szexuális kapcsolata kölcsönös beleegyezésen alapult.
0 komment

A TV2-től kirúgott Orosz Barbara visszatér a képernyőre: megszólalt a műsorvezető

Orosz Barbara tizenöt év után távozott a TV2-től, miután a csatorna megszüntette a Mokka műsorvezetői pozícióját és a Tűsarok magazinját. A csatornánál történt belső változások kapcsán a műsorvezető megerősítette, hogy teljesen nyitott az új lehetőségekre és örömmel térne vissza a képernyőre. Úgy tánik, ez hamarosan bekövetkezik. Árulkodó fotót tett közzé.

Bejelentkezés vagy regisztráció