#Bulvár

0 komment

A Kísértés celebe gyalázza az ország rajongott műsorvezetőit: Stohl Andrást is belekeverte - "Járókerettel fogják még 20 év múlva is vezetni a műsorokat?"

Kovács Máté, aki A Kísértés első évadában kísértőként vált ismertté, mára jelentős rajongótáborral büszkélkedhet, akik közül sokan szívesen látnák őt a műsorvezetői székben. Az egykori szívtipró nemrég a TikTok-on élő adásban osztotta meg véleményét erről, miközben éles kritikát fogalmazott meg a jelenlegi házigazdákkal és a televíziós szakma állapotával kapcsolatban. Máté szerint nemcsak alkalmas lenne a feladatra, hanem egyenesen jobb is, mint a jelenlegi műsorvezető, Kasza Tibi.
0 komment

Vasvári Vivien megnyerte Az Árulókat, és olyat tett, ami előtte senkinek sem sikerült

Vasvári Vivient Gyilkosként is megviselte játékostársai érzelmi összeomlása, az utolsó napokban azonban már érezte, hogy közel a győzelem. A műsor kezdete óta Árulóként játszó Vivi a finálé után szembesült azzal, hogy történelmet írt: Az Árulók magyarországi történetében korábban még senki sem nyerte meg a játékot úgy, hogy a kezdetektől Gyilkosként játszott.
0 komment

Mi történt? Árulják Sydney van den Boschék luxusvilláját: kiderült, hány százmilliót kérnek érte

Sydney van den Bosch és családja eladásra kínálta a spanyolországi villájukat. A háromszintes, rendkívül tágas álomház egy körülbelül 3700 négyzetméteres, teljesen körbekerített magánteleken terül el, maga az épület beépített alapterülete pedig eléri a mintegy 800 négyzetmétert. Az ingatlanhoz tartozik egy méretes, 10x5 méteres saját úszómedence, valamint egy megközelítőleg 400 négyzetméteres, hatalmas garázs és raktárépület, amely több autó parkolására vagy egyéb hobbi- és tárolási célokra is…
0 komment

Még mindig hiányzik a képernyő a világ legrosszabb gyerekének: 50 éves lett Kovács Robi

Kovács Robi egy időben az ország legismertebb gyerekszínésze volt, aki A világ legrosszabb gyereke és az Öcsi, a sztár után a Kölyökidőben szerepelt hosszabban. Ma már 50 éves, két gyerek édesapja. A televízióban legfeljebb vendégként láthattuk az utóbbi években, saját színháza, a Görbetükör azonban gőzerővel működik; amiről a Blikknek is szívesen mesélt.
0 komment

Műsorváltozás az RTL-en az ünnepi hétvégén! Az X-Faktort is nagyban érinti

Az X-Faktor ezen a szombaton, október 24-én valóban egy rendkívül hosszú, több mint 4 órás adással jelentkezik. A hivatalos tévéműsor szerint az RTL műsorváltozást léptet életbe, így a tehetségkutató 14. évadának vadiúj része a megszokottnál korábban kezdődik és késő éjszakába nyúlóan tart majd. Ebben a monumentális adásban ér véget a Válogató, és a nézők rögtön láthatják a Tábor első izgalmas, feszült pillanatait is.
0 komment

Teljes sokk, több mint 90 kilót fogyott John Goodman! Felismerhetetlen az imádott világsztár - fotó

John Goodman, a világhírű színész, elképesztő átalakuláson ment keresztül az elmúlt években. A 74 éves sztár, aki korábban az alkohol és az evés rabja volt, mára több mint 90 kilótól szabadult meg, és újra egészséges életet él. Goodman őszintén vallott arról, hogyan küzdötte le élete legsötétebb időszakát, amelyben az önpusztító szokások szinte teljesen felemésztették.
0 komment

„A végére paranoiás lettem” – Polgár Tünde és Urbanovits Kriszta is megtört a hajrában

Polgár Tünde és Urbanovits Kriszta is egy hajszállal maradt le Az Árulók Tűzceremóniájáról, ám egészen más módon ért véget számukra a játék. Tündét az utolsó éjszakán gyilkolták meg a Gyilkosok, Kriszta pedig az utolsó Kerekasztalnál vérzett el. Most mindketten visszatekintettek a kastélyban töltött napokra, felidézték legemlékezetesebb pillanataikat, és elmesélték, hogyan élték meg a végső búcsút.
0 komment

Sok bántást kapott az új szerelme miatt a Barátok közt egykori színésznője: így érzi most magát

Szabó Kitti különleges, elsősorban nőknek szóló előadásával debütált önálló előadóként múlt vasárnap. A színésznő számára különleges élmény volt a Kettős mérce című önálló est, melynek kapcsán a nőkkel kapcsolatos elvárásokról és az életében lezajló nagy változásokról is őszintén mesélt a Blikknek.
0 komment

A színészet és a foci is összeköti Gáspár Andrást és a lányát, Biankát

A magyar művészvilágban számos példája van annak, amikor a szakmai elhivatottság az egész családot áthatja. Ilyen família Gáspár András színművészé is, aki nemcsak a feleségével, Balázs Ágnes színésznővel, de a lányával, Biankával is együtt dolgozik. Közös drámaiskolájuk, az Ász diákjaival nemrég mutatták be a 10/10 című darabot, sőt, apa és lánya arról is meséltek, hogy a színészeten kívül mi a közös szenvedélyük.
0 komment

Ők nyerték meg Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban ötödik évadát – 13 millió forint ütötte a győztesek markát

Történelmi győzelemmel zárult a az RTL krimirealityje. Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban hazai hazai történetében először fordult elő, hogy egy „OG” Áruló, tehát egy eredeti, az első naptól fogva kiválasztott Áruló végigvigye és megnyerje a játékot. Magyarországon Vasvári Vivien az első, aki a megzsarolt társával, Sapkás Pirézzel együtt nyerte meg Az Árulókat, és ezzel a pénznyereményt, ami 13 millió 140 ezer forint lett.
0 komment

Rácz Jenő elárulta, mikor veszítette el teljesen a méltóságát

Rácz Jenő és Ionescu Raul szerint Az Árulókban egy idő után háttérbe szorulnak a józan ész érvek, és a játékosokat már nem feltétlenül a tények vezérlik. Sokkal inkább az a makacs meggyőződés hajtja őket, hogy bebizonyítsák: annak, akire egyszer gyanakodni kezdtek, valóban vaj van a füle mögött.
0 komment

„Egy fillérem sem volt” – Sharon Stone élete örökre megváltozott a sztrókja után: elmaradtak a filmszerepei, 25 évvel később is rohamok gyötrik

Őszintén vallott élete legsötétebb időszakáról Sharon Stone: a 68 éves világsztár elárulta, hogy az életveszélyes agyvérzése után nemcsak az egészsége omlott össze, de a korábban szárnyaló karrierje és a vagyona is szinte azonnal elpárolgott. Az Elemi ösztön sztárjának újra meg kellett tanulnia járni, beszélni és olvasni, miközben a filmstúdiók teljesen elfordultak tőle

Bejelentkezés vagy regisztráció