#Bulvár
Nemes László a Saul fia után ismét a második világháború egyik legsötétebb időszakához nyúlt, és ezúttal Jean Moulin, a francia ellenállás fontos alakjának utolsó hónapjait dolgozta fel. A film nem történelmi portré lett, inkább két ember elképesztő párharca miatt érdekes.
Szekeres Adrien énekesnő egy személyes hangvételű Facebook-bejegyzésben számolt be arról, hogy az elmúlt hetekben komoly egészségügyi problémával kellett szembenéznie. Az énekesnő a rendszeres szűréseknek köszönhetően időben értesült a diagnózisáról, és már meg is műtötték.
Eleniék úgy érezték, csalódniuk kellett a barátaikban.
Újabb feszültség borzolja a kedélyeket a TV2 népszerű kalandrealityjében, az Ázsia Expresszben: Deák Rebeka és Kabai András egyre inkább úgy érzik, hogy Molnár Viktorék tudatosan nehezítik meg az útjukat. A két páros között már korábban is akadt súrlódás, a nézeteltérés pedig a szerda esti adásban újabb konfliktushoz vezet. Úgy tűnik, a verseny izgalmai mellett a személyes ellentétek is egyre nagyobb szerepet kapnak a műsorban.
Hatalmas átalakuláson ment keresztül az elmúlt években Tóth Ildikó, aki összesen 45 kilótól szabadult meg. Az elképesztő fogyása pedig külsejére és öltözködésére is pozitív hatással bír, előkerültek ugyanis a szekrényéből olyan darabok, amelyeket korábban nem szívesen vett volna fel.
Idén is elérkezett a pillanat, amikor te is beléphetsz az X-Faktor világába! Az RTL stúdiója ismét megnyitja kapuit a közönség előtt, és limitált számban lehetőséget ad arra, hogy élőben legyél tanúja a 2026-os évad legizgalmasabb pillanatainak.
Itt az igazság a citrom héjáról.
Tragikus hír rázta meg a hazai zenei világot: 51 éves korában váratlanul elhunyt Győri Balázs, a Pa-Dö-Dő és a Sugarloaf egykori basszusgitárosa. A veszteség különösen fájdalmas lehet azok számára, akik közelről ismerték, hiszen Balázs nemcsak tehetséges zenész, hanem sokoldalú hangmérnök, producer és filmes szakember is volt, aki a halála előtt még tele volt tervekkel.
Kourtney Kardashian nem először reagál a külsejével és az esetleges plasztikai beavatkozásaival kapcsolatos feltételezésekre. Korábban, 2021-ben egy Instagram-felhasználó azzal vádolta meg a sztárt, hogy botoxkezelésen, orrplasztikán, valamint brazil fenékformáló műtéten, úgynevezett BBL-en esett át. A kommentelő akkor megjegyezte: szerinte a sztáron több műtétet is elvégezhettek, ám azok természetes hatásúak maradtak, és jól illeszkednek a természetes adottságaihoz.
A szelvényt egy teljes éven át sem mobilalkalmazással, sem terminálnál nem ellenőrizték.
Megérkezett a Dűne 3. harmadik, egyben utolsó előzetese: a Denis Villeneuve rendezésében készülő trilógiazáró legfrissebb képsorai nemcsak a galaktikus összeesküvések mélységébe engednek bepillantást, hanem Paul Atreides és Chani megrázónak ígérkező, végzetes konfliktusát is a középpontba állítják.
Kábítószer birtoklásának vétségével vádolták a népszerű előadót. Ekhoe menedzsere szerint hamarosan tisztázzák az ügyet.
Meztelen jelenetet forgatott Jennifer Lawrence, amikor váratlanul olyan stábtagok jelentek meg a helyszínen, akiknek semmi keresnivalójuk nem lett volna ott. Az Oscar-díjas színésznő a Call Her Daddy podcastban idézte fel a kellemetlen esetet, és arról is beszélt, miért kell megvédeni a fiatal, pályakezdő színésznőket az ilyen helyzetektől.
A Magyar Nemzeti Bank alapítványai körüli ügyek feltárása akár az elmúlt tizenkét év gazdálkodásának vizsgálatát is szükségessé teheti – mondta a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Gerő Tamás ügyvéd. Szerinte a Matolcsy György volt jegybankelnök letartóztatásához vezető ügy csak egy része lehet egy jóval nagyobb történetnek. Beszélt a felelősség megállapításának nehézségeiről, az ügyvédek etikai kötelezettségeiről és a Budapesti Ügyvédi Kamara közelgő vezetőválasztásáról is.
Bottlik Dávid, vagyis A Kísértésben látható Dudu komoly balesetet szenvedett a budapesti utcákon: gyalog igyekezett valahová, amikor hátulról elütötte egy kisteherautó. A realitysztár a Blikknek beszélt a történtekről és arról, hogy jelenleg hogy érzi magát.
A TV2 népszerű valóságshow-jának harmadik hetében az események drámai fordulatot vettek, amikor A Kísértés kapcsolatban élő lányai közül többen is átlépték a korábban megszabott határokat, és már negyedszerre villant fel a piros lámpa a fiú villában. A legnagyobb figyelmet Niki és Dávid története kapta, akik között már korábban is érezhető volt a vonzalom, de most egy újabb szintre léptek.
Nagy felháborodást váltott ki az áldozatok hozzátartozóiból, hogy a Call of Duty: Modern Warfare 4 című videojátékban a 2022-es itaewoni tömegszerencsétlenség felvételeit használták fel. A dél-koreai tragédiában több mint 150 ember vesztette életét, a játék egyik jelenetében pedig az akkori felvételek a háborús pusztítást hivatottak bemutatni.
Megrázó őszinteséggel mesélt állapotáról Agárdi Szilvi. Az énekesnő a világ egyik legritkább és legsúlyosabb bőrbetegségével, a Lyell-szindrómával küzd, amely egymillió emberből egyet érint, és elviselhetetlen fájdalommal jár. Az énekesnőt jelenleg is kórházban ápolják, és bár még nem tudni, mikor térhet haza, a legfrissebb eredményei biztatók. Szilvi a Blikknek nyilatkozott először arról, hogy milyen nehézségen ment át az utóbbi időszakban, s hogy mi ad neki erőt a gyógyuláshoz.
Liptai Claudia megható és különleges módon ünnepelte kisfia, Marci tizedik születésnapját, amelyet egy gyönyörű fotósorozattal tett emlékezetessé. A népszerű műsorvezető-színésznő a közösségi oldalán osztotta meg a képeket, amelyek egyfajta időutazásként mutatják be Marci növekedését az elmúlt évtizedben. A bejegyzés nemcsak a család számára, hanem a rajongók körében is nagy sikert aratott, hiszen a képek és a hozzájuk fűzött sorok szívmelengető pillanatokat idéztek elő.
A tőle megszokott jókedvű, ismeretterjesztő és közéleti videók helyett ezúttal egy szomorú ügyben kért segítséget követőitől Seres Samu: gátlástalan betörő csapott le az édesanyja budapesti vállalkozására. A népszerű magyar videós tartalomgyártó Tiktok-videóban közölte, hogy egy középkorú férfi kirabolta az Ide Süss Manufaktúra nevű pékségüket.