#Bulvár
Kiszabadították a csatornába tévedt cápát, de néhány órával később visszatért
A szakemberek egyre jobban aggódnak a cápa egészségéért.
Pofám leszakad
Az Agyagpofa messze nem akkora fiaskó, mint a többi, szupergonoszról szóló különálló film. Főleg azért, mert keveset markol, de azt mind megfogja.
Rácz Jenő elárulta, mikor veszítette el teljesen a méltóságát
Rácz Jenő és Ionescu Raul szerint Az Árulókban egy idő után háttérbe szorulnak a józan ész érvek, és a játékosokat már nem feltétlenül a tények vezérlik. Sokkal inkább az a makacs meggyőződés hajtja őket, hogy bebizonyítsák: annak, akire egyszer gyanakodni kezdtek, valóban vaj van a füle mögött.
„Egy fillérem sem volt” – Sharon Stone élete örökre megváltozott a sztrókja után: elmaradtak a filmszerepei, 25 évvel később is rohamok gyötrik
Őszintén vallott élete legsötétebb időszakáról Sharon Stone: a 68 éves világsztár elárulta, hogy az életveszélyes agyvérzése után nemcsak az egészsége omlott össze, de a korábban szárnyaló karrierje és a vagyona is szinte azonnal elpárolgott. Az Elemi ösztön sztárjának újra meg kellett tanulnia járni, beszélni és olvasni, miközben a filmstúdiók teljesen elfordultak tőle
Tornóczky Anita elérzékenyülve mutatta meg az öthetes kisbabáját, Milót
Tornózky Anita kétgyerekes anyuka lett, s a TV2 Aktív című műsorában megmutatta a második gyermekét, az öthetes Milót. A kisfiú érkezése hatalmas boldogságot hozott a család életébe, de az első hetek nem múltak el aggodalmak nélkül. Anita őszintén beszélt arról, hogy a szülés utáni időszak érzelmi hullámvasútja mennyire megviselte, és milyen nehéz volt megbirkóznia a hormonális változásokkal és a kisbaba miatti félelmekkel.
Botrányos: az orosz történészek szerint a nyugati titkosszolgálatok robbantották ki az 1956-os forradalmat
Kerekasztal-beszélgetést tartottak Moszkvában 1956-ról.
Árulók 2026: itt vannak a finálé legfontosabb részletei!
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban 2026-os évada a végéhez érkezett. Nézzük, mire számíthatunk a fináléban!
Másik János: Cseh Tamás halála után tabu volt a Budapest, évekig nem nyúltam hozzá
Cseh Tamás utolsó koncertje, a Levél nővéremnek születése, közös zenélés Szabó Gáborral és a nyolcvanas évek undergroundja. Másik Jánossal több évtizednyi magyar zenetörténetet és személyes emléket idéztünk fel.
Micsoda meglepetés! Tévéműsorban tűnik fel Geszti Péter felesége, Ditz Edit rendszeres szereplő lesz az RTL-en
Egy igazi nagyágyú csatlakozott a Cápák között befektetőihez. A Blikk információ szerint a tavalyi év egyik legnagyobb durranásának, a Bróker Marcsinak a producere és Geszti Péter felesége, Ditz Edit lett Cápa a népszerű üzleti showműsorban. Az üzletasszony már el is kezdte a munkát. Lapunk úgy tudja, már zajlanak a műsor forgatásai.
Megszűnő csatorna, elhallgató rádióadó: így folytatódhat a közmédia átalakítása
A Blikk értesülései szerint a közmédia átalakításának részeként két meghatározó médium is megszűnik: a Nemzeti Sportrádió november 1-jétől fejezi be működését, a Petőfi TV pedig januártól szünteti be a sugárzást.
Rácz Jenő: „Vasvári Vivi olyan, mint Hannibal Lecter”
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban Kibeszélőjének ötödik adásában Rácz Jenő és Ionescu Raul voltak a vendégek. A séf elárulta, hogy a játék során Vasvári Vivivel arról beszélgettek, mekkora fordulat lenne, ha végül éppen ő lenne az az Áruló, akit mindenki égen-földön keres, hiszen senki sem gyanakszik rá. Rácz Jenő a Gyilkost Hannibal Lecterhez hasonlította, aki módszeresen kifiléz mindenkit.
Liszt Ferenc, a zene első szupersztárja: nők rajongtak érte, botrányok kísérték, egész Európa a lábai előtt hevert
Viharos magánélet, különc életút, káprázatos előadások.
Dávid Petra elárulta, mit érzett exférje, Kabai András társaságában - ismét forró pillanatok az Ázsia Expresszben
Dávid Petrának és Kiara Lordnak ismét sikerül felkavarnia az állóvizet a TV2 Ázsia Expressz című műsorának csütörtök esti adásában. A páros ugyanis tiarában érkezik a hajszát megelőző vacsorára, látványos megjelenésükkel pedig nemcsak a figyelmet vonják magukra, hanem Molnár Viktornál is alaposan kiverik a biztosítékot.
Összeházasodtak a Házasság első látásra sztárjai! Ján és Juci végre kimondta a boldogító igent
A mesebeli történet méltó befejezést kapott.
Szakításáról mesélt Herceg Erika: „Lehullt a lepel, a rózsaszín köd”
Katona Mazsi orrműtétjéről vallott: "Hiányzik az érdes, csúcsos orrom, de végre kapok levegőt" - erre készüljön, aki bevállalja az operációt
Katona Mazsi orrműtéten esett át, amelyet korábbi sérülései – volt egy wakeboardos-, és egy kisebb autóbalesete is –, illetve súlyos orrsövényferdülése miatt látott szükségesnek. A korrekciós műtétre három hete került sor, azóta Mazsi már jól van, elkezdett sportolni is.
Öt érdekesség, melyeket sokan nem tudnak a születésnapos Csepregi Éváról
Ma ünnepli a 73. születésnapját az örök fiatal és aktív Csepregi Éva, aki a Neoton énekesnőjeként örökre beírta magát a magyar könnyűzene történetébe. A popsztár élete az elmúlt évtizedekben szinte nyitott könyvvé vált, hiszen Csepregi Éva szívesen mesél a múltról, jelenről, zenei karrierről, de talán ezt a néhány érdekességet ön sem tudta róla.
„Már nem annyira szeretek kilépni a lakásból” – Hermányi Mariannban mély nyomot hagyott az elmúlt időszak
A Hunyadi-sorozat, a Birodalom és a Még egy kívánság sztárja, Hermányi Mariann sorra halmozza a sikereket a hazai film- és színházi világban. A népszerűség és a folyamatos felkérések ellenére a színésznő tudatosan küzd azért, hogy két lábbal a földön maradjon, és elkerülje a sztárallűröket. Van azonban valami, amin mégis mély nyomot hagyott a hírnév: az utóbbi időben Mariann hatalmas belső átalakuláson ment keresztül, és ma már legszívesebben ki sem mozdulna a lakásából.
Gyermeket vár Pálos Hanna
Örömteli időszak elé néz Pálos Hanna: a színésznő második gyermeke jövőre érkezik, ezért egy időre a színpadtól is visszavonul. A hír a Mély levegő című monodrámát is érinti, hiszen a nagy sikerű előadást egy ideig nem láthatja a közönség. A színésznő Veraként az elmúlt két évben számos nézőt érintett meg a színpadon, most azonban kisbabája érkezésére fókuszál.