#egyetemisták

24.hu 24.hu

Tanulószobaként használhatják az egyetemisták az egyik bécsi templomot

Vezeték nélküli internettel látták el és a mellékhelyiségek számát is megsokszorozták.
fel 0 le
24.hu 24.hu

„Kialakult a tömeg, amelynek nem lehet megálljt parancsolni” – egyetemisták a Színművészetiről

Az ország számos egyetemének hallgatóiból váltott ki ellenérzést az Színház- és Filmművészeti Egyetem ügye. Valahol szolidaritási akcióval, máshol több százak által aláírt nyilatkozattal tiltakoznak, és hiába vetették le a szegedi molinót, az ottani diákok sem adják fel.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Győztek a belgrádi diákok, maradnak a kollégiumok

Az elnök bejelentette a kollégiumok bezárását. A diákok tüntettek, majd kiderült, téves volt az információ a fertőzöttségükről.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Fertőzési versenyeket rendeznek egy amerikai egyetemen

Az USA-ban van a legtöbb fertőzött és halálos áldozat is.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Koronavírusos lett több mint negyven, a járvány ellenére bulizó amerikai egyetemista

Félvállról vették a figyelmeztetéseket, és hetvenen összegyűltek, hogy a tavaszi szünetben Mexikóban bulizzanak. Többségük vírusosan tért haza.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Az egyetemisták hazaküldése miatt több kocsit indít a MÁV

Többek között a Szombathely - Budapest és a Szeged - Budapest vonalon.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Durva bulival búcsúztak a kolesztól a koronavírus miatt szélnek eresztett egyetemisták

Az egyetemi épületek bezárásával átmenetileg „fedél nélkül" maradtak a kollégisták. A bőrönddel, olykor társaik támogatásával távozó hallgatókat arról kérdeztük, hogyan ünnepelték meg a váratlan fordulatot. Hát, alaposan.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Két napot töltöttek Magyarországon a koronavírusos diáklányok

Egy Milánóban tanuló amerikai és egy ecuadori egyetemistáról van szó.
fel 0 le
444 444

Az egyetemisták nyitnak a demokráciára, és nem vevők a kormánypropagandára

Még akkor sem, ha amúgy a Fideszre szavaznak. Többnyire hisznek a demokráciában, szívesen járnak tüntetni, és a Facebookról tájékozódnak.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Többet szexel az a fiatal, aki sokat mobilozik

De többször érzi magát depressziósnak és szorongónak is.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Kizsigerelik az egyetemekről elcsábított diákokat a cégek

Egyre több egyetemista dolgozik tanulás mellett, főleg a szegényebbek kényszerülnek erre.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Meztelenre vetkőztek a skót egyetemista lányok, és pucér naptárral jótékonykodnak

A Glasgow egyetem evezősei ledobták a ruháikat, hogy éltessenek „minden formát és méretet”.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Nagyot újított a Tinder

A Tinder U az egyetemista korosztályt célozza meg, és nem kizárólag párválasztásra.
fel 0 le