#élemiszer

444 444

Az élelmiszer mellett már könyvből és illatszerből is kevesebb fogy

Ellenben virágzik a használtcikk-kereskedelem. Az infláció miatt elképesztő vagyonok maradnak a boltban.
fel 0 le
444 444

A rezsinövelés rátett egy lapáttal: 20,1 százalék az infláció Magyarországon

A rezsinövelés miatt igazából csak az volt a kérdés, hogy az augusztusi 15,6 százalékos infláció után már szeptemberben meglesz-e a 20 százalékos drágulás, vagy várni kell ehhez az októberi adatokra. Nos, meglett: a KSH számai szerint szeptemberben 20,1 százalékos lett az infláció, ami önmagában is egészen elképesztő, de az élelmiszerek ára 35,2 százalékkal emelkedett. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 4,1 százalékkal nőttek."A...
fel 0 le
444 444

Megszüntetné az árstopot két élelmiszeri szövetség vezetője

Egyetért Éder Tamás, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének elnöke és Máhr András, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkár-helyettese abban, hogy a hatósági árakat nem lehet tovább fenntartani, hangzott el az ATV Startban. Szerintük ugyanis a fél év már túl van az ideiglenesség határán. (Az egyes élelmiszerekre és az üzemanyagra bevezetett árstop a jelenlegi tervek szerint október 1-ig biztosan fennmarad.)Éder szerint...
fel 0 le
444 444

A vártnál is sokkal magasabb lett a januári infláció

Sokkolóan magas lett a januári inflációs adat. A KSH pénteki jelentése szerint a fogyasztói árak átlagosan 7,9 százalékkal voltak magasabbak januárban az egy évvel korábbinál. Utoljára 2007. augusztusban volt ennél nagyobb az infláció, vagyis 14 és fél éve. Decemberben 7,4 százalékos volt a pénzromlás üteme, tehát még sikerült rátenni egy lapáttal.A lapunk által megkérdezett makrogazdasági elemző ezt azzal egészítette ki, hogy ha viszont a 7,4 százalékos januári maginflációt nézzük, akkor 20...
fel 0 le
444 444

Egyáltalán nem biztos, hogy megéri a boltoknak 4 hónapra elfogadni a SZÉP-kártyát

Épp a minap büszkélkedett el azzal Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója, hogy a belföldi forgalom bővülésével a vidéki vendéglátóknak rendkívül sikeres évük volt, a nyári forgalom pedig egyenesen rekordot döntött. Összességében úgy látta, hogy a koronavírus-járvány ellenére eredményes évet zárt a magyar turizmus, így 2022-ben már a 2019-es eredmények elérése lehet a cél.Ehhez képest épp a vidéki vendéglátás lehet az egyik...
fel 0 le
444 444

Az ember, ellentétben az emberszabású majmokkal, szívesen megosztja az élelmét idegenekkel, akkor is, ha éhes

Amerikai tudósok kisgyerekekkel kísérletezve mutatták be, hogy az ember mégsem sárkányfogvetemény.
fel 0 le
444 444

Az ember, ellentétben az emberszabású majmokkal, szívesen megosztja az élelmét idegenekkel, akkor is, ha éhes

Amerikai tudósok kisgyerekekkel kísérletezve mutatták be, hogy az ember mégsem sárkányfogvetemény.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Az EU szerint is eltér a keleti és nyugati tagállamokban árult élelmiszerek minősége

Az eredmények alapján még nem lehet végleges következtetés levonni.
fel 0 le