#Életmód
A Mikulás maga is ellátogat a Főtérre, hogy találkozzon a kicsikkel.
+2 hasonló
A válaszadók 96 százaléka naponta használja a közösségi oldalakat, átlagosan több mint 100 percig, míg a 14-17 évesek csaknem három órát töltenek ezeken a felületeken.
+2 hasonló
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
+2 hasonló
Rosszul sikerült a nyereményút, a spanyol rendőrség nyomoz.
Hawaii után Dubajban járt Mészáros Lőrinc magángépe, ezúttal az is kiderült, hogy kik voltak az utasok.
+2 hasonló
Kifejezetten nehéz nap ez Dudás Miki párjának az életében.
A halloweenes borzongás segíthet a félelmek leküzdésében, de meg is terhelheti a gyereket. Sulyok Kármen pszichológussal az ijesztgetés határairól, a halálról való őszinte beszélgetésről és a családi emlékezésbe való bevonásról beszélgettünk.
+2 hasonló
Egyik napról a másikra szüntette meg a Tisza-kormány az Orbán-kormány által bevezetett Otthon Start programot.
+2 hasonló
A pénteken első fokon öt év letöltendő börtönre ítélt korábbi fideszes országgyűlési képviselő azt mondta, ha úgy alakul, le fogja ülni büntetését, nem fogja elhagyni az országot.
+2 hasonló
Azóta már visszaküldték abba a börtönbe, ahol az elmúlt harminc évet töltötte.
Ne hagyják abba a véleménynyilvánítást – az Isztambuli Egyezmény ratifikálásáért küzdő magyaroknak is üzent Tanja Gonggrijp a Telexnek adott interjújában. Szerinte az egyezményt nem szabad politikai vagy ideológiai eszközzé tenni, arra kell összpontosítanunk, mit szeretne elérni: az erőszak megelőzését.
Ötödével nő az emelt összegű pótdíj, amit azoknak kell kifizetnie, akik jegy nélkül szállnak fel a vonatra HÉV-re vagy távolsági buszra.
„Feltárta az emberi természetet annak teljes költői összetettségében, és nemcsak a Marvel-univerzum legtávolabbi sarkaiba hozott reményt, hanem a sci-fi legikonikusabb határvidékére is, az Enterprise űrhajó fedélzetén”.
+2 hasonló
Brüsszel egy évet halasztana.
A Bayern München edzője napokig kórházi kezelés alatt állt.
Banki előminősítés nélkül nincs esély üzletet kötni.
Panyi Miklós, a Fidesz országgyűlési képviselője a Napindítóban.
+3 hasonló
Hangsúlyozták, hogy rendkívül ritka, értékes leletről van szó. Ehhez foghatót még nem találtak a Fekete-tenger partján fekvő ókori város temetkezőhelyének évtizedek óta tartó feltárása során. Felnőttszarkofágból ellenben több is előkerült a térségben – írja az MTI.
Az online közvetített sajtótájékoztatón Delia Cornea, az intézmény menedzsere közölte:
a szarkofágra csütörtökön bukkantak, majd hétfőn ásták ki és nyitották ki régészek, restaurátorok, valamint a múzeumot fenntartó Konstanca…
Budapesten ugyanis egy felújított és egy felújítandó panellakás között már mindössze 8–9 százalékos árkülönbséget mértek.
+2 hasonló
Tircs Andrást, vagyis Ekhoe-t kábítószer birtoklása miatt körözik.
+2 hasonló