#elhárítás

444 444

Négy év letöltendőt kapott a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi főigazgatója

„Folytatólagosan elkövetett vesztegetés bűntette és államtitoksértés bűntette miatt 4 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra” ítélték Galambos Lajost a Kaposvári Törvényszék közleménye szerint. Az első fokon eljáró bíróság Galambos vádlott-társait is bűnösnek mondta ki. A tárgyalás zárt ajtók mögött zajlott, hiszen minősített adatokat is érintettek benne. A Magyar Nemzet szerint az Egymásért, Egy-másért Alapítványhoz kapcsolódó ügy már...
fel 0 le
444 444

Az amerikai hírszerzés szerint a kínai ügynökök már rá is álltak Joe Bidenre és környezetére

Pedig idén állításuk szerint több mint ezer kínai ügynök menekült már el az USA-ból.
fel 0 le