#Gazdaság
Détár Enikő fia, Rékasi Zsigmond kedvéért vállalta a Hotel Blöfföt, dr. Tóth Tamás pedig lányával, Pannival vág neki Gundel Takács Gábor stratégiai játékának. A két családi párossal teljessé vált a tízpáros mezőny, amelynek tagjai 20 millió forintért versenyeznek. A beköltözés előtt mindkét páros elárulta, hogy a blöffölés és a taktikázás nem feltétlenül az erősségük, de a családi összetartásban és egymás támogatásában annál inkább bíznak.
Rendszeresen érkeznek hírek olyan esetekről, amikor csalók banki alkalmazottaknak kiadva magukat próbálnak jelentős összegeket kicsalni gyanútlan emberektől. A legfontosabb kérdés az, hogyan tudunk hatékonyan odafigyelni arra, hogy mi magunk vagy idősebb családtagjaink ne váljanak áldozattá. Kósa Anna, az Erste Compliance vezetője az online és telefonos csalások megelőzésének alapvető szabályairól beszélt. A szakértő kiemelte, hogy a csalók legerősebb fegyvere a megtévesztés mellett a sürgetés.…
Kedd délután kiadták a nemzetközi elfogatóparancsot Matolcsy Ádám ellen, miközben édesapja Matolcsy György a letartóztatás elkerülése érdekében 30 millió forint óvadékot ajánlott fel, azonban a bíróság ezt elutasította. A felajánlott összeg azért is figyelmeztető részlet, mert a volt jegybankelnök 2025 márciusában leadott vagyonnyilatkozatában kevesebb mint 19 millió forint megtakarítást tüntetett fel. A nem jogerős döntés értelmében a volt elnök mellett Sándor Tamás ügyvédet és Valkó Mihály…
Qubit
Csökkenő e-autó eladások, még rosszabb adatok a napelemek és energiatároló akkumulátorok értékesítése nyomán. Növekvő költségek és túl bőkezű javadalmazás.
Kutatás-fejlesztésben Kína már lehagyta az USA-t, és miközben az Egyesült Államok folyamatosan szankciókat vet ki rá, a keleti nagyhatalom az ipar és a tudomány bőkezű támogatásával betonozza be pozícióit.
2026-ban Bukarest kínálja Európában a legerősebb összcsomagot a digitális nomádoknak a PlayersTime friss összeállítása szerint. A rangsor nem pusztán az időjárást vagy az albérletárakat nézte: a havi megélhetési költségek, a vezetékes internet sebessége, a biztonság, a klíma és a légszennyezettség együtt határozták meg, mely városok lehetnek a legjobb bázisok a home office-ban dolgozók számára. A top 10 alapján Kelet- és Dél-Európa több városa is komoly versenyelőnybe került, Budapest az…
A legfrissebb iparági információink alapján nagyon úgy néz ki, hogy a már eddig is rendkívül feszes magyar dízelpiacon még tovább romlott a helyzet: olyannyira, hogy a nemzetközi energiapiaci sokkok tompítására alkalmas árréspuffer gyakorlatilag eltűnt szeptemberre. Mindez úgy történt, hogy a hazai dízelár szeptember 17. óta egyetlen forintot sem változott, miközben a nemzetközi piacon továbbra is rendkívül feszült a helyzet. Számításaink alapján megmutatjuk, mekkora bajban van a magyar…
Egyre több kibertámadás éri a japán vállalatokat, ami nemcsak az online szolgáltatások működését bénítja meg, hanem komoly kártérítési kötelezettségeket is ró a cégekre. A helyzet súlyossága miatt a tokiói kormányzat is kénytelen lépéseket tenni a védelmi rendszerek megerősítésére.
Még idén is több mint 700 ezer gépjárművet, köztük csaknem 400 ezer személygépkocsit érint a november elején kezdődő kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány, szakértők arra számítanak, hogy 65-70 ezer között alakulhat a szerződésváltások száma.
Megemelte a Mol részvényeire vonatkozó célárát a UBS és változatlanul vételre javasolja a magyar olajvállalat részvényeit.
Vannak cégek, amelyek abból csinálnak üzletet, hogy mások pénzét befektetik. A Portfolio soron következő ingyenes rendezvényén egy ilyen sztorit mutatunk be, amely a magyar tőzsdei befektetőknek is elérhető: a Portfolio és az O3 Investor Club közös szervezésében megvalósuló exkluzív rendezvényén első kézből ismerheted meg a részvénykibocsátásra és szintlépésre készülő O3 Partners stratégiáját.
Az eseménynek 2026. november 3-án a prémium Kimpton BEM Budapest ad otthont, részletek és…
A kereskedés első perceiben pozitív a hangulat a hazai piacon, a nagypapírok közül legjobban a Mol teljesít a nyitást követően.
Kora délután továbbra is a Mol a legjobban teljesítő hazai blue chip.
A klímaváltozás gazdasági és társadalmi hatásai egyre kézzelfoghatóbbak, ugyanakkor az alkalmazkodás jelentős üzleti és finanszírozási lehetőségeket is teremt. Az energiaszektor, a mezőgazdaság, az ingatlanpiac és a közlekedés zöld átállása jelentős beruházásokat igényel, amelyek megvalósításában a bankszektornak kulcsszerepe van. „A szennyező iparágak átalakulásának legfontosabb kérdése, hogy rendelkezésre áll-e már költséghatékony alternatív technológia. Ahol igen, ott a finanszírozás is…
Jön az amerikai negyedéves jelentési szezon egyik legkritikusabb időszaka, az S&P 500 indexben szereplő vállalatok harmada ugyanis a héten teszi közzé számait. Az eddig jelentő vállalatok többsége kellemes meglepetést okozott, és az elemzők masszív profitnövekedést várnak az index szintjén, ami egy időre elterelheti a befektetők figyelmét a magas üzemanyagárakról, a kötvényhozamok emelkedéséről és az AI-aggodalmakról.
Több mint 1 százlékos esésben van az OTP árfolyama, a BUX index pedig 0,4 százalékos mínuszban indítja a napot.
Az idei év első kilenc hónapjában átlagosan több mint nyolc százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díja a Netrisk adatai szerint, míg a cascóké enyhén emelkedett. A közeledő novemberi biztosításváltási kampány továbbra is százezreket érint, esetükben a járművek magas életkora és a kedvező bónuszbesorolás miatt az év többi részénél alacsonyabb tarifákra lehet számítani.
Az angol jegybank felülvizsgálatot rendelt el a Revolut termékjóváhagyási folyamatai kapcsán, miközben a fintech cég a frissen megszerzett brit banki engedélyét kihasználva új területekre, egyebek mellett a személyihitel-piacra is belép - írta meg a Financial Times.
Az amerikai tőzsdei cégek kudarcának kockázata a 2000-es évek eleje óta jelentősen csökkent, ám ez nem a vállalatok ellenálló képességének köszönhető. A Boston Consulting Group elemzői több mint 30 ezer vállalat ötven évre visszamenő adatait vizsgálták meg, és kudarcnak a tőzsdéről való kivezetést tekintették. Az ötéves kockázat a korábbi 40 százalékról mára 18 százalékra esett, amit a szigorúbb tőzsdei szabályok, a bővülő magántőkepiac, az állami mentőcsomagok és a nullához közeli kamatok…
Jelentős hulladékkezelési megállapodást kötött az Alteo egyik leányvállalata egy piacvezető multinacionális akkumulátorgyártóval. A szerződés akár évi 3,8 milliárd forintos árbevételt is eredményezhet a társaságnak – derül ki az Alteo kedden közzétett tőzsdei közleményéből.