#Gazdaság
Csökkent a BMW bevétele és profitja a harmadik negyedévben, a kínai eladások negyedével estek vissza. A német autógyártó az átalakítás felgyorsításának költségei miatt ismét rontotta éves kilátásait, az autógyártás üzemi marzsát már nulla körülire várja. A program Németországban nyolcezer munkahely megszüntetését érinti.
Közel 2300 megawattnyi új szélerőmű építésére adtak be pályázatokat a piaci szereplők, megnéztük, kik indulnának.
A BUX csekély veszteséggel kezdte a kereskedést.
Santiago Peña államfő kérésére benyújtotta lemondását a paraguayi jegybank elnöke, miközben a hatóságok szanálási eljárást indítottak az ueno nevű digitális bank ellen. A pénzintézet körül kirobbant botrány komoly nyomás alá helyezte a kormányt, az ügyészség pedig már büntetőeljárást kezdeményezett, és nyolc, a bankhoz köthető személy letartóztatását rendelte el.
Hubai Imre kertészmérnök, ökológiai gazdálkodó a Napindítóban.
Emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX-ot az OTP és a Mol húzza felfelé.
Kedden a Magyar Honvédség speciális biolaboratóriumát is kirendelték egy XII. kerületi épülethez, miután az ott dolgozók szúrós szagot észleltek – közölte Facebook-bejegyzésében Dr. Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter. Mérgező anyagot nem találtak.
Lezárta legújabb tőkebevonási körét a Revolut, amellyel a fintech cég értékeltsége elérte a 115 milliárd dollárt. A tranzakciót a vállalat intenzív nemzetközi terjeszkedése, új banki engedélyek megszerzése, valamint jelentős árbevétel- és profitnövekedés előzte meg - közölte a fintech gyökerű bank.
Bár a befektetők általában feszülten várják az amerikai félidős választásokat, a múltbeli adatok azt mutatják, hogy a részvénypiacok a politikai eredménytől függetlenül szinte mindig erősödnek a szavazást követő időszakban. Az S&P 500 index egyéves távlatban rendszerint kiemelkedő hozamot produkál, különösen akkor, ha megosztott kormányzás alakul ki Washingtonban. Ugyanakkor a jegybanki kamatpolitika, a technológiai szektor teljesítménye és a geopolitikai konfliktusok sokkal erősebben…
A 2027–2030-as gazdaságpolitikai program megvalósítása több bizonytalan tényezőtől függ.
Az építési engedélyek száma 2025 eleje óta nem volt ilyen alacsony - olvasható ki a KSH ma megjelent harmadik negyedéves adataiból. Folytatódott viszont az átadott lakások számának növekedése az említett negyedévben: szezonálisan igazított adataink szerint immár ötödik egymást követő negyedévben emelkedik a használatba vételi engedélyek száma. A szép átadási tendenciát reálisabb megvilágításba helyezi, ha hozzátesszük: még mindig nagyon kevés lakás épül Magyarországon. 2026-ban várhatóan…
Javult a vevők alkupozíciója.
Így reagáltak a banknál a történtekre.
A várakozásokat felülmúló harmadik negyedéves eredményekről számolt be szerdán a Novo Nordisk. A dán gyógyszergyártó erős teljesítményét elsősorban a tabletta formájú Wegovy fogyasztószer kiemelkedő eladásai hajtották, aminek köszönhetően a vállalat felfelé módosította az egész éves eredmény-előrejelzését - tudósított a CNBC.
A feldolgozóipari alágak többségében emelkedett a termelés az egy évvel korábbihoz képest.
Lakásonként legfeljebb négymillió forintos támogatási kerettel készül a Wekerle Panel Program, a hagyományos építésű társasházaknál pedig ötmillió forint lehet a plafon – derül ki a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból. A cél legalább hatvanezer lakás elérése 2030-ig, a vissza nem térítendő támogatás arányát 30 és 50 százalék között határozták meg. A pályázati felhívások kidolgozására december közepéig adott határidőt Magyar Péter kormánya.
Ma a benzin árában láthatunk elmozdulást, derül ki a holtankoljak adataiból.
Megjöttek a KSH számai: javul a helyzet, de ettől még nem oldódik meg a lakhatási válság.
A republikánus képviselő- és szenátorjelöltek mellett a félidős választások nagy veszteseinek a mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek és befektetőik tűnnek.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 70. évfordulóján két esemény határozhatja meg a belpolitikai napirendet: reggel kilenc órakor ismét összeül az Országgyűlés, ahol többek között adóváltozásokról, a kisnyugdíjak emeléséről és a kötelező kamarai hozzájárulás eltörléséről vitáznak a képviselők. Fél órával később Magyar Péter miniszterelnök tart sajtótájékoztatót a rendszerváltás előtti titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozataláról.