#Gazdaság
Negyvenen betegedtek meg egy Bács-Kiskun megyei óvodában, Budapesten pedig öt embernél igazoltak majomhimlőt az október 19. és 25. közötti héten. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ jelentéséből az is kiderül, hogy az év eleje óta több mint ötezer rotavírusos megbetegedést jelentettek, több mint két és félszer annyit, mint tavaly ugyaneddig.
+2 hasonló
Háromnapos karácsonyi munkaszünet jön, december 12-én pedig már nem kell ledolgozni december 24-ét, a vállalatoknak viszont gyorsan rendezniük kell az év végi munkaügyi adminisztrációt.
+2 hasonló
Hamarosan kiderülhet, kik pályáznak az Európai Központi Bank (EKB) elnöki pozíciójára Christine Lagarde 2027 februári távozása után, miután az euróövezeti kormányoknak november 6-ig van lehetőségük megnevezni jelöltjeiket. Az új vezető kiválasztása egy nagyobb horderejű személyi átrendeződés része, ugyanis rövid időn belül a hatfős Igazgatóság három tagja is lecserélődik - tudósított a Bloomberg.
+2 hasonló
Az AI-t a 3D-szkennelt adatok feldolgozására használt szoftverekbe is beépítik: a Quicksurface mesterségesintelligencia-alapú funkciókkal bővül szoftver. A fejlesztés célja a visszamodellezési (reverse engineering) folyamat jelentős felgyorsítása, így a pontfelhőkből és poligonhálókból kevesebb manuális munkával készülhetnek el a szerkeszthető, gyártásra kész CAD-modellek.
Jelentősen visszaesett a kereslet a termékeik iránt.
A dízel ára a héten további 10 forinttal emelkedhet.
Elhunyt a világ egyik legnagyobb hatású közgazdásza, William Nordhaus. A Nobel-díjas tudóst a közvélemény elsősorban a közgazdaságtan népszerűsítése és oktatása kapcsán ismeri, de tudományos munkássága a környezet-gazdaságtan és a klímaváltozás gazdasági elemzéséra koncentrált, ezért kapott Nobel-díjat. Nordhaus egy agresszív agydaganattal folytatott küzdelem után, 85 évesen hunyt el.
Több parlamenti bizottságban is személycseréket kezdeményez a Fidesz és a Tisza. A kormánypárti javaslat szerint Bóka János frakcióvezető helyét az Európai Ügyek Bizottságában Hidvéghi Balázs venné át, aki 2019 és 2024 között EP-képviselő volt. Hidvéghi tagságát és alelnöki tisztségét a Társadalmi Részvétel Bizottságában Kardosné Gyurkó Kata kapná meg, az Egészségügyi Bizottságban pedig Horváth László helyére Szekeres Pál érkezne. A Tisza Rost Andrea helyett Borsós Gabriellát küldené a…
Emelkedik az oktatásra fordítandó összeg a jövő évi költségvetés tervezete szerint, de a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének mértéke elmarad attól, amit a választási kampányban ígért a Tisza Párt - nyilatkozta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az MTI-nek.
Seszták Miklós volt kabinetfőnöke lehetett az eladó cég kulcsembere.
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalása elmaradt, ám nagy vita kerekedett az Országgyűlésben. Kedden dönt a legfőbbügyész-jelöltről az Országgyűlés, amely munkaszüneti nappá nyilváníthatja december 24-ét és határozhat a politikusok vagyongyarapodásának vizsgálatáról.
+2 hasonló
A dízel már 88 forinttal kerül többe, mint a benzin.
A tőzsdéken borús a hangulat, a forint is lejtőre került kedd reggel.
Bár 2027-ben is számíthatnak a 13. havi nyugdíjra az idősek, a pluszjuttatás nem jár automatikusan mindenkinek, aki már nyugdíjba vonult. A kifizetéshez két fontos feltételnek is teljesülnie kell, ráadásul a szabályok nemcsak az öregségi nyugdíjasokat, hanem más ellátásban részesülőket is érintenek.
Kedden reggel mérsékelt eséssel kezdte a napot a forint a vezető devizákkal szemben.
Egy év alatt 21 százalékponttal nőtt a mesterséges intelligenciát használó vállalatok aránya a GKI Gazdaságkutató Zrt. felmérésében részt vevő cégek körében – közölte a gazdaságkutató társaság az MTI-vel. Hasonló témákról lesz szó a november 26-ai AI & Digital Transformation konferenciánkon. Regisztráció és részletek itt! AI & Digital Transformation 2026
Országszerte pörögtek tegnap a szélturbinák, mégsem tudtunk elegendő villanyáramot termelni.
+2 hasonló
Az elemzői várakozásokat jócskán felülmúló negyedéves számokat közölt a Palantir, amely a mesterséges intelligencia iránti keresletnek köszönhetően közel megduplázta bevételeit. A vállalat ráadásul jelentősen megemelte éves előrejelzését is, a részvények azonban ennek ellenére estek a tőzsdezárás utáni kereskedésben.
Az amerikaiak nagy többsége elégedetlen azzal, ahogy Donald Trump elnök az inflációt kezeli – áll a Financial Times című londoni üzleti napilap és a londoni székhelyű Focaldata közvélemény-kutató kedden ismertetett közös felmérésében.
Az előzetes várakozásoknál gyengébben teljesített a harmadik negyedévben a magyar gazdaság miután a GDP az előző negyedévhez képest alig nőtt, éves szinten pedig 1,5 százalékkal bővült. Az előzetes adatok alapján a mezőgazdaság talán a vártnál is rosszabb adatokat mutatott a nyári aszály miatt, de látszanak a pozitív jelek az iparban és a szolgáltató szektorban, 2027-ben pedig élénkülhet a növekedés – kommentálta a friss adatot a Portfolio kérdésére Kármán András pénzügyminiszter.