#hasszán f.

444 444

Magyar Nemzet: vádat emelnek a terrorizmussal gyanúsított Hasszán F. ellen

Az ügyészség szerint bizonyítható, hogy legalább húsz ember megölésében vett részt.
fel 0 le
444 444

Védője szerint 50:50, hogy Haszán Farhud terrorista, vagy csak egy szír paraszt

Arra, hogy Farhud Homszban embereket végzett volna ki, csak közvetett tanúi vannak a magyar és belga hatóságoknak.
fel 0 le
444 444

A magyar kormány választ vár az Európai Bizottságtól arra, hogy tudta-e, hogy az Iszlám Állam hóhérát pénzeli

Brüsszel – amit Hollik István már úgy kezel, mintha az EU nem a mi szövetségi rendszerünk lenne, hanem kb. Szaúd-Arábia – közölte is, hogy nem, mert egy ENSZ-programról van szó.
fel 0 le
24.hu 24.hu

F. Hassan azt mondta, nem ISIS-hóhér, hanem titkosügynök

Azt állította, hogy az Európába szökött dzsihadistákat akarta rendőrkézre juttatni.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Letartóztatták az ISIS Magyarországon elfogott, feltételezett hóhérát

A férfi mindent tagad, de állítólag videó bizonyítja bűnösségét.
fel 0 le