#házon kívül

24.hu 24.hu

Batiz András olyan komoly szorongással küzdött, hogy nyáron a munkát is befejezte

Az egykori tévés ma már kommunikációs szakemberként dolgozik.
fel 0 le
444 444

Nagy Ervin: Kocsis Máté azért, hogy a főmérnöknek fölfelé nyaljon, emberekről bármit ki mer jelenteni

„Nagyon komoly indulatokat gerjeszt bennem egy-egy ilyen félnótás országgyűlési seggnyalónak a hozzászólása” – mondta a színész.
fel 0 le
444 444

Megszólalt a darnózseli hentes: Megfogtam a feleségem két vállát amikor cirkuszolt, és megráztam, hogy mikor tér már észhez

N. János, aki felesége maradványait egy réten szórta ki egy szemeteszsákból, úgy érzi, lejáratókampány folyik ellene.
fel 0 le
24.hu 24.hu

A magyar valóságot mutatjuk be, akkor is, ha szomorú

A Házon kívül, az RTL Klub közszolgálati kakukktojása már túl van az ötszázadik adáson is. Az évforduló alkalmából beszélgettünk a műsor készítőivel, Boros Krisztinával és Kováts Mihállyal.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Ukrajnai magyarokkal felduzzasztott falvakban nyert a Fidesz

A Házon kívülnek kevesen akartak nyilatkozni, pedig a jelenség fontos: mesterségesen duzzasztották fel a határmenti falvakat Fidesz-szavazókkal.
fel 0 le
444 444

Az ukrán határnál rengeteg házba több tucatnyi szavazópolgárt jelentettek be, de a helyiek sosem látták őket

A Fidesz-KDNP-s polgármester és a kormánymegbízott sem nyilatkozott az RTL-nek arról, hogyan nőhetett a népesség a két-háromszorosára olyan településeken, ahol a legkevesebben születnek, és elvileg a legnagyobb az elvándorlás. Jándon egy 2001-ben ledózerolt utcában is „élnek”.
fel 0 le
444 444

A börtönben ismerkedett meg az Összefogás párt programjával az élettársát baltával életveszélyesen megsebesítő férfi, aki azóta a párt képviselőjelöltje lett

Emiatt pedig kijöhetett az előzetesből. A Házon kívülnek nyilatkozott Kiss Gyula, de csak politikáról volt hajlandó beszélni.
fel 0 le
444 444

Helikopteres vadászatokról meséltek Bélmegyeren, ahonnan ifj. Mészáros Lőrinc és az állam három vadászt ki akar túrni

Az RTL Klub Házon kívül című műsorában bemutatták a vadászokat, akiket a felcsúti polgármester fiának vezetésével zártak ki a Békés megyei földterületeikről. Pereltek, és nyertek, de még nem jogerősen.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Kelemen Anna: A folyamatos sorosozás nem program

Gyurcsány Ferenc pedig egy bohókás figura szerinte.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Veseműtét után került kómába az anya, most 120 millióból új életet kezdhetnek

Éber kómában van a 24 évesen megműtött Marika nyolc éve. Műhibapert nyert a családja, új életet kezdhetnek.
fel 0 le