#hirdetés és disclaimer mentes
Az Index összefoglalója az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeiről.
+1 hasonló
Az asszony elmondta, hogy a tragédia előtt úgy tűnt, minden rendben van.
Nem sokon múlt, hogy Donald Trump nyaralójára zuhanjon a Learjet.
Sokan azért nem mertek elmenekülni, mert attól féltek, a szökés még veszélyesebb lehet.
A legperverzebb amerikai sztár, akinek mostanáig nem tudtuk a nevét, na de jött az AI.
A tragédiában legkevesebb 69 ember meghalt.
Megbotlott a járdán, így került a jármű alá.
Több élvonalbeli klub is érintett.
A gyilkosság után a vádlott saját maga értesítette a hatóságokat.
Vasmarokkal irányít a rezsim.
Állatkínzás miatt nyomozás és állatvédelmi hatósági eljárás is indult a gazda ellen.
DNS-vizsgálat hozott áttörést egy 1974-es ügyben.
Az orvosok minden igyekezetük ellenére sem tudták megmenteni őt.
Budapesten érte el élete egyik legnagyobb elismerését.
Egy áldozat és egy újságíró a 2006-os őszi eseményekről.
Ettől függetlenül több másik bűncselekmény elkövetésével vádolják.
Az emberek étel, víz és áram nélkül maradtak.
A szélvihar munkásszállásnak használt konténereket is összedöntött.