#hírek
Az MNB-botrány középpontjában álló kölcsönszerződést Matolcsy György utolsó teljes munkanapján írták alá, de öt nappal később megpróbálták visszacsinálni.
+2 hasonló
Leslie Mandoki rendszeresen megfordult állami eseményeken az elmúlt években, a kormányváltást azonban már üdvözölte.
Ezúttal környezetkárosítás, a felszín alatti vizek szennyezése és az engedélyben rögzített előírások megszegése miatt. Gajdos László jelezte, feketelistára került a gyár.
A Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki tilos jelzés ellenére hajtott be a vasúti átjáróba, emiatt a vonat neki ütközött.
Egyiptom is bekapcsolódhat a közel-keleti fegyveres konfliktusba, miután parlamentje felhatalmazta az államfőt, hogy szükség esetén katonai segítséget nyújtson Szaúd-Arábiának. Kairó ugyanakkor hangsúlyozza, hogy kizárólag szövetségese területének védelmében lépne fel, a jemeni húszik elleni támadó hadműveletekben nem venne részt.
A magyar lakosság 85 százaléka támogatja az egymilliárd forint feletti vagyonok megadóztatását, ám meglepő módon éppen a legalacsonyabb jövedelműek körében a legkisebb az egyetértés. A GKI felmérése szerint a vállalkozások többsége nem számít közvetlen következményekre, ugyanakkor minden ötödik cég közelében van azok aránya, amelyek gazdasági hátrányoktól tartanak. Az új adó 2027-től jelentős költségvetési bevételt hozhat, miközben a beruházásokra és a foglalkoztatásra gyakorolt hatása továbbra…
Az elmúlt évek időjárása a szervezőket is elgondolkodtatta.
+4 hasonló
Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága politikai támadásnak minősítette a korábbi kormánytagok külföldi utazási költségeinek vizsgálatát, és visszautasította az ezek miatt tett feljelentéseket. A vita középpontjában Nagy Márton korábbi miniszter hivatalos útjai, valamint Szalay-Bobrovniczky Kristóf volt honvédelmi miniszter honvédségi repülőgépekkel lebonyolított, közel 800 millió forintba kerülő utazásai állnak.
A Tisza-kormány méltányos rendezést ígér annak a hitelt korábban felvevő 25 ezer családnak, akiknél nem valósult meg a gyermekvállalás. Kármán András arról beszélt, a hitelkonstrukció megmarad, de "kijavítják a hibáit".
Magyar Péter közlése szerint október 31-ig megkötött szerződések és a bankokhoz november 15-ig benyújtott hitelkérelmeknél lehet még igényelni a kivezetés előtt álló hitelkonstrukciót. A mai pénzügyminiszteri sajtótájékoztatón még a program azonnali lezárását jelentették be, délután aztán rengeteg kétségbeesett ügyfél kezdte hívni az ingatlan-, és hitelközvetítőket, hiszen sokan vannak akik arra számítva, hogy még egy ideig él az Otthon Start, előszerződést kötöttek vagy vásárlási…
+2 hasonló
A parlamentben jelenleg öt vizsgálóbizottság dolgozik már egymással párhuzamosan.
Tovább könnyítenék az idegen érdekeket képviselő lobbisták dolgát.
A vártnál gyengébb volt a gazdaság teljesítménye a harmadik negyedévben, de nem annyira borúsak a kilátások – mondta a Klubrádiónak az ING bank vezető elemzője. A részletes adatok még nem ismertek, de az agráriumban lehetett jelentős a visszaesés. Virovácz Péter viszont arra számít, hogy a negyedik negyedévben már kisebb lesz a mezőgazdaság negatív hatása, beindulnak a beruházások és a fogyasztás is pörgetheti a gazdaságot.
Ügyészség
A Nógrád Megyei Főügyészség indítványára a bíróság elrendelte egy férfi letartóztatását, aki életveszélyesen megsebesítette falubelijét.
A jogászi hivatásrendek vezetői minden évben kitüntetik azokat a szakembereket, akik életútjuk alapján kiemelkedő jogászként a deáki hagyományok méltó utódai.
Az árrésstop megszüntetésével szabadabb verseny kezdődhet a boltokban, a különadó azonban megmarad, és egyes kereskedőknek a korábbinál jóval nagyobb terhet jelenthet. A Tisza-kormány fokozatos átalakítást ígér, miközben a költségvetés rendezése korlátozza a mozgásterét. A változások a magyar franchise-hálózatokat alkalmazkodásra kényszeríthetik, a vásárlókért folyó küzdelemben pedig ismét az akciók kerülhetnek előtérbe.
A fogvatartottakat zsúfolt, vaságyas cellákban helyezik el, ahol csak pár sámli és asztal van további bútorokként.
„Nem tudni, hogy még mennyi nádat tarolt volna le, ha nem érkezik a bejelentés, ugyanis a mederterület, ahol dolgozott, az útról nem látható, így kevesen észlelhették.”
A nők szeretnének bízni a rendszerben, mert a rendszer felelőssége az ő biztonságuk, de amíg a rendszer magára hagyja őket, addig ördögi köröket futunk, és emberi életeket veszítünk el – hangsúlyozta Hajnal Edina nőjogi szakértő. Elmondása szerint egy új EU-s irányelvről egyeztettek nőjogi szervezetek az Igazságügyi Minisztériummal, ezáltal szigorúbb büntetési feltételeket és tételeket szabnának ki, és az áldozatvédelmet és segítségnyújtást is komolyabban vennék.
Az ügyészség elutasította Hankó Balázs arról szóló beadványát, hogy a kecskeméti börtönben a budapesti fodrásza vághassa a haját, közölte a Telexszel Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője. A határozat ellen a gyanúsított panasszal élhet, így a döntés még nem jogerős.