#kilakoltatás

444 444

Ahogy lehetett, felpörgették a kilakoltatásokat

A harmadik negyedévben több ingatlant ürítettek ki, mint két évvel korábban ugyanabban az időszakban.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Őszre úgy felpörögtek a kilakoltatások, mintha nem is lenne koronavírus-járvány

A harmadik negyedévben többen kerültek az utcára, mint két évvel ezelőtt ebben az időszakban.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Kilakoltatják Franco örököseit a néhai diktátor nyári palotájából

Múzeum lesz az ingatlanból.
fel 0 le
444 444

Rendőri segítséggel lakoltatott ki egy közalkalmazottat és idős édesanyját a csepeli önkormányzat

A kerületi vagyonkezelő korábban azt mondta, elméleti lehetőségük lenne, hogy ne lakoltassák ki a tartozását törlesztő családot, de indoka nincs.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Kilakoltattak egy csepeli férfit és beteg édesanyját – videó

A moratórium előtt kevesebb mint két héttel tették utcára Elemért és édesanyját, akik 1,7 milliós tartozásukból az elmúlt évben 700 ezer forintot már törlesztettek. Az önkormányzat a nemzeti vagyon védelmére hivatkozva lakoltatta ki őket.
fel 0 le
444 444

A Város Mindenkié: A járvány közepén, a téli moratórium előtt alig két héttel tervez kilakoltatást a csepeli önkormányzat

A vagyonkezelő szerint elméleti lehetőségük lenne arra, hogy ne lakoltassanak ki egy férfit és idős édesanyját, de nem állítják le a folyamatot.
fel 0 le
444 444

Hiába jött új városvezetés, Pécsen most is féltik a szegényeket az önkormányzattól

Milliárdos tartozást halmoztak fel az önkormányzati bérlők. Az alpolgármester humánus megoldásról beszél, de a civilek szerint zajlanak kilakoltatások. Közben arra panaszkodnak, hogy nem vonják be őket eléggé a döntésekbe.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Videón a kilakoltatás: rendőrök vonultak ki, gyerekes családoknak kellett elhagyni lakásukat

Tüntetés is volt Nyíregyházán, de végül atrocitás nem történt. Az önkormányzat szerint többmilliós tartozás miatt kellett távozniuk a családoknak.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Száztíz macskát tettek utcára egy férfival együtt Spanyolországban

Három éve még csak két macskája volt, azóta kicsit kicsúsztak a dologok a kezei közül.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Blikk: Mentővel vitték el a rendőröket Bíró Ica kilakoltatásáról

Valamilyen olajos anyaggal fújták le az eltorlaszolt lakásba betörő készenlétiseket.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Félmillió embernek kell elhagynia az otthonát az oregoni tűzvész miatt

Ez az állam lakosságának több mint tíz százaléka.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Jövő áprilisig nem lehet kilakoltatni a Normafán lakó párt

Üst Jánosék végül három hónap haladékot kapnak, így a határidő beleesik a kilakoltatási moratóriumba.
fel 0 le
24.hu 24.hu

„1962 óta itt lakom. 83 évesen hova menjek lakni?”

A kilakoltatás szélére került Üst János és párja. A férfi több mint negyven évig háborítatlanul ért egy faházban a Normafán, a területet tulajdonló MTA azonban tavasszal tereprendezésbe kezdett.
fel 0 le
444 444

Kilakoltatnák csodaszigetéről az olasz Robinson Crusoe-t

Mauro Morandi 31 éve hajótöröttként került a rózsaszín homokos Budellire. Azóta ő őrzi a természetvédelmi területet, egy második világháborús bunkerben élve.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Senkit nem tehetnének utcára Budapesten, ha nincs hova mennie

A „minimálisan elfogadható elhelyezés” esetén lehetne kilakoltatni.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Több mint 13 ezer kilakoltatás volt az elmúlt négy évben

Négy év alatt egy kisvárosnyi ember veszítette el otthonát, a legtöbben pórul járt devizahitelesek, akiknek elárverezték ingatlanát.
fel 0 le
444 444

Ki akarták lakoltatni a 60 éves férfit Hawaii-on, inkább lelőtt két rendőrt és felgyújtotta a házat

A férfi előbb főrbérlőjére támadt rá, aztán a kiérkező rendőrökre.
fel 0 le
444 444

Ki akarták lakoltatni a 60 éves férfit Hawaii-on, inkább lelőtt két rendőrt és felgyújtotta a házat

A férfi előbb főbérlőjére támadt rá, aztán a kiérkező rendőrökre.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Abba én is beledöglenék, ha valami bajuk lenne

„Sokat voltunk az utcán, ez az, amitől nagyon félek” – mondja Orgován Éva, aki két unokájával, menyével és három látássérült gyerekével lakik egy monori házban. Most, miután a főbérlője adósságai miatt elárverezték a házat, amiben éltek, ismét veszélybe került a lakhatásuk.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Négy hónap után visszaköltözhet lakásába a Budafokon kilakoltatott 79 éves férfi

40 ezer forint tartozás miatt került hajléktalanszállóra korábban a férfi.
fel 0 le