#kormánymédia

24.hu 24.hu

Orbán utasítására darabokra szedhetik a Fidesz-médiát

A miniszterelnök Kötcsén már beszélt arról, hogy elégedetlen a propagandagépezet teljesítményével. The post Orbán utasítására darabokra szedhetik a Fidesz-médiát first appeared on 24.hu.
fel 0 le
444 444

A kormánysajtó máris azzal vádolja Matolcsyt, hogy csak sértettségből kritizálta a kormányt

Névtelen cikkben, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva állítják, hogy a jegybankelnök élethosszig tartó mandátumot akart a Fidesztől.
fel 0 le
444 444

Hat év után sikerült elérnie Juhász Péternek, hogy tegyen közzé helyreigazítást a róla hazugságokat állító TV2, de a lényeg így is kimaradt belőle

Juhász szerint a csatorna azzal védekezik, hogy nem fért volna bele a műsoridőbe a hosszú helyreigazítás.
fel 0 le
444 444

A kormánymédia két bíró kirúgását követeli, amiért találkoztak az amerikai nagykövettel

Az Országos Bírói Tanács közleményben emlékeztetett, hogy ez bevett dolog, és az előző, trumpista nagykövet idején is előfordult.
fel 0 le
444 444

A Magyar Nemzet a saját pályáján mosta fel a padlót a hivatalos orosz propagandával

Az nem újdonság, hogy a kormány évek óta, de még a háború kitörése után is elszántan segít képviselni az orosz érdekeket, a kormánypárti média pedig szemrebbenés nélkül hergel a Nyugat ellen Oroszország pártját fogva a háborúban.De mostanra eljutottunk oda, hogy a legfőbb orbánista napilap már putyinista irányból előzi az orosz diktátor hivatalos sajtóját. Legalábbis Pilhál Tamás olyasmit írt az öndefiníciója szerint polgári-konzervatív Magyar...
fel 0 le
444 444

Óbudán írhatták Habony Árpád és Szalay-Bobrovniczky Kristóf „londoni hírügynöksége”, a V4NA híreit

„A V4 Hírügynökség (V4NA) egy új nemzetközi hírügynökség […] londoni (Egyesült Királyság) székhellyel és központtal […] 50 újságíróból álló hírszerkesztőségünk és gyorsreagálású hírcsoportjaink ott vannak a helyszínen, ahol a vezető sztorik történnek Európában. London, Brüsszel, Párizs, Berlin, Prága, Budapest, Belgrád, Varsó. Ott vagyunk a nap 24 órájában, a hét minden napján. Kivétel nélkül.”Ezzel a szöveggel hirdette magát saját weboldalán az a...
fel 0 le
24.hu 24.hu

Média1: Felmondott az MTVA-nak Németh Balázs

Szakmai okokkal magyarázta távozási szándékát a kormánypárti médiaceleb. The post Média1: Felmondott az MTVA-nak Németh Balázs first appeared on 24.hu.
fel 0 le
444 444

A kormánymédia katonás egységben lövi az OMSZ-t, amiért nem jött be az augusztus 20-ai előrejelzésük

Alaposan elmérte az OMSZ: simán meg lehetett volna tartani az augusztus 20-i tűzijátékot, írja a Mandiner.Súlyosan tévedett az OMSZ augusztus 20-ával kapcsolatban, hibás volt a meteorológiai szolgálat előrejelzése, jelentkezett az Origo.Súlyosan tévedett az OMSZ augusztus 20-ával kapcsolatban, hibás volt a meteorológiai szolgálat előrejelzése, tudta meg a Magyar Nemzet.Téves előrejelzések miatt maradhatott el az ünnepi tűzijáték, közölte a...
fel 0 le
444 444

Rágalmazás miatt nyomoznak, miután Szabó Tímeát CIA-ügynöknek nevezték a fideszes sajtóban

Nyomozást rendelt el a bíróság rágalmazás vétsége miatt, miután kormányközeli influenszerek és újságok CIA-ügynökként hivatkoztak Szabó Tímeára, a Párbeszéd társelnökére. A parlamenti képviselő hétfő délutáni videójában egy percig sorolta az ügy érintettjeit:
fel 0 le
444 444

A kormánymédiában akkor se téma a Völner–Schadl-botrány, amikor már hivatalos következménye is van

Hétfőn írtuk meg a 444 birtokába jutott több mint 1700 oldalas nyomozati iratok alapján, hogy Schadl György, a Völner-ügy kulcsfigurája egyetemi vizsgákat intézett Rogán kabinetfőnökének és Völner Pál rokonának is. Annak ellenére, hogy a dokumentum hivatalos ügyészségi irat, és cikkünk hatására a Szegedi, illetve a Pécsi Tudományegyetem jogi kara is vizsgálatot indított, utóbbi pedig felfüggesztette egy érintett tanársegéd vizsgáztatási jogát, a kézi...
fel 0 le
24.hu 24.hu

Mártha Imre: Az elmúlt 10 évben a nyaralásaim nem kerültek annyiba, mint egy kör a NER kedvenc magángépével

A fővárosi közműholding vezetőjét megdöbbentette a kormánymédia támadása, de a Gyurcsány-fióka megnevezés nem zavarja. The post Mártha Imre: Az elmúlt 10 évben a nyaralásaim nem kerültek annyiba, mint egy kör a NER kedvenc magángépével first appeared on 24.hu.
fel 0 le
444 444

A TV2 hírigazgatósága, az Origo és a Metropol is nívódíjat kapott a Parlamentben

Átadták az Érték és Minőség Nagydíj pályázat elismeréseit csütörtökön a Parlamentben, az eseményről az MTI számolt be. A rendezvényen Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, az Érték és Minőség Nagydíj pályázat fővédnöke arról beszélt, az Érték és Minőség Nagydíj pályázat valódi értékmérő a szigorú elbírálási rendszerének köszönhetően, a díjazottak hozzájárulnak a magyar gazdaság sikeréhez, másokat értékteremtésre késztetnek.Az ünnepségen az...
fel 0 le
24.hu 24.hu

Nagy elánnal vetette bele magát a kormánymédia az őszödi évfordulóba

Három dologról szól ma a kormánymédia: Gyurcsányról, Gyurcsányról és Gyurcsányról. The post Nagy elánnal vetette bele magát a kormánymédia az őszödi évfordulóba first appeared on 24.hu.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Kínai propagandát terjeszt az ujgurok elnyomásáról a magyar kormánymédia

A Magyar Nemzetben reflexió nélkül veszik a kínai diktatúra állításait Tajvan és Hongkong ügyében is. The post Kínai propagandát terjeszt az ujgurok elnyomásáról a magyar kormánymédia first appeared on 24.hu.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Ráharapott a kétfarkúra a kormánymédia

Az MKKP elhanyagolt növényeket hozott rendbe az Alkotás utcában, a kormánymédia egyből Karácsony-ellenességet vizionált. The post Ráharapott a kétfarkúra a kormánymédia first appeared on 24.hu.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Nyertek a TV2, az Origo és a 888 ellen a vandálnak beállított aktivisták

Sérelemdíjat kell fizetniük. The post Nyertek a TV2, az Origo és a 888 ellen a vandálnak beállított aktivisták first appeared on 24.hu.
fel 0 le
444 444

Sorra ismerik el a kormánylapok: nem volt titkos Karácsony-Gyurcsány-Alföldi találkozó az SZFE ügyében

A tüntetések idején írtak erről. Most közlik a helyreigazításokat: ilyen titkos találkozó nem volt.
fel 0 le
444 444

Titkos hangfelvétel alapján antiszemitizmussal vádolja Baranyi Krisztinát a kormánymédia

"Nem adjuk el a telket, nincs belőle semennyi bevételünk, viszont a rohadt szemét zsidó befektető, az nem építhet 1200 négyzetméteren többet. Ugye?" A polgármester azt mondja, mondatával éppen hogy ő ironizált vitapartnerei vélt antiszemitizmusán.
fel 0 le
444 444

Itt tartunk: fajvédő cikk jelent meg teljes természetességgel a kormánymédiában

A vasarnap.hu szerzője azon a puszta tényen háborodott fel, hogy egy LEGO-készletben az egyik figura nem fehérbőrű.
fel 0 le
444 444

Valaki újra nézhetővé tette a Hír Tv-t

A Last Days of Hír TV coubjai váratlanul újra viccessé tették az egyre laposabb és agresszívabb fideszes tévéműsorokat.
fel 0 le