#közélet
A leköszönő kormányfő az elmúlt tizenhat hónap eredményeiről beszélt, és azokról a súlyos problémákról is, amelyekkel utódjának kell szembenéznie.
Marius Lulea megfélemlítést sejt az esetek mögött és George Simiont gyanúsítja, aki tagadja a vádakat.
A keddi meghallgatásokon előkerült a mykonosi magánrepülős út és a gyermeknevelési támogatások járulékmentessége is.
A hatóságok távoltartási végzést rendeltek el hét érintett személy javára, akik mától visszatérnek az iskolába, ahol a 13 éves fiú rátámadt tanárára és diáktársára.
Ilie Bolojan korábbi miniszterelnök hátizsákkal a hátán sétált ki a Viktória-palotából.
Korábban közös levélben hatvankilenc civil és sajtószervezet, köztük a Transtelex is sürgette ennek a törvénynek a kihirdetését.
Niculescu kiemelte, hogy a két ország közötti együttműködés fontos számára.
A vádhatóság szerint a művelet nem érte el a célját.
Tetemes összegű a kárigény.
A főigazgató szerint nem kicsit több pénz kell.
Az őrizetbe vétele ellenére is.
Így alakultak a 42. hét nézettségi adatai.
1465 milliárd forinttal vágja meg az állam kiadásait a kormány a 2027-es költségvetésben, amihez érdemben hozzájárul a Fidesz kormányzása alatt kilövő költségvetésű közmédia áramvonalasítása.
Több feljelentés is született a kormányváltás óta a Gondosóra ügyében, utánajártunk a program költségeinek, haszonhúzóinak és annak, hogy miként kapcsolódtak be a Fidesz aktivistái az adatkezelésbe.
A Digi24 összeszedte, milyen megtakarításokkal, ingatlanokkal és értéktárgyakkal rendelkeznek az új román kormány miniszterei.
A volt miniszterelnök rendszeres látogatásokat ígért Kovászna megyébe, és a települések összevonásának etnikai vonatkozásairól is beszélt.
Az ügy tavaly két diáklány beszámolójával kezdődött, azóta már hét jelenlegi és egykori hallgató vádolja szexuális visszaélésekkel a jászvásári jogi kar oktatóját. A vallomások szerint Alexandru Toader főleg olyan fiatalokhoz közeledett, akiknek gondjaik voltak a vizsgákkal.
A román hadsereg napján tartott ünnepségen Nicușor Dan államfő és az új miniszterelnök is a növekvő biztonsági kockázatokról beszélt.
Az Országos Hírközlési Hatóság szerint fontos nemzetközi pozíció múlhat a katari lobbizáson, Ilie Bolojan viszont pénzszórásnak tartotta a tervet.
Az igazgató egy fa mögé bújt, a helyettes pedig a női mosdóban keresett menedéket, amikor megjelentek az újságírók.