#közélet
A Libertatea megnézte, mely pártok irányítják az érintett településeket.
A motoros egy személygépkocsival ütközött össze.
Farkas András nyugdíjszakértő részletesen elemezte az InfoRádió Aréna című műsorában a jövő évi nyugdíjemelések kérdéseit. Mint mondta, a legszegényebb rétegeknél döntő fontosságú lépés történik most, és nem a többiek rovására, hiszen senkitől nem vesznek el semmit, mindenkinek emelkednek a juttatásai különböző mértékben – de az EU-országokhoz képest még „van hova fejlődni” a nyugdíjkiadásokat illetően.
Kedden szavazhatnak a legfőbb ügyészről.
2025-ben kezdte meg működését Szolyván az EDL GLASS vállalat.
Marcel Ciolacu párjának bundája akár 15 ezer eurót is érhet, de a volt miniszterelnök szerint az árát alaposan túlbecsülték. Az ellenzék közben kavirászocialistáknak nevezi a PSD vezetőit.
Orbán Viktor számára egyre szűkül a politikai mozgástér Magyarországon, ezért már a nemzetközi pozíciók lehetőségét is mérlegelheti – hangzott el a Klikk TV Vanília Puccs című műsorában. A beszélgetés résztvevői szerint a Fidesz elveszítette a fiatalabb generációkat, a korábbi szavazóbázisa is olvad, miközben a párt önkormányzati hátországában is egyre látványosabbak a repedések. A politikai vereség után Orbán Viktor helyzetét a bizonytalanság, a kivárás és a korábbi hatalmi rendszer szétesése…
Egyelőre nem tudni, mikor indulhat meg a személyszállítás a Budapest–Belgrád vasútvonalon – derült ki az RTL Híradó adásából. A teherszállítás februárban már elindult, de az is csak korlátozottan működik.
A Fidesz választási veresége után sem szűnt meg az Orbán Viktorhoz kötődő politikai és társadalmi befolyás, miközben az új kormányra súlyos gazdasági és társadalmi örökség vár – erről beszélt Csintalan Sándor a Klikk TV Mélyvíz című műsorában. A beszélgetésben szóba került a letartóztatások körüli jogvita, a Fideszhez köthető jogászok petíciója, a jobboldali médiában történt elbocsátások, valamint a Matolcsy család ügye és a jegybanki vagyon sorsa is.
A Seszták Miklós nevéhez kötött kilencmilliárd forintos készpénzvagyonról, Hankó Balázs letartóztatásáról és a politikai foglyokként bemutatott fideszes politikusok ügyéről beszélgetett a KlikkTV Hölgyválasz című műsorában Szél Bernadett, Marjai Judit és Pusztai Erzsébet. A vendégek a korrupció, a kampányfinanszírozás és a jogállami eljárások kérdéseit is érintették, miközben arra keresték a választ, miért csak most kerülnek elő olyan kifogások, amelyek korábban mások esetében nem váltottak ki…
Dr. Balázsi Gábor kutató az Orbán-kormány hamisított propagandavideóit hozta fel példaként, amikor a mesterséges intelligencia veszélyeiről kérdezték, de a készítők ezt a részt kivágták, majd szerkesztési szempontokra hivatkoztak, és a döntéshozók nevét nem árulták el. Mindkét féllel beszéltünk a történtekről, és arról, hogyan próbálják rendezni a vitát.
A tőkealapok tulajdonosai is napirenden.
Az államháztartás központi alrendszerének október végi helyzetéről, az ipari termelésről és a kiskereskedelemről is érkeznek adatok a héten.
Kirilo Budanov reményét fejezte ki, hogy az együttműködés részeként Budapesten emléket állítanak Vaszil Sztusznak.
A 2027. januári nyugdíjemelés alapja a kormány által 2026-ra várt 3 százalékos infláció lesz, ezért minden nyugdíj 3 százalékkal nő. A jövő évi költségvetés emellett külön emeléseket is tartalmaz az alacsonyabb nyugdíjaknál.
Van, amit nem lehet határok közé szorítani. Sem szögesdróttal, sem katonákkal, sem tiltásokkal. Ilyen a szabadság utáni vágy. És ilyen az összetartozás érzése is. Hetven évvel ezelőtt, 1956 októberében Magyarországon emberek ezrei emelték fel a fejüket. Nem akartak többé félelemben élni, hallgatni, amikor szólni szerettek volna, és belenyugodni abba, hogy mások döntsenek a sorsukról. Egy […]
A büntetőeljárás nem politikai leszámolás, hanem annak vizsgálata, hogy történt-e bűncselekmény – mondta Magyar György ügyvéd a KlikkTV Mélyvíz című műsorában. A jogász szerint a Hankó Balázs elleni ügyben nem segít a politikai foglyokról szóló kommunikáció, és a volt miniszter akkor járhat a legjobban, ha feltárja a történtek hátterét, és együttműködik a hatóságokkal. Magyar György az igazságszolgáltatás függetlenségéről és a Gyárfás Tamás ügyében benyújtott perújításról is beszélt.
140 ezer euróról több mint 3 millió euróra ugrottak 2013 óta a román állampolgároknak kifizetett szociális juttatások a németországi Magdeburgban – derül ki az MDR közszolgálati televízió riportjából.
A Fidesz igyekszik politikai üldözöttként bemutatni egyes letartóztatott politikusait, miközben feltűnő különbséget tesz közöttük: van, akiért imaláncot szerveznek, másokról szinte szó sem esik. A KlikkTV Fordulópont című műsorában Balogh Judit Rangos Katalinnal, Albert Enikővel és Suha Györggyel arról beszélgetett, hogyan épül a politikai mártírszerep, mit árulnak el a hatalomhoz való viszonyról a különböző reakciók, és miért válhatott Hankó Balázs börtönbeli fodrászigénye országos nevetség…
Tízpontos petíció hívja fel a figyelmet a büntetőeljárások jogállami garanciáinak betartására. A Schiffer András közösségi oldalán közzétett kezdeményezést több ismert közéleti szereplő is aláírta. Az ügyvéd, volt országgyűlési képviselő szerint az elmúlt fél évben megszaporodtak azok az esetek, amikor a hatóságok látványosan félretették az ártatlanság vélelmét és a személyi szabadság korlátozásának törvényi feltételeit. A KlikkTV Forró vonal című műsorában Németh Péterrel arról beszélt, miért…