#Külföld
Nem egyszerű a helyzet az első eredmények szerint.
De azt hozzátette, hogy a múltban „nagyon promiszkuus” életmódot folytatott.
Feléleszti a kormány és a főváros a Diákváros-projektet, a két évvel ezelőtti ellenfelek – Vitézy Dávid és Karácsony Gergely – együtt ünneplik a terveket. Van, aki a kínaiak „vereségének” örül, más ökoparkot látna szívesen.
Ha Trumpék mindenáron bűnözőt akarnak marionettbábunak, Magyarország jelenleg olyan lehet most számukra, mint Semjén Zsoltnak egy vadaspark. Zavarba ejtően széles a kínálat.
A csalók hamis üzenet és mesterséges hang segítségével csaltak ki egy olasz privátbanktól 95 millió eurót, azaz mintegy 34 milliárd forintot.
A gyerekek máris odavannak az újításért.
Franciaországban tűzzel harcolnak tűz ellen.
80 éve megjelent műve, Az erdélyi román nacionalizmus első százada komoly muníciót ad ma is a történelemhamisítások ellen.
A 824 méter hosszú függőhidat lebegő túraösvényként engedélyeztetnék a Tátrában. A természetvédőknek és az érintett földbirtokosoknak sem tetszik az ötlet.
Az iparkamara orosz tagozatának elnöke által vezetett vállalat úgy kapott állami exporthiteleket oroszországi projektekre, hogy nem látni, milyen magyar termékeket segített ez piacra.
ATV
Aggasztó eredményre jutott a CBS News oknyomozó vizsgálata, mivel a feketepiacon egy kísérleti fogyasztószerként árult készítményben baktériumokat és nem várt vegyi anyagot találtak. A szakértők szerint a gyógyszer beinjekciózása súlyos egészségügyi kockázatot jelenthet.
Szerbiai rendszerváltás, lélegeztetőgép-razzia, kenőpénzes tárgyalás, suttyó dalokkal elárasztott fiatalság és az izraeli választás a 444 napindító hírlevelében.
Az amerikai esküdtszék szerint a nő szabad akaratából vett részt a terrorszervezet kiképzésén.
A Dortmund leadta a kétgólos előnyét, de szabadrúgásból így is megszerezte a győztes gólt.
Kiterjesztették az Oleskire vonatkozó orosz-ukrán tűzszünet területi hatályát Herszon megyén belül, hogy lehetővé tegyék a humanitárius szállítmányok biztonságos eljuttatását az orosz csapatok ellenőrzése alatt álló városba - közölte kedden Melania Trump amerikai first lady az X-en.
Pontosan egy hét múlva ítéletet mondanak az amerikaiak Donald Trump eddigi elnöki teljesítményéről. November 3-án félidős választásokat tartanak az Egyesült Államokban, amelyen számos kormányzói és más állami tisztségviselői poszt mellett az is eldől, hogy a republikánusok megőrzik-e többségüket a szövetségi törvényhozásban, azaz a Kongresszusban. A Reuters és az Ipsos tegnap közzétett közvélemény-kutatása szerint a demokraták 53-44 arányban vezetnek Trump republikánusaival szemben a biztos…
Korábban félt a következményektől, ráadásul fenyegetéseket is kapott.
Az ellenzék győzelme a vajdasági magyarok számára is új korszakot jelenthet.
Második napja csökken az olajár.
Színes
J.Csilla
2026. 10. 27., k - 16:23
Azt követően, hogy új programigazgatót és a televízió első, szerb nyelvű csatornája új főszerkesztőt kapott, lemondott Verica Batić, a közszolgálati médium rádiója első, szerb nyelvű műsorának megbízott főszerkesztője.