#Külföld
Vasárnap jelentős áramkimaradás történt a németországi Schleswig-Holstein tartomány nyugati részén, amely mintegy 40 ezer háztartást érintett. At SH Netz hálózatüzemeltető tájékoztatása szerint a kiterjedt áramszünetet túlfeszültség okozta, amelynek következtében több alállomás automatikusan lekapcsolt. Vagyis a megtermelt villamos energia mennyisége jelentősen meghaladta a fogyasztást. Az incidens súlyos károkat okozott: mosógépek mentek tönkre, konnektorok kezdtek füstölni, és fűtési…
A drága luxus EV-k helyett a megfizethetőbb kategóriára helyezik a hangsúlyt.
1956-ban Magyarország a világtörténelem, azon belül is a még nagyon is eleven munkásmozgalom sorsát, történelmi is megfordította. A magyarok forradalma zavart okozott a pártvezéreknek, és reményt adott a munkásoknak, ráadásul a ma is létező újbaloldali irányzatok is hatására indultak erjedésnek.
A brüsszeli szócső szerint az uniós elit most ott áll megszeppenve, mint a diák, aki az évzárón jön rá, hogy nem abból a tantárgyból vizsgázik, amiből tanult.
Kitálalt egy volt amerikai hírszerzési tisztviselő.
Az állami beruházások felpörgetése mellett a külföldi tőke becsalogatásával is gyorsítaná a növekedést a német kormány. Egy konferencián 229 milliárd eurónyi befektetési szándék jött össze.
A Geely modelljei iránt érdeklődtek a legtöbben az idén Magyarországra érkezett kínai márkák közül. Kínai autó választásakor a vásárlók továbbra is elsősorban a hibrid és a hagyományos meghajtású modelleket keresik.
Az ünneplés hamarosan átadhatja helyét a politikai bizonytalanságnak, a választást megnyerő diákmozgalomnak ugyanis nincs egyértelmű vezetője, jelöltjei pedig korábban nem szereztek kormányzati tapasztalatot.
Persze marad még prémium a legnépszerűbb magyar részvényben.
A lengyel piacon már aktív céget gondolnak befutónak.
A Győrött is jelenlévő konszern vezetője állítólag etikai vétséget követett el.
Megdöbbentő részletek derültek ki a tüntetéssorozatról.
A közvetlen egyeztetés lehetősége is felmerült az orosz elnök és két északi-európai vezető megbeszélésén.
Az ír EU-elnökség előre tudta, hogy a magyar álláspont nem változik, mégis ismét napirendre tűzte az ügyet.
Korábbi ígérete ellenére mégis repülőre szállt a politikus.
Rövid helyzetértékelést közölt Pierre Vandier.
A román hadsereg napján tartott ünnepségen Nicușor Dan államfő és az új miniszterelnök is a növekvő biztonsági kockázatokról beszélt.
Ártalmatlan nevű Facebook-oldalakon terjesztettek lejárató videókat a szerb választás előtt, némelyiket több millióan látták.
Az amerikai lap értesülései szerint konkrét megkeresést is kapott a volt miniszterelnök, aki állítólag nyitott volt az ötletre. Orbán nem kommentálta a Wall Street Journal értesüléseit.
A szerbiai választások után meggyengült VMSZ-ről, a külhoni támogatások átvilágításáról és a korábbi pénzosztás visszásságairól is beszélt a helyettes államtitkár.