#Külföld

0 komment

Meglepő fordulat a romániai autópiacon – megérkeztek a friss adatok

Január 1. és augusztus 31. között a nyers adatok szerint a motorkerékpárok, alkatrészeik és tartozékaik kereskedelme, valamint a motorkerékpár-karbantartás és -javítás forgalma 14,7 százalékkal, a gépjármű-karbantartás és -javítás forgalma 1,4 százalékkal, a gépjármű-kereskedelem pedig 1,1 százalékkal csökkent. Eközben a gépjárműalkatrészek és -tartozékok kereskedelme 1,5 százalékkal nőtt – írja az Agerpres. Augusztusban a tavalyi nyolcadik hónaphoz képest a nyers adatok szerint 14,2…
0 komment

Rohamrendőrök az Alkotmánybíróságnál, államcsínyt emleget a lengyel jobboldal

A lengyel államfő Szenegál felé tartott, de visszafordíttatta a gépét, majd éjszaka személyesen ment be az Alkotmánybíróságra, ahol addigra már rendőrök, tüntetők és egymás jogszerűségét vitató bírák gyűltek össze. Donald Tusk szerint a PiS által leépített jogállamot állítják helyre, a Fidesz lengyel szövetségese szerint államcsíny történik, a testület két vezetőjének felfüggesztését azonban olyan jogász is elfogadhatatlannak tartja, aki korábban a PiS igazságügyi átalakításait bírálta.
0 komment

30 százalékkal is drágultak az új lakások Ungváron

2026 októberében az ungvári új építésű lakások négyzetméterára a gazdaságos kategóriában 36 600 hrivnyától indul, míg az üzleti kategóriába tartozó ingatlanoké eléri az 58 400 hrivnyát. Egy év alatt a lakásárak 20–30 százalékkal emelkedtek – derül ki a LUN ingatlanpiaci portál adataiból. A legnagyobb drágulás a komfortkategóriájú lakásoknál következett be, amelyek négyzetméterára 30 százalékkal nőtt, […]
0 komment

Szakértő: a vasúti katasztrófa lenullázta a kormány választási esélyeit Spanyolországban

Háromnapos nemzeti gyász van Spanyolországban a szerda reggeli vasúti kataszrófa miatt. A mentési munkálatok jelenleg is zajlanak, a halálos áldozatok száma: 69, de továbbra is 70 eltűnt személyt keresnek. A szerencsétlenség egy súlyosan feszült országban történt, ahol egy hónap múlva előrehozott választásokat tartanak. Lénárt András Spanyolország szakértőt, a Szegedi Tudományegyetem Hispanisztika Tanszékének docensét kérdezte az InfoRádió a helyzetről.

Bejelentkezés vagy regisztráció