#Külföld
Lengyelországban 7,2 százalékos, Belgiumban 5,2 százalékos, Franciaországban 5,1 százalékos volt a deficit. Tizenegy tagállamban érte el vagy haladta meg a hiány a GDP 3 százalékát. Az euróövezet átlagos államháztartási hiánya 2024-ben és 2025-ben egyaránt a GDP 3 százaléka volt, az EU egészében pedig 3,1 százalék – írja az Agerpres.
Romániában ugyanakkor javult a mutató: a 2024-es 9,2 százalékról tavaly 7,8 százalékra csökkent. Az ország 2020 óta túlzottdeficit-eljárás alatt áll.
Az…
Utcai felvonulásokkal, énekléssel, tűzijátékkal és autódudálással ünnepelték Szerbia több városában vasárnap éjjel az ellenzéki Egyetemista Lista győzelmét az előre hozott parlamenti választáson. Aleksandar Vucic korábbi államfő, a kormányzó erők listavezetője már vasárnap este elismerte vereségét, az Európai Unió vezetői pedig gratuláltak a győzteseknek.
Kanada és az Európai Unió vezetői ezen a héten Montrealban találkoznak, hogy újrarajzolják a transzatlanti kapcsolatokat, ám kiderült, hogy a két fél egészen másként képzeli el a közös jövőt. Mark Carney kanadai miniszterelnök a középhatalmak szövetségét építené ki az Egyesült Államok és Kína ellensúlyozására, miközben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelt tenné meg a liberális demokráciák globális központjává – közölte a Politico.
Az ukrán rakéták már az Oroszország elleni támadásokban is bizonyítottak.
A szenátor elfogadhatatlannak tartja, hogy az utolsó pillanatban két órával meghosszabbították a szavazást.
Az ukrán támogatás felboríthatja az uniós költségvetési tárgyalásokat.
Az amerikaiak ösztönözték a volt magyar miniszterelnököt, hogy induljon, ám végleges döntés még nem született az ügyben.
Az autóipar továbbra is a magyar gazdaság egyik zászlóshajója.
A szomszédban sokan meglepetésként fogadták, hogy Aleksandar Vučić elismerte a vereséget, spontán örömünnep kezdődött az utcákon. Trump, Putyin és Hszi Csin-ping közösen javasolhatja Orbánt az ENSZ főtitkárának, George Pataki, New York volt kormányzója pedig Magyar Péterrel találkozott. Nemzetközi lapszemle.
Hatalmas balkáni partit csaptak a szerbek Belgrádban, miután Aleksandar Vučić elismerte pártlistája vereségét a választáson. A Slavija tér vált a bulirengés epicentrumává, ahol pirotechnikával, szöcskéztetett villamossal, örömtánccal és énekkel búcsúztatták a rendszert, ami ellen két éve küzdöttek az egyetemisták és az őket támogatók. Képriport a Vajdaságból és Belgrádból.
Az elképzelések szerint Volodimir Zelenszkij, Vlagyimir Putyin és az Egyesült Államok elnöke a G20-ak decemberi, floridai csúcstalálkozójának margóján ülhetne újra tárgyalóasztalhoz.
Radomir Saicic, a lista képviselőjelöltje azt mondta, nem ígérik, hogy minden könnyű lesz, de azt ígérik, hogy nem felejtik el, miért kezdték el a küzdelmet.
A hétvégi belgorodi dróntámadás után hétfőre virradóan ukrán drónok támadták Voronyezs városát. Kijev jelentése szerint a Starshield rendszer újra teljes kapacitáson működik azt követően, hogy október elején, Donald Trump újabb kiakadását követően fennakadásokat észleltek a működésében. Vasárnap Szerbiában vereséget szenvedett az előrehozott választásokon Putyin szövetségese, Alexandar Vučić. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Az Index összefoglalója az orosz-ukrán háború vasárnapi eseményeiről.
Egy félmérés rávilágít: túlnyomórészt kudarcnak tartják kancellárságát.
A börtönök szerint abban ugyanis könnyű tárgyakat becsempészni.
Az Egyesült Államok még a tenger mélyére is alászáll azért, hogy csökkentse függőségét Kínától.
Az amerikai lap értesülései szerint konkrét megkeresést is kapott a volt miniszterelnök, aki nyitott volt az ötletre.
A Geely modelljei iránt érdeklődtek a legtöbben az idén Magyarországra érkezett kínai márkák közül. Kínai autó választásakor a vásárlók továbbra is elsősorban a hibrid és a hagyományos meghajtású modelleket keresik.
Az ünneplés hamarosan átadhatja helyét a politikai bizonytalanságnak, a választást megnyerő diákmozgalomnak ugyanis nincs egyértelmű vezetője, jelöltjei pedig korábban nem szereztek kormányzati tapasztalatot.