#Külföld
Európa szerte tömegesen vonultak utcára.
+1 hasonló
Az Index összefoglalója az orosz–ukrán háború szombati eseményeiről.
A radarrendszerük egy légi célpontot észlelt a moldovai határtól tíz kilométerre.
+1 hasonló
Mintegy 400 ezer tüntetőre számítanak a nagyvárosokban.
A titkosszolgálat a fokozott fenyegetettségre figyelemmel korábban a Mar-A-Lago körüli légi forgalom állandó korlátozását is kérte.
Az ügyben két férfit embercsempészés gyanújával őrizetbe vettek.
Korábban levélben próbáltak nyomást gyakorolni a választások lebonyolítását segítő tisztségviselőkre, hogy különítsék el az általuk szabálytalannak ítélt szavazatokat.
Karol Nawrocki éjszaka személyesen is megjelent az alkotmánybíróságon, ahol közölte a parlament által megválasztott, de általa be nem iktatott bírákkal: „Önök nem az alkotmánybíróság bírái”.
Magyar és ukrán közéleti szereplők, köztük az Ukrán Elnöki Hivatal vezetője is beszédet mondott Kijevben az ’56-os magyar miniszterelnök szobrának avatásán.
Apja az utódjának nevelte Pavel Prigozsint, és sikerrel járt. A három éve meghalt zsoldosvezér 28 éves fia átvette a Wagner-csoport irányítását, és egy évente több százmillió dollárt termelő hídfőállást alakított ki Afrikában. Védik a rezsimet Banguiba, de a fegyver- és drogkereskedelemhez is közük lehet.
+1 hasonló
António Guterres, az ENSZ jelenlegi főtitkárának mandátuma december 31-én jár le.
A Reflex az egyik legnépszerűbb cseh politikai magazin.
Ő lett ezzel minden idők legnagyobb politikai adományozója egy választási cikluson belül.
Szabadság
A romániaiak 78 százaléka szerint rossz irányba halad az ország, és mindössze 16 százalékuk vélekedik úgy, hogy jó irányba tart – derül ki az Avangarde közvélemény-kutató intézet október 21. és 26. között végzett felméréséből.
+3 hasonló
Az orosz külügyminiszter szerint a fotó körüli vita mindent elárul.
Németországban a Z generáció tagjai vonulnak utcára.
Az egykor 24 ezer fős Herszon megyei város mára szinte teljesen kiürült.
Olaszországtól kezdve egészen Indiáig a tiltakozással arra is fel akarták hívni a figyelmet, hogy a Perzsa-öböltől a Fekete-tengerig zajló háborúkban egyre több tengerész veszti életét.
António Guterres, az ENSZ jelenlegi főtitkárának mandátuma december 31-én jár le, az ő utódját keresik a következő öt évre.
„Ha Donald Trump úgy érzi, hogy zavarban van, vagy jogfosztottnak érzi magát, akkor valami merészet tesz.”