#Külföld
Bejött az, amire az amerikai demokraták a magyarországi és szerbiai választások után titokban számítottak: a dühös szavazók megbüntetik a kormányt.
+2 hasonló
+2 hasonló
+2 hasonló
+2 hasonló
„Ideje ügyvédet fogadni” – ezt a rövid üzenetet küldte Robert Garcia, a Képviselőház felügyeleti bizottságának vezető demokratája Donald Trump amerikai elnöknek.
+2 hasonló
+2 hasonló
+2 hasonló
A floridai eredmények minden amerikai választás alatt nagyon izgalmasak: sok képviselőt küldenek a házba, relatíve korai időpontban (magyar idő szerint hajnal egykor) zárnak, ráadásul legendásan gyorsan számolnak. Már meg is érkeztek az első eredmények, és bár még messze nem eldőlt a játszma, úgy tűnik Trump kezdhet aggódni.
+2 hasonló
+2 hasonló
A republikánus jelöltek számára súlyos tehertétel a félidős választásokon az elhúzódó iráni háború és az elszabaduló üzemanyagár – erről beszélt Ron DeSantis leköszönő floridai kormányzó hétfő este Stephen A. Smith rádióműsorában. A republikánus politikus figyelmeztette pártját, hogy nem tagadhatják le a választók előtt a közel-keleti konfliktus gazdasági következményeit, valamint azt sürgette, hogy ne a technológiai óriásvállalatok érdekeit képviseljék - írja a Hill.
+2 hasonló
Megérkeztek a 2026-os félidős választások első eredményei az Egyesült Államok csendes-óceáni külbirtokáról, Guamról.
+2 hasonló
Izrael felkészül egy olyan világra, ahol az amerikai elnök ellenséges velük.
+2 hasonló
Kékfény
BR
2026. 11. 03., k - 19:30
Pénzmosásssal és illegális vagyoneredet eltitkolásával gyanúsítják.
+2 hasonló
Fél évvel a Tisza-kormány hivatalba lépése után tartották az első kétoldalú külügyminiszteri találkozót Orbán Anita és az amerikai kollégája, Marco Rubio között. A magyar külügyminiszter a Telexnek adott első interjújában az amerikai kapcsolatokról, a magyar energiapolitikáról, a Nyugat-Balkánt és Ukrajnát érintő fellépésről, valamint az orosz kapcsolatról beszélt.
+2 hasonló
Egy interjúban a kőolajellátás átalakításáról is beszélt a külügyminiszter.
+2 hasonló
Svédország, Finnország, Dánia, Norvégia és Lettország is jelezte, hogy nem lép pályára a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) által visszahelyezett oroszok ellen a jövő évi világbajnokság.
+2 hasonló
+2 hasonló
Ki dönthet törvényesen a lengyel alkotmánybíróságon?
+2 hasonló
+2 hasonló
Az Egyesült Államok csapást mért a Perzsa-öböl legnagyobb szigetére, mert állításuk szerint Irán amerikai repülőgépekre nyitott tüzet. A támadás hatására emelkedni kezdett a Brent kőolaj ára, a Hormuzi-szorost pedig ismét veszélyesnek minősítették a nemzetközi hajózási szervezetek.
Az M1 a megújult közmédia napi aktuális csatornája. A hiteles, közérthető és sokoldalú tájékoztatás jegyében a Híradó elemzésekkel és élő kapcsolásokkal hozza el Magyarország és a nagyvilág legfontosabb eseményeit.…
+2 hasonló