#Külföld
Törökország hivatalosan is Feridun Sinirlioglut, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) főtitkárát jelölte az ENSZ következő főtitkárának – közölte a török külügyminisztérium az MTI beszámolója szerint. António Guterres jelenlegi főtitkár mandátuma december 31-én jár le.
+8 hasonló
Törökország is bejelentette a jelöltjét.
Egy éven belül két tragikus baleset történt.
+7 hasonló
Egy ember életét vesztette, egy pedig kórházba került.
+7 hasonló
A bűnügyi rendőrség és a bűnüldözési szolgálat vezetőjét is őrizetbe vették. A gyanú szerint egy gyilkosság kapcsán tüntettek el bizonyítékokat, és tanúkat is bántalmaztak. Mindkettejük neve az egyetemista tüntetésekkel szembeni erőszakos fellépésekhez is kötődik.
+7 hasonló
Volodimir Zelenszkij szerint az energetikai infrastruktúrát célzó oroszok miatt súlyos helyzet alakult ki az ország több régiójában, beleértve Kijevet is.
Orbán Viktor nincs köztük, pedig Donald Trump bedobta a nevét lehetséges ENSZ-főtitkárként.
+7 hasonló
Három év után először emelt kamatot a Bank of England, amely a vártnál szigorúbb üzenetekkel is meglepte a piacot – a nap folyamán pedig a cseh jegybank is szigorított. Közben a dollár a nap eleji erősödés után gyengülni kezdett, Thomas Barkin, a richmondi Fed elnöke szerint további kamatemelésekre lesz szükség az infláció letörése érdekében. A forint nyitás után mindkét vezető devizával szemben visszacsúszott: az estéhez közeledve az euró jegyzése 364,3-as szintre, a dolláré pedig 324,5-ig…
Az 51 éves férfit a tárgyaláson könyörtelen, kiszámított és manipulatív szexuális ragadozóként írták le. Az ítéletet hétfőn fogják kihirdetni.
+6 hasonló
Szabadság
Egymást érik a bombafenyegetések az európai légi közlekedésben: csütörtökön legalább hét utasszállító repülőgépet érintett bombariadó, több járatot más repülőtérre irányítottak, néhányat katonai vadászgépek kísértek. A fenyegetések Romániát is elérték: a bukaresti Henri Coandă repülőtéren válságstábot állítottak fel, miután bombariadót jelentettek a Milánóból érkező Wizz Air-járaton. Hasonló esetek miatt Franciaországban, Belgiumban, Bulgáriában, Ausztriában és Olaszországban is intézkedtek a…
+6 hasonló
Az ausztrál munkaügyi bizottság elutasította Davide Tamburella panaszát.
+6 hasonló
Az ÁSZ elnöke vitatja a Fővárosi Törvényszék döntésének indokát.
+6 hasonló
Az elnök bízik az egyezségben.
+6 hasonló
+6 hasonló
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya november 3-án, kedden Telkiben hirdette ki a Nemzetek Ligája utolsó két csoportmérkőzésére készülő 26 fős keretét, amelybe három újonc, Urblík József, Pető Milán és Szendrei Ákos is bekerült.
A Vasas 30 éves középpályása, Urblík József öt góllal és hat gólpasszal, míg a paksi Pető Milán öt találattal érdemelte ki a meghívót. Utóbbihoz hasonlóan újonc a Debreceni VSC 23 éves támadója, Szendrei Ákos is, aki az idényben 12 bajnokin…
+6 hasonló
Hírszerzési információk szerint a héten egy fegyveres csoport támadhat a határ orosz oldaláról.
+6 hasonló
Valahol tű, máshol éles fémszilánk volt az édességben. Az érintett országokban nyomoznak a rendőrök.
+6 hasonló
A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
Kilenc ember meghalt, amikor vasárnap lezuhant egy kisrepülőgép Florida déli részén, a Palm Beach megyei Cresthaven közelében – közölte az amerikai légiközlekedési hatóság (FAA) és az amerikai közlekedési minisztérium.