#Külföld

0 komment

Tőkés László: Nem engedhetünk a 48-ból, az 56-ból és a 89-ből

Történelmi visszatekintővel kezdődött október 23-án, pénteken este a nagyváradi megemlékezés az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján. Habinyák István, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) Bihar megyei elnöke idézte fel az 1956-os forradalom legfontosabb mozzanatait a városháza dísztermében, majd az érdeklődők Zágoni Balázs dokumentumfilmjét tekintették meg, amely Szoboszlay Aladár aradi római katolikus pap és társai történetét dolgozza fel. A film egy kevésbé ismert, ám…
+7 hasonló
0 komment

Három év után lépett a brit jegybank, majdnem teljesen visszaadta a forint szerdai nyereségét

Három év után először emelt kamatot a Bank of England, amely a vártnál szigorúbb üzenetekkel is meglepte a piacot – a nap folyamán pedig a cseh jegybank is szigorított. Közben a dollár a nap eleji erősödés után gyengülni kezdett, Thomas Barkin, a richmondi Fed elnöke szerint további kamatemelésekre lesz szükség az infláció letörése érdekében. A forint nyitás után mindkét vezető devizával szemben visszacsúszott: az estéhez közeledve az euró jegyzése 364,3-as szintre, a dolláré pedig 324,5-ig…
0 komment

Eljött az ítélet napja: csúnya gyomrost kaphat Trump, fenekestül felfordulhat Amerika – 5 pontban a legfontosabb kérdések

Ma tartják a félidős választásokat az Egyesült Államokban. Nagyjából 250 millió amerikai állampolgár jogosult a szavazásra, és rekordmennyiségű ember, több mint 50 millióan már előzetesen leadták a voksukat személyesen vagy levélben. A lelkesedés és a részvételi hajlandóság a demokrata oldalon tűnik nagyobbnak, miközben a Republikánus Párt igyekszik mindent megtenni a várható veszteségek minimalizálásáért. De mi a tét pontosan? És mire lehet elég a demokraták mozgósítása? Most megválaszoljuk a…
0 komment

Hivatalos a történelmi fordulat déli szomszédunknál: 14 év után elbukta a hatalmat a kormánypárt

A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.

Bejelentkezés vagy regisztráció