#Kultúra
MaNcs
Úgy hírlik, a Bartók Konzi ütőhangszeres növendékei is előszeretettel használják etűd gyanánt a Clapping Music tapszenéjét.
MaNcs
„…nem pontosan tudom, / mi történik. / Csak azt tudom leírni, / amit a testem határai közvetítenek” – a kötet közepén elhelyezett Százöt című vers egy rendkívül kellemetlen urológiai vizsgálatról tudósít.
MaNcs
Véget ér a középkori Európa legértelmetlenebb, legvéresebb háborúja, a harmincéves háború, amelyben katolikusok és protestánsok irtották egymást Jézus nevében.
MaNcs
stream, tévé, mozi
MaNcs
A hatvanas évek végére a nyugati világ szirénhangjai már számos instrumentumon keresztül el tudták érni a létező szocializmus serdületlen lakosságát (ill. a gyermeteg lelkületű felnőtt népességet) – szerencsére már senki nem emlékszik erre.
MaNcs
A sludge-metalnak elnevezett torzított rémálom a 2000-es évek elején, az Egyesült Államok aligátoroktól hemzsegő, mocsaras délvidékén született, és a kevés beavatott rajongón kívül nem izgatott senkit.
MaNcs
Az Örkény Színház Á.T. (Álompolgári tehetségkutató) című előadásában a hagymaszag a nézőteret is belengi. Milyen ma magyarnak lenni? - erre a kérdésre keresi a választ a színdarab.
MaNcs
Caro Claire Burke magyarul szeptemberben megjelent, világszerte elsöprő sikert arató Aranykor című regényének főhőse, a 32 éves Natalie Heller Mills tipikus traditional wife, az elterjedt rövid változatban tradwife. A jelenség pár éve járt a csúcsra, de csak most kezdi el feldolgozni a könyves és filmes világ.
MaNcs
A Mayday című kalandfilmen olyan sztárokkal dolgozott, mint Ryan Reynolds vagy Kenneth Branagh; látványtervezőként a szibériai vadászkunyhótól kezdve a KGB-székházig mindent ő álmodott meg. Budapest vonzerejéről, a látványos filmek áráról és arról is beszélgettünk vele, hogy ki az, akinek még Jerry Bruckheimernél is nagyobb szava van Hollywoodban.
MaNcs
Mária Modrovich szlovákiai szerzőnek eddig öt kötete jelent meg, kettő magyarul is elérhető. Legújabb regénye, az Éjjel-nappal víz (Deň noc voda) tükrében beszélgettünk vele elveszett és megtalált emberekről, a szlovákiai múlt árnyairól és mindenféle vizekről.
MaNcs
A londoni székhelyű Cooking Sections mögött két építész, Daniel Fernández Pascual és Alon Schwabe áll, a művészeti brandet 2013-ban azzal a céllal alapították, hogy láthatóvá tegyék azt a rendszert, amely az élelmiszereken keresztül mozgatja a világot.
MaNcs
A hazaköltözése apropóján egy pályaáttekintő interjú volt a korábbi tervünk, de közben a három színházra (Trafó – Kortárs Művészetek Háza, Újszínház, Madách Színház) pályázók közül néhányan megosztották pályázatukat, többek neve publikus lett, így az is, hogy Bagossy a Trafó pályázói között van. Irányt váltottunk: kétségekről, vitákról, tapasztalatairól beszélgettünk.
Elsősorban magányos öregekre mennek rá.
De igazából mindenkinek.
Filmsztár volt és a hazájáért küzdő politikus.
Nádas Péter-kiállítás nyílt a PIM-ben.
Most bárki elindulhat A Tigris Útján, de korántsem biztos, hogy élve célba ér.
Van, amit a helyszínelők sem tudnak elfelejteni.
Szobrokat bontottak el, fogalmaztak újra, vittek arrébb.
Mindenki próbált élni és túlélni, avagy a sorkatonaság emlékezete.