#Kultúra
A filmben felbukkanó DD6 nevű katonai jármű a brit hadsereg egyik átalakított Alvis Stalwartja, ami futurisztikus külsőt kapott.
A szerbiai diákokat támogató, tavaly megszűnt fesztivál a választás után úgy döntött, visszatér.
A zenész december 21-én Debrecenben ünnepli a születésnapját, majd a december 30-i arénakoncerttel az évét.
Különös baleset érte Michael Mann filmrendezőt.
Mozart és a Karib-tenger kalózai is a zsebében van.
Bud Spencer morgásától Columbo töprengéséig sok kedvenc filmes pillanatunkhoz egy magyar színész hangja is hozzátartozik.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem doktori iskolája által szervezett rendezvényen a színház múltja és jelene mellett a mesterséges intelligencia színpadi szerepe is szóba kerül.
A film szándéka szerint hitelesen meséli el a 2006-os politikai és rendőrterror történéseit, egyben emléket állít az események áldozatainak.
Vivien egy rendkívül technikás Teddy Swims dallal vette le a lábáról a mentorokat és a közönséget, amivel megszerezte ByeAlex első piros székét, ami egyenes utat jelent az élő show-ba. A versenyző azt sem rejtette véka alá, hogy a hirtelen jött adrenalin és a piros szék leírhatatlan érzés volt számára. Vivien bevallása szerint Alex kívülről egy „vicces csávónak” tűnik, alig várja a közös munkát és bízik a mentor rugalmasságában és jó ötleteiben.
Az ausztrál női vízilabda-válogatottal olimpiai aranyérmet nyert, a csapat egy utolsó másodperces góllal verte meg az Egyesült Államokat.
A hullahegy pedig csak nő a színpad előtt.
Bisztró a pesti flaszteren.
„Egy olyan tekintetet veszítettem el, amelyben szabadon láthattam önmagamat” – Mundruczó Kornél Bíró Yvette halála után arról írt a Telexnek, mit tanított neki a Balázs Béla-díjas magyar filmkritikus, forgatókönyvíró alkotásról, kockázatvállalásról és társadalmi szerepvállalásról.
A sikeres Szuperkártya-bevetés után Ráskó Eszter elmélkedni kezdett: az Álarcos énekes tényleg Puskás-Dallos Peti családi vállalkozása lenne? Istenes Bence először nem értette, hogy mire gondol a Nyomozó, Eszter azonban gyorsan képbe helyezte a műsorvezetőt. Az Álarcos énekes minden vasárnap este új résszel folytatódik az RTL-en és az RTL+ Premiumon!
A Vígszínház színművészeinek képzőművészeti alkotásaival találkozhat a közönség a Víg Szalonban egészen december közepéig – sőt, meg is vásárolhatók ezek a művek egy jótékonysági árverés keretében – többek között erről beszélt Hegyi Barbara színművész az InfoRádióban.
Mintegy 600 méteres mélységben találtak rá a különös egyedre.
Először a gimnáziumba akarták bevinni az LMBTQ-könyvet, végül csak a gyülekezeti teremig jutottak.
Az egyik legelső gyógyüdülő a postásokat szolgálta.