#Kultúra

0 komment

Elviselhetetlen körülmények vagy fejlődés: mi okozza a feszültséget a Kolibri Színházban?

Rossz légkörre, félelemre és pénzügyi ellehetetlenítésre panaszkodnak a Fidesz által áterőltetett igazgatóváltás után két évvel a Kolibri Színház HVG-t megkereső munkatársai. A színház vezetése érzékeli a feszültséget, ugyanakkor lejárató kampányról beszél, és azzal érvel, hogy a színház jelentős gazdasági sikereket ért el az elmúlt két évben. Mi áll az elégedetlenség hátterében?
0 komment

13 ezren moziztak kilenc nap alatt – rekordérdeklődéssel zárult a Budapest International Film Fesztivál

Kilenc nap alatt 45 filmet mutattak be 60 vetítésen, amelyek közül 25 telt házas volt: a harmadik Budapest International Film Fesztivál 13 ezer mozis nézőt vonzott, az összes rendezvényen pedig 15 ezren vettek részt. A nemzetközi premierek mellett három magyar alkotás is bemutatkozott, köztük az Aranyszív című sorozat, amely 2027-ben érkezik az RTL+ Premiumra. A fesztivál legjobb filmje a francia–olasz La Gradiva lett, míg a Penélope Cruz és Glenn Close szereplésével készült La Bola Negra a…
0 komment

Csökkenő veszteséget, de lassuló árbevétel-növekedést könyvelt el a történelmi tőzsdére lépésre készülő AI-óriás

Közel 900 milliárd dolláros kötelezettséget vállalt a mesterséges intelligenciát kiszolgáló infrastruktúra kiépítésére az Anthropic a következő évekre – írta meg a Financial Times a vállalat tőzsdei bevezetést előkészítő, frissített dokumentumai alapján. A Claude nyelvi modellt fejlesztő cég számítási kapacitásokra fordított kiadásai jelenleg gyorsabban nőnek, mint a bevételei, ami a jövő hónapra tervezett elsődleges nyilvános részvénykibocsátás előtt komoly kérdéseket vet fel a befektetőkben…
0 komment

Hunyadi Jánosra emlékeztek halálának 570. évfordulóján Gyulafehérváron

Gyulafehérváron rendezvénysorozattal emlékeztek meg Hunyadi János halálának 570. évfordulójáról. A Fejedelmi Palota Kulturális Központ és az Augustin Bena Kulturális Központ kezdeményezései konferenciával, portrékiállítással, könyvbemutatókkal és hangversenyekkel idézték fel a középkori hadvezér életét és utóéletét. A nemzetközi tanácskozáson romániai és magyarországi kutatók vizsgálták Hunyadi történelmi szerepét és emlékezetét. A Hunyadi János metamorfózisai című tárlat huszonöt portrén…
0 komment

Varga Livius: az életcél megtalálása adhat pillanatnyi örömöt, a többit viszont ennek a későbbi formálása adja

A Quimby zenekar alapító tagja frissen megjelent, „A rock & rolltól a megvilágosodásig” című könyve kapcsán az InfoRádióban arról beszélt, hogy ha az ember megcsömörlött az önpusztító életmódtól, sosem késő egy új utat választani, ami az örömöt és a nyugalmat keresi. Ő maga is végigjárta mindezt, ahogyan előtte sokan mások is. Könyvében éppen azt mutatja be, hogyan jutott el a szabados, lázadó világától egy tudatosabb, kiegyensúlyozottabb életformáig.
0 komment

Újra megpróbálják felderíteni a múlt század egyik legrejtélyesebb bűnügyét – Végre kiderülhet, ki ölte meg a neves filmrendezőt?

Újraindítja a nyomozást a múlt évszázad egyik legismertebb megoldatlan bűnügyében a római ügyészség, amely az 1975. november 2-ra virradó éjszaka brutálisan meggyilkolt Pier Paolo Pasolini halálának felelőseire akar fényt deríteni – közölte a hatósági eljárás újraélesztését kezdeményező Stefano Maccioni ügyvéd hétfőn.

Bejelentkezés vagy regisztráció