#Kultúra
'56-os múzeumot létrehozását jelentette be Magyar Péter, mintha a Terror Háza nem is létezne
A múzeum negligálása nem egyedüli eset az elmúlt hónapok kormányzati kommunikációjában.
Magyarország első hivatalos térillatával köti össze a két kultúrát a magyar parfümőr
A tokiói Liszt Intézetben egyedülálló kulturális diplomáciai innováció valósult meg: megszületett az intézet és egyben Magyarország első hivatalos térillata, a „Hangari no Hana”, azaz Magyarország Virágai. Az intézetvezető, Merényi Krisztina célja az volt, hogy a kiállítások és a koncertek mellett a szaglás érzékszervét is bevonják az országimázs építésébe, így a látogatók egyetlen szippantással megtapasztalhatják a magyar tájak hangulatát.
Az 1956-os forradalmároknak az akasztófahumor kínált menedéket a frontokon
Hetven éve számos fővárosi lakásba hallatszott be a szabadságharc robaja. Odalent dörgött az utca és a nők sem maradtak ki az eseményekből. Interjú az 56 perc szabadság című hangjáték alkotóival, Vágvölgyi B. Andrással és Eörsi Lászlóval.
Október 24-én indul a 3. BIFF – Ujj Mészáros Károly új sorozatával és 45 filmmel érkezik a fesztivál (X)
Október 24-én megnyitja kapuit a harmadik BIFF – Budapest International Film Festival. A nemzetközi filmfesztivál kilenc napon keresztül 45 filmet hoz el a fővárosba, a vetítéseknek pedig a Corvin mozi ad otthont. A programról és a fiatal független filmeseket támogató Campus programról a fesztivál társalapítója, Szimler Bálint filmrendező számolt be.
Elképesztő értékű, 500 milliárdot érő kincsek érkeztek Budapestre
Paul Gauguin főműveit láthatják jövő péntektől az érdeklődők a Szépművészeti Múzeumban.
Kábeltévékkel érkező rendszerváltás és bolyongás New Yorkban
A kilencvenes években tényleg minden jobb volt? És hogyan lehet regényt írni az újságírás mellett? Köves Gábor és Inkei Bence mindketten újságírók, és mindkettejüknek idén jelent meg regénye. New York varázsa, a kábeltévékkel érkező rendszerváltás és ifjúsági kalandregények is szóba kerültek a Nem rossz könyvek új részében.
Török Ferenc: Élni segít ez a sorsfordító történelmi pillanatról szóló sorsfordító regény
Kelet-európai szellemi nyomor, titokzatosság és finom humor. A Moszkva tér rendezőjének legkedvesebb könyve bemutatja, mit jelentett árulók és besúgók között élni, mégis néha szabadon.
Nemcsak a Mount Everestet, saját magukat is legyőzik ennek az új filmnek a főszereplői
Megtörtént esetet dolgoz fel a Tenzing, egy nem hétköznapi hőssel a középpontjában.
Este háború, reggel iskola: így próbálnak a Valahol Európában gyerekszínészei
Öt héten át próbálták a Békéscsabai Jókai Színház gyerekszereplői a Valahol Európában című musicalt. Miközben a színpadon háborús árvákat alakítanak, az iskolával, a fáradtsággal és a rájuk nehezedő elvárásokkal is meg kell küzdeniük. Hogyan lehet hitelesen eljátszani a veszteséget, és hol ér véget a szerep, ha a színész még maga is gyerek?
Budapesten most tényleg eldőlhet, kiből lesz világsztár
Kétszáznál is többen jelentkeztek, de csak nyolcvanan kapnak esélyt.
Túl nagy falat egyszerre minisztérium és a múzeum? – Schmidt Mária üzent Tarr Zoltánnak
A történész nem hagyja annyiban a könyvek visszahívását, magyarázatot vár a tárcavezetőtől.
150 éve égett le Marosvásárhely fél belvárosa, tűz- és építészettörténeti konferenciával emlékeznek rá
A tűz pusztítása a városok történetének általános, közös pontja. Neves művészettörténészek, restaurátorok keresik a katasztrófákra adott társadalmi, építészeti, városrendezési reakciók hasonlóságait és tanulságait.
Saját sorozatot kaphat Batman egyik legismertebb ellenfele
A Pingvin alkotója is csatlakozhat a projekthez.
Erősítik a szépvízi örmény örökség turisztikai szerepét
A Magyarörmény Emlékház kulturális turizmusban betöltött szerepének erősítését célzó projekt zárórendezvényén a település örmény örökségét és hagyományait mutatták be.
Ki rendezi a valóságunkat?
Egy toronyba zárt trónörökös, egy jóslattól rettegő uralkodó és a bizonyosság, amely bármelyik pillanatban szertefoszolhat: vajon amit átélünk, valóság, vagy csupán álom? Calderón barokk remekművében a szabadság és a
Szerző: Garbac Sarolta
Vetkőzés címmel jön az Udvaros Dorottya-könyv
Nyáry Krisztián bírta szóra a színésznőt.
Schilling Árpád nem buksisimogatást, hanem erkölcsi jóvátételt szeretne
Schilling Árpád szerint az elmúlt 16 évben a rendszerrel szemben folyamatosan ellenállók egy részéről megfeledkeztek, miközben az általuk elszenvedett sérelmek és traumák elismerése is elmaradt. A rendező a Dobszerdában azt is kifogásolta, hogy az új politikai korszak kezdetét sokan csak 2022–2023 környékére teszik, mintha előtte nem lett volna folyamatos ellenállás. Szerinte ezzel nemcsak a korábbi küzdelmeket és az azokban részt vevők fájdalmát tagadják meg, hanem azokat is újra kirekesztik,…
Még lehet jelölni marosvásárhelyi Pro Urbe díjra érdemeseket – Bogányi Gergely lép fel az átadón
Még lehet jelölteket javasolni a Pro Urbe-díjra. Ünnepi gálát szerveznek Marosvásárhelyen.
Tabutémákról gyereknyelven: könyvek a halálról és a gyászról (x)
Hogyan beszéljünk a gyerekkel a halálról, a gyászról vagy a demenciáról? Könyvek, amelyek segítenek kimondani azt, amire sokszor mi sem találjuk a szavakat.