#országos bírósági hivatal

444 444

Nem kérdezhettek Handó Tündétől a magyar bíróságok törvényes működését vizsgáló nemzetközi delegáció tagjai

Előbb végig kellett hallgatniuk, milyen nagyszerű informatikai fejlesztések voltak a bíróságokon, aztán az OBH elnöknek már sajnos nem volt ideje kérdésekre válaszolni.
fel 0 le
444 444

Handó Tünde eltávolításának érdekében az Országgyűléshez fordul az Országos Bírói Tanács

Ez a legdurvább eszköz a Handót törvény szerint ellenőrző testület arzenáljában.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Kezdeményezik Handó Tünde leváltását

Az Országgyűléshez fordult a munkáját felügyelő testület.
fel 0 le
444 444

Eddig 162 bíró jelentkezett át a különbíróságokra

A végleges létszámról az igazságügyi miniszter dönt majd.
fel 0 le
24.hu 24.hu

A Helsinki Bizottság beperelte az OBH-t

Azt szeretnék megtudni, hogy a bíróságokat irányító hivatal miért ellenezte az új közigazgatási bíróságok felállítását 2016-ban.
fel 0 le
444 444

Keresik a bírók, meddig lehet ezt egyenes gerinccel csinálni

Az elmúlt egy évben sosem látott feszültség költözött a magyar bíróságokra. Sorra hagyják ott a pályát karrierük csúcsán levő, középkorú bírók, de a legtöbben bezárkóznak a tárgyalóterembe, és hallgatnak, amíg nem esik személyes bántódásuk. Közben vannak, akik sosem látott módon szembeszálltak a törvénytelenségeken kapott Handó Tündével. Hova vezet ez, és mi járhat manapság a bírók fejében?
fel 0 le
444 444

Egy neveket és adószámokat tartalmazó listával próbálhatnak nyomást gyakorolni a bírákra

Különös értekezletet tartottak múlt pénteken a Budapest Környéki Törvényszéken, ahová néhány hónapja nevezett ki új vezetőt Handó Tünde.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Handó Tünde már az őt kritizáló bírók szakmai munkáját támadja

Amihez egyébként nincs sok köze.
fel 0 le
444 444

Újabb bírák csatlakoztak a szabálytalan bíróválasztás miatti tiltakozáshoz

Az egyik nyilatkozatot csak a fővárosból 159 bíró írta alá, de rajtuk kívül is egyre többen tiltakoznak a Handó Tündének kedvező októberi akció ellen.
fel 0 le
444 444

Handó kritikusait akarták lemondatni, de visszafelé sülhet el az akció

Újabb bírák csatlakoztak az október elején tartott belső választás miatti tiltakozáshoz.
fel 0 le
444 444

Meghamisíthatták egy szavazás eredményét a múlt heti bíróválasztáson

Egy győri küldött összeesküvésről és szándékos obstrukcióról ír a múlt heti botrányos szavazás után. A Fővárosi Törvényszék résztvevői szerint is komoly bajok voltak a szavazatszámlálással.
fel 0 le
444 444

Ma ott tart a igazságszolgáltatás, hogy a bírák jelentős része már jelentkezni sem mer a Handó Tündét ellenőrző testületbe

Újabb csata ment le Handó Tünde és az őt kritizáló bírák között
fel 0 le
444 444

Lemond Szepesházi Péter bíró, a Handó-féle igazságszolgáltatás egyik leghangosabb kritikusa

Úgy érzi, hogy mindent megtett, amit belülről megtehetett, ügyvédként folytatja tovább.
fel 0 le
444 444

Kiadták a bírósági vezetőknek, hogy találjanak a belső ellenzék által elkövetett törvénytelenségeket

Az Országos Bírósági Hivatal főnöke levelet írt erről a helyi vezetőknek.
fel 0 le
444 444

Onnan tudni, mekkora balhé van az igazságszolgáltatásban, hogy a bírák is nyíltan beszélnek róla

A bírósági igazgatásról és függetlenségről tartott közös konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia és az Országos Bírósági Hivatal. Bírósági vezető még sosem beszélt ennyire nyíltan róla, hogy milyen feszültségek vannak.
fel 0 le
444 444

Két éve Handó Tünde hivatala ezerszer keményebben kritizálta a kormány különbíróságos tervét, mint a bírák, akiket most hazaárulónak nevezett

2016-ban Handóék szerint veszélyt jelentett a kormány terve a bírák függetlenségére, de ma már egyáltalán nem aggódnak.
fel 0 le
444 444

Visszaszóltak a bírák, akiket lehazaárulózott Handó Tünde

Sokadszorra próbálják cáfolni az Országos Bírósági Hivatal vezetőjét, aki már erősebben sorosozik és brüsszelezik, mint a kormányszóvivő.
fel 0 le
444 444

Fegyelmi eljárásokat kezdeményeznek "ellenzékinek" gondolt bírák ellen

Egy május végén történt furcsa irodai beszélgetést állítana be bizarr zsarolási kísérletként a magyar igazságszolgáltatást irányító OBH, amivel nehéz helyzetbe hozzák Handó Tünde kritikusait.
fel 0 le
24.hu 24.hu

A Coelhot plagizáló bírónőt nevezték ki a Fővárosi Törvényszék megbízott elnökének

A Hvg szerint a kinevezés sokkolóan hatott a fővárosi bírák körében.
fel 0 le
444 444

Az Országos Bírói Tanács Handó Tünde menesztésével fenyeget

Felszólították az OBH elnökét, hogy haladéktalanul tegyen eleget a törvényi kötelezettségeinek.
fel 0 le