#Politika

0 komment

Orbán 2018-ban: A bürokraták, néhány, otthon megbukott és aztán így az ENSZ-be ejtőernyőzött politikus szeretné folytatni a politikai pályáját

Míg Deák Dániel szerint óriási dolog lenne, ha Orbán tényleg az ENSZ csúcsán folytatná politikai karrierjét, a volt miniszterelnök 2018-ban más véleményen volt az ottani politikusokról.
0 komment

Közel a politikai földindulás: a németek szerint nem húzza ki végig Merz

A németek többsége nem hisz abban, hogy Friedrich Merz kancellár kormánya kitölti a ciklust. A YouGov által a dpa megbízásából készített felmérés szerint a megkérdezettek mindössze 23 százaléka gondolja úgy, hogy a CDU/CSU és az SPD koalíciója a 2029 elején esedékes Bundestag-választásig hivatalban marad. A válaszadók 13 százaléka még idén, 44 százaléka pedig a következő egy-két évben várja a koalíció felbomlását, amelyet a reformok, a költségvetés, valamint az AfD-hez és a Baloldalhoz való…
0 komment

Mi köze Matolcsy Györgynek a látványpékségekhez? Válaszol: Kósa Lajos

Kósa Lajost kérdezte a Debreciner Matolcsy György letartóztatásáról a forradalom 70. évfordulójára szervezett debreceni városi ünnepség után megszólaltatva az expolitikust. A volt debreceni polgármester és egykori fideszes parlamenti képviselő olyan választ adott, amilyet az elmúlt évek Kósa Lajosa alapján várhattunk. Sőt, még annál is kósalajososabbat. Mit szól ahhoz, hogy a korábbi Orbán-kormányoknak már három miniszterét […]
0 komment

A rekordmagas szerbiai részvételi arány miatt Vučić sokkal jobban aggódhat

Az urnák előtt már reggel hosszú sorok kígyóztak a szomszédos országban. A rendkívüli választási aktivitás rendkívüli számú visszaélésről szóló bejelentéssel párosul. A voksolás tisztasága felett a DEI Akcióközösség aktivistái is őrkődnek, Magyarországon ez a szervezet mutatta be a Fidesz választási manipulációs módszereit egy nagy nézettségű dokumentumfilmben.
+1 hasonló
0 komment

Rejtély, pontosan mire költötte az MCC a Matolcsy-alapítványoktól kapott több mint egy milliárd forintot

Nyolc év alatt összesen 1,1 milliárd forint támogatást kapott a Mathias Corvinus Collegium (MCC) a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank alapítványaitól. Ebből 750 millió forint két, szinte szó szerint azonos pályázat alapján érkezett a szakkollégiumhoz. A pénz pontos felhasználásáról azonban kevés nyilvános információ érhető el – írja az Index a Telex által peres úton megszerzett dokumentumok alapján.
0 komment

Ritka pillanat: Megmutatta gyönyörű szerelmét Radnai Márk – így emlékeztek együtt 1956 hőseire

Bár a Tisza Párt alelnöke, Radnai Márk féltve őrzi magánéletét, az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján kivételt tett, és egy közös fotót osztott meg szerelmével. A politikust gyönyörű barátnője, a pszichológusként dolgozó Délia mindenben támogatja, most is egymás oldalán jelentek meg az ünnepi megemlékezéseken. A szerelmesek mindketten alkalomhoz illő, elegáns szettben rótták le tiszteletüket a hősök előtt.
+1 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció