#simkó edit
444
444
„Még egyszer ne fújják le a gyerekeket előbb, mint engem” - két magyar pedagógus útja a könnygázig
Megfogadtam, hogy ott leszek a gyerekek és a rendőrsorfal között - mondja Simkó Edit, aki tavaly a saját iskolájában az egyedüliként vállalta a polgári engedetlenséget, most pedig ott van a tüntetések első sorában. Pfeiffer Norbert a Karinthy Gimnázium megbecsült biológiatanára volt, most kordont bont a Karmelita előtt, és neheztel azokra, akik csendben vannak.
444
444
Novák Katalin a pedagógusoknak: Nem felelek a kormányért
Az államfő - egykori családügyi miniszter - a Sándor-palota nyílt napján vitatkozott tanárokkal és diákokkal.
444
444
Felmond Simkó Edit tanár, aki februárban még egyedül tiltakozott az iskolájában
Szerinte ugyanis a tervezett teljesítményértékelési rendszer „a besúgást, a nemtelen versengést fogja generálni egy rakás éhbérért dolgoztatott rabszolga között.”
24.hu
24.hu
„Pintér volt az utolsó csepp a pohárban, ráadásul mérgező csepp” – Simkó Edit is felmond
A pedagógus úgy érzi, ha ezt a rendszert tovább szolgálja, önmagát árulja el.
The post „Pintér volt az utolsó csepp a pohárban, ráadásul mérgező csepp" – Simkó Edit is felmond first appeared on 24.hu.
24.hu
24.hu
Újra akcióban Simkó tanárnő, aki most az utcán tanít
Polgári engedetlenség 2.0, avagy mi a baj az oktatással.
The post Újra akcióban Simkó tanárnő, aki most az utcán tanít first appeared on 24.hu.
24.hu
24.hu
„A polgári engedetlenség magától értetődő. Felszabadító. Kapsz levegőt”
Interjú Simkó Edittel, aki szerdán egyedüliként döntött úgy egy budapesti általános iskola tantestületéből, hogy polgári engedetlenségi akcióba kezd.
The post „A polgári engedetlenség magától értetődő. Felszabadító. Kapsz levegőt” first appeared on 24.hu.