#snell györgy

444 444

Pető Attila végül a bíróságon tudta feltenni a kérdéseit az érseki helynöknek

Februárban írtuk meg, hogy 2019. augusztus 20-án vezetőszáron vitték el egy pap áldozatát, és Erdő Péter miséjének végéig nem engedték ki. Ezt azért tehették meg vele, mert az esztergomi érsekség két vezetője nem sokkal korábban feljelentette zaklatásért.Pető Attila olcsón megúszhatta volna egy megrovással, de inkább vállalta a pert, mert ragaszkodik hozzá, hogy ő nem zaklatott, csak az ügyéről akart többet megtudni. Ezért hívogatta az egyik...
fel 0 le
444 444

Az „isteni jog védelmében” jelentették fel a pap áldozatát

Mennyire fölösleges ez az egész - morogtam a keddi, maratoni tárgyalás közepén, és ahogy teltek az órák, egyre többször ismételgettem magamban ennek a variációit, egyre cifrább káromkodásokkal. A 8 órás procedúra vége felé már félhangosan káromkodtam.Pontosan tudom, persze, milyen magas a szimbolikus tétje ennek a pernek. „Amikor a magyar katolikus egyház vezetői 2019 nyarán megtették feljelentéseiket, tudniuk kellett, hogy sokat kockáztatnak. Hogy ha...
fel 0 le
444 444

Bezárják a budapesti Szent István-bazilikát, a káplánok is elkapták a koronavírust

Szüneteltetni kell a budapesti Szent István-bazilikában az istentiszteleti életet.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Koronavírusos volt és meghalt a Szent István Bazilika plébánosa

Snell György 71 éves volt. The post Koronavírusos volt és meghalt a Szent István Bazilika plébánosa first appeared on 24.hu.
fel 0 le
444 444

Koronavírusban elhunyt Snell György püspök, a Szent Jobb őre

71 éves volt.
fel 0 le
444 444

Nem ismerte el bűnösségét az egykori áldozat, akit katolikus vezetők vádolnak zaklatással

A két feljelentő, az esztergomi érsekség püspöke és helynöke az előkészítő ülésen nem jelent meg, de a következő tárgyalási napon sor kerülhet a vallomásukra.
fel 0 le
444 444

„Mert féltik saját jó hírüket, miközben elfelejtik az áldozatok szenvedését”

Az esztergomi érsekség egyik plébánosa névvel is vállalja: „nem méltó” feljelenteni azt, akit saját papjuk molesztált. Erdő Péter a távolból mond köszönetet az áldozatnak, de beszélni már nem hajlandó vele. Holnap kezdődik a tárgyalás.
fel 0 le
444 444

Vezetőszáron vitték el egy pap áldozatát, az ünnepi mise végéig nem engedték ki

Erdő Péterék megkérték a rendőrfőkapitányt: „akadályozza meg”, hogy a molesztált férfi „megzavarjon” szentmiséket. Úgy alakult, hogy az illető az augusztus 20-ai ceremónia egészét bezárva töltötte.
fel 0 le
444 444

A molesztált férfin keresztül üzenget egymásnak a püspök és az érsekség

Miután közzétettük a beszélgetésük hangfelvételét, a Főegyházmegyei Hivatal levélben ígérte meg az áldozatnak, hogy Snell György lelkisegélyt nyújt neki. A püspök viszont közölte vele, hogy dehogy.
fel 0 le
444 444

Hangfelvétel: a budapesti püspök az áldozat szemébe mondja, hogy őt nem érdeklik a molesztálási ügyek

Végső elkeseredésében A. úgy döntött, hogy a telefonjával titokban rögzíti, ahogy számon kéri a papot, aki szinte pótapja volt.
fel 0 le
444 444

Három éve eltiltották a papot, aki molesztálta, de az egyház azóta sem kért bocsánatot

Áldozatként küzd az egyházi bürokráciával 16 éve, és nem látja a változás jeleit. Az elmúlt hetekben már a bazilikában szórólapozott, és egy püspökkel folytatott beszélgetését is felvette.
fel 0 le